A Kastély

-Rendben. Nem is nagyon hittem hogy igazak lehetnek azok a filmek. Ami azt illeti sosem hittem a vérfarkasokban vámpírokban meg ilyesmikben. Nem szerettem a tündérmeséket és a happy endes történeteket sem. talán mert sosem éreztem happy endet. Bár, ez végül is az én hibám is lehet nem?
Teszem fel a költői kérdést egy keserű félmosollyal. Sosem hittem ezekben a filmekben, meg a mesekönyveket sem szerettem, inkább regényeket olvastam, amelyekben nincs happy end. Egyetlen egy mesét szerettem a Kis herceget, de fogalmam sincs miért. Talán mert együtt tudtam érezni a szereplőkkel vagy mi a szösz, de konkrétan sosem tudtam volna megfogalmazni miért is szeretem. Mikor kinyitja az ablakot elmosolyodom, és élvezem ahogy a hűvös szellő beáramlik az ablakon, és kissé meglebegteti a hajam. Most már kezdem sokkal jobban érezni magam, így kicsit kinyújtóztattam a végtagjaimat, ami a hatalmas ágyban nem is volt nehéz feladat.
-Értem.-jelentem ki velősen, majd mikor az ágyra ül közelebb csúszok hozzá. Most szükségem van valaki közelségére, talán azért érzem ezt mert ő az Alfa, nem tudom. De megnyugtat a közelsége.
-Szóval ha...ha nem tör ki belőled a farkas, és mondjuk nappal futunk össze egy plázában vagy nem is tudom, meg sem fordul a fejedben hogy átváltoztatsz?
Kérdezem komolyan, majd mikor a cuccokra terelődik a szó elmosolyodom.
-Nem a ruhákról van főleg szó. Csak van egy könyv ami fontos nekem, azt szeretném majd elhozni.
Kinézek az ablakon és látom hogy a Hold egyre lejjebb ereszkedik a horizonton. Hajnalodik. Nem is tudom örülök e ennek.
-Értem...szóval mintha egy nyomkövetőt raktál volna rám...-mosolyodok el.

-Nem létezik boldog befejezés. Soha nem is volt. ha az létezne, akkor nem itt lennék. Akkor lenne családom. Bár belegondolva, akkor már réges rég meghaltam volna.*mondtam magam elé meredve, s mikor közelebb ült hozzám, halvány mosolyt engedtem meg magamnak. Úgy helyezkedtem, hogyha akart, odabújhasson hozzám, hisz mi szeretjük a társaságot, még akkor is, hogyha olyanok vagyunk, mint amilyen én magam is voltam*
-Az igazat megvallva, akkor nem történt volna ez meg. Ha csak nem akadsz rám, vagy én rád. Nálam ez sosem tudható. van amikor imádni való, de van mikor utálatos dög vagyok...*mormogtam, majd felsóhajtottam, s egy pillanatra lehunytam szemeimet.*
-Miután felkeltél, kicsit fura lesz a hallásod, és élesebben fogsz látni, és messziről megérzed majd az illatokat, s sokkal erősebben fognak rád hatni. Ha szükséged lenne rám, mindig itt vagyok a közelben, s jövök, hogyha kellek.*mondtam, mintegy nyugtatásul szánva neki, majd alsó hajamba haraptam, megigazítottam hajamat.
-Most magadra hagylak. Aztán, majd elmegyünk a cuccaidért. Ha bármi kell...*nem folytattam, hisz gondoltam úgy is tudja mi a helyzet akkor.*

//bocsi hogy ilyen rövid lett//

Érzem a fájdalmat a hangjában és azt is mennyire magányos,pedig egy hatalmas falkában él. Nem is nagyon értem ezt az egészet. Biztosan szüksége van valakire, aki nem olyan mint ő. Most kezdem csak megérteni hogy egyáltalán nem boldog. Ebben kicsit hasonlít rám. Mindig is vágytam egy családra, vagy valakire aki megért és mindig számíthatok rá, valakire aki segít és nem is tudom, csak úgy ott van. Most látom csak hogy nem is szeret annyira farkas lenni, hogy ez számára nem felhőtlen öröm.
-Valóban ritka de azért létezik boldog befejezés nem? Vagy ne is áltassam magam?
Kérdezem keserű, fagyos mosollyal, majd a vállának döntöm a fejem. Nem tudom mi késztetett erre a reakcióra,de jobban érzem magam tőle.
-Ez még nem a vég. Számodra is lehet még boldog a befejezés hidd el... Ezernyi dolgot éltem már át, ebben mégis biztos vagyok.
Biztatónak szánt mosollyal nézek a szemébe, majd elgondolkozom. Talán nem kéne ennyire beleásnom a lelkébe, hiszen nem biztos hogy épp egy szinte teljesen ismeretlen lánnyal akarja megosztani ezeket a dolgokat, főleg úgy hogy egy "hibájának" a következménye vagyok. Legalábbis a farkas énem. Elnevetem magam.
-Azt hiszem nekem egy éjszaka alatt sikerült megtapasztalnom mind a két énedet.
Ez igaz is, hiszen a Hudson partján tényleg egy utálatos farkas volt, most meg egész kedves. Csak kicsit megtörtnek tűnik. Azt hiszem új életcélom lesz, mégpedig hogy egyszer lássam igazán boldognak Rafaelt.
-Rendben. -majd mikor azt mondja most elmegy elkapom a kezét.
-Várj...azt hiszem kicsit jobban vagyok, és ömm...valójában szükségem lenne egy kis friss levegőre, szóval eljöhetnél velem sétálni vagy valami,mert azt hiszem kicsit eltévednék. -mosolygok rá erőtlenül,de kétségtelen hogy sokkal jobban vagyok.

/No problem /

-Értem...azt hiszem nekem ez eléggé nos, furcsa lesz. Mármint nem szoktam hozzá ahhoz hogy sokan vannak körülöttem.
Mosolyodom el. Mintha neki tényleg nem jelentene nagy boldogságot ez az egész,és az az érzésem jobban érezné magát ha nem kéne farkasként élnie. Látom rajta hogy nem nagyon hisz abban amit mondtam, hogy szerintem mindenkire vár a boldogság, csak hosszú utat kell megtennie amíg megtalálja.
Mikor f elvonja a szemöldökét, azt hiszem némi kételyt látok benne megcsillanni. Nyilván nem úgy gondoltam hogy ismerem őt, de azért ízelítőt kaptam a két oldalból.
-Szóval katona...-mormogom magam elé.
- Pár? Kötöttség? Azt hiszem ezek a dolgok nem nekem valók. Valahogy sosem voltam az a nyitott típus és az ismerkedés is nehezemre esett. Valahogy a gyerekkorom bizalmatlanná tett. És annyira még senkiben nem bíztam hogy a páromnak nevezhessem, és amúgy is...túl sok macerával járna, és amúgy is, nem hiszem hogy nekem való lenne ez a dolog. Úgy gondolom ki kell élvezni az életet ahogy csak lehet...
Mondom neki. Mikor a ruhákat az ágyra rakta elmosolyodtam,majd bólintottam. Amikor kiment szépen felvettem a ruhákat, amik nagyjából jók is voltak rám, majd az említett helyre mentem. Egy farmer, és egy pulóver volt csak rajtam, na meg a tornacipőm, amit szerencsére megtaláltam a szobában.
-Nos merre megyünk? -kérdem egy mosollyal, majd várakozón fürkészem a tekintetét. Lehet hogy túlságosan indiszkrét voltam,de hát ez van, minél jobban szeretném megismerni, mint embert is, és nem csak mint az Alfát.

Figyelmesen végighallgattam. Valahogy úgy éreztem ő is az a fajta ember, vagyis inkább farkas aki nem szeret különösebben beszélni. Én sem voltam az a fecsegő típus, de azért ha volt valamiről egy tiszta véleményem azt azért mindig is közöltem.
Azt hiszem nem is örültem volna ha Rafael az a "folyton dumálok" típus lett volna, mert azt nem nagyon bírom elviselni. Valahogy hülyén éreztem volna magam, bár az enyhe zavarodottság így is bennem volt. Elgondolkoztam azon is mi lett volna, ha nem megyek el sétálni. Akkor semmi nem változott volna. Mikor a kabátot nyújtotta felém, elvettem majd magamra kaptam. Nem mondtam semmit, úgy is tudtam hogy tudja hogy hálás vagyok neki mindenért, még akkor is ha ezzel ő nem értett egyet. Márpedig én rendületlenül hittem hogy jót tett velem, és ezt mindenképp viszonozni akartam.
Bár arról még nem voltak tiszta elképzeléseim hogy mégis hogyan, de azért kezdtek körvonalazódni a dolgok.
-Rendben, mehetünk - jelentettem ki,majd mikor a karját nyújtotta belekaroltam, és úgy indultunk el. Néhány farkas szembejött és mikor fejet hajtottak nem nagyon tudtam hogy én mit is tegyek, na de most már mindegy is.
-Hány farkas van a falkában?
Tettem fel az elég ésszerű kérdést, majd egy újabb is megfogalmazódott elmémben.
-És sok új van? Mármint olyan mint én...-kérdeztem egy kicsit halkabban. A fejemben még ezer meg egy kérdés kavargott,de nem éreztem úgy hogy itt lenne az ideje a feltételüknek. Bár egyet azért mégiscsak tudni akartam.
-Miért lettél épp katona?
Tettem fel a kérdést, bár fogalmam sem volt hogy fog erre reagálni.

-Értem szóval elég ha másoknak csak szimplán köszönök.
Állapítottam meg a tényt egy mosollyal. Nem tudom miért de arra késztetett hogy mosolyogjak,pedig nem voltam soha az a vigyori típus. Talán túlságosan is komor volt és a mosolyommal akartam őt is kicsit vidámabbá tenni. Nem akartam hogy lehangolt legyen, bár ennek az okát nem tudtam volna pontosan meghatározni. De az az egy biztos volt hogy nem akartam hogy komor legyen és boldogtalan. Konokul ragaszkodtam az elképzelésemhez miszerint jár neki is a boldogság, és mindent megtettem volna hogy ezt be is bizonyítsam neki, már csak azért is hogy igenis belássa hogy márpedig igazam volt.
Mikor elkezdte mondani hány tagja van a falkának, kicsit megdöbbentem, hiszen ez számomra elég nagy szám volt.
Éppen ezért nem is nagyon értettem miért mondta hogy így sem elegendő ez a létszám.
Láttam rajta hogy komolyan elgondolkozott a kérdésemen, aminek azért örültem is, hiszen ebből azt szűrtem le hogy azért komolyan vesz.
-Elvárások...mindig megakartam felelni a szüleimnek, de soha nem sikerült.
Mondtam végül. -Nem érthet valaki csak a gyilkoláshoz..olyan egyszerűen nincs. Megölni embereket parancsra.Bár még mindig jobb annál mint amit az apám tett. Csak tudod ezt sohasem értettem. Nem hiszem hogy képes lennék bárkit is megölni, vagy ha mégis utána nem is tudom mit tennék...
Persze ezzel nem akartam őt bírálni, hiszen a katonákat azért megtudtam érteni. Valamiből élniük kellett nekik is, ráadásul ha ők nem ölik meg az ellenséget meghalnak. és ez azért számított.
-Én? Hát bölcsészkarra járok. -mondom tárgyilagosan. Nem éreztem olyan fontosnak ezt az egész egyetem dolgot, mégis akartam, hogy befejezhessem, hiszen író akartam lenni. Ismét eszembe jutott egy kérdés, de tudtam erre nem fog olyan jól reagálni, így kissé félve kérdeztem meg.
-Tudod elég öm...magányosnak tűnsz. És persze megtudom érteni egyrészről,mivel én magam is tudom milyen az,csak hát itt van az egész falka, akik felnéznek rád, és, és szeretnek is.
Elgondolkoztam.
-Ne érts félre,nem akartam túlságosan indiszkrét lenni, csak azt hiszem próbállak megfejteni.
Azt hiszem nagy hibám volt mindig is hogy túl őszinte voltam.

Ralf


Láttam az arcán hogy nincs oda a kacsáért, de nem nagyon zavart, valami kiáltott bennem hogy márpedig kell az a kacsa , nincs vita. Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon mikor azt mondta lehet róla szó.
Ennek örültem, mert azt jelentette hogy van itt kacsa, és ehetek fincsi sültet. Vágytam az ételre,ami komolyan aggasztott mert ennyire sosem voltam zabagép, most viszont úgy éreztem mintha bármit feltudnék falni, egy egész szarvast is.
Mikor megmondta mit is segíthetek összevontam a szemöldököm, de persze igyekeztem nem kimutatni hogy totál amatőr vagyok. Elkezdtem reszelni amint odaadta a dolgokat hozzá. Hát azt megállapítottam hogy ez sosem lesz a kedvenc elfoglaltságom. Közben törtem egy kis darabot a sajtból és megettem, és ha észrevette kicsit zavartan mosolyogtam rá, de hát olyan csábító volt az a fránya sajt.
Mikor borral kínált elgondolkoztam, sosem szerettem a piát, még akkor sem ha tudtam jól hogy annyit iszok amennyit akarok, valahogy mégsem, de aztán úgy éreztem a hangulatba teljes mértékben belefér a bor, így csak bólintottam.
-Aha kérek. Köszi.

[pár nappal később…]

A történtek óta nem igazán mozdult ki a szobából sőt, nem kelt fel az ágyból. Úgy érezte szüksége van egy kis pihenésre pedig nem volt fáradt…. testileg. De még mindig nem tudta felfogni mi is történt vele és pihenés minden bizonnyal egyszerű ürügy volt, hogy addig se kelljen szembenéznie az igazsággal. Megváltozott. Már nem az ki volt napokkal ezelőtt. Mivel nem lakott szüleivel ezért csak egyszer beszélt velük telefonon és azt hazudta megbetegedett és ne látogassák meg nehogy elkapják ezt a betegséget.
Szerette szüleit és otthonát de most csupán ezt a kis szobát tekintette igazi otthonának. Ralf a fene tudja miért de egyre ritkábban tér be hozzá és ha be is néz leszámítva az alvást akkor is csak egy kis időre. Nem kérdezett semmit, úgy volt vele úgy is mondja ha valami rá is tartozik de egyelőre még is csak egy újonc volt a falkában.
Nem volt fogságban még is úgy érezte persze erről saját maga tehet senki más. Egy fehér felsőbe és aerobic nadrágban lépett ki szobájából és körülnézve sétált a lépcső felé, hogy leérve keressen egy kis társaságot vagy csak járjon egyet. Az legalsó szinten egy hatalmas fekete színű állat fordult be mire Meg felsikkantva hátrált a korlátnak. Elfelejtette hol is van. A farkas hatalmas, busa feje felé fordult és ragyogó zöld szemeivel meredt a kölyökre egy morgás kíséretében. Fenyegetőnek hallatszott de egy alapos szimatolás alá vetve a nőt fújt egyet és vágtatott föl a lépcsőn, hogy elvesszen a folyosó sötétjében.
~Hát ez nem volt valami barátságos fogattatás.
Egy kanapéra ülve döntött úgy, hogy onnan fogja szemlélni a lakosokat egy ideig a többit meg majd kitalálja….

Ralf

Mikor megkaptam a bort csak elmosolyodtam, majd egy darabig csak nézegettem a poharat a benne lévő itallal együtt. Soha nem szoktam inni. Vagyis ez nem teljesen igaz néha megkóstoltam pár dolgot de ennyi. Az pedig olyan jelentéktelennek bizonyult folyton hogy soha nem is számoltam. Most csak bámultam a poharat mozdulatlanul és azon tűnődtem hogy lehettek ennek a rabjai a szüleim. Valahogy képtelen voltam megérteni. Belekortyoltam és lehunytam a szemem, mert azt hittem úgy könnyebb lesz rájönnöm. De nem sikerült. Csak a bor ízét éreztem semmi egyebet. Bár azt sem tudtam mi mást akartam érezni.
Miután Ralf bekapcsolta a rádiót, csak némán hallgattam. Valahogy nem tudtam mit is kéne tennem vagy esetleg mondanom. Mikor azt mondta bármit kérdezhetek kissé elgondolkoztam. Volt valami amire már kíváncsi voltam de nem nagyon akaródzott feltenni a kérdést. De úgy éreztem itt az ideje.
-Hogy lettél vérfarkas?
Kérdeztem nemes egyszerűséggel mintha csak azt kérdeztem volna "Hány óra?". Nem is értettem miért kérdeztem meg ilyen lazán, de már megtörtént szóval el is vetettem ezt a gondolatot. Ő csak leült. Nekem valahogy nem tűnt kecsegtetőnek a dolgot így inkább állva maradtam és úgy fürkésztem az arcát. Olyan ingadozónak tűnt a hangulata, és láttam a szemeiben a bűnbánást.
-Meglesz. Farkas éhes vagyok.
Vigyorogtam rá és a sütőt néztem , mintha csak azt vártam volna hogy a nézésemtől előbb kész lesz.

*Csendben hallgattam végig Ralf történetét. Nem akartam közbeszólni mert féltem hogy azzal elrontom a hangulatot vagy hasonló. Csendben figyeltem és kissé csodálkoztam is a történetén, de természetesen meg tudtam érteni. Bizonyára nem lehetett kellemes, de ha azt veszem nekem sem volt egy leányálom. *
-Hidd el, azt hiszem el tudom képzelni. *Mosolyogtam rá, majd egyre türelmetlenebbül vártam az ételt. A fejem tombolt és aludni akartam. Jó sokat, egy pihe puha ágyban. * - De ha megölt volna akkor én sem lennék most itt és azt hiszem annak nem örülnék.
*Vigyorogtam rá, majd beletúrtam a hajamba. Ásítottam egy jó nagyot. Képtelen voltam nyitva tartani kék szemeimet, szinte már követelték hogy lecsukjam őket és álomba mélyedjek. Ralfra néztem és reménykedve vártam hogy elkészüljön az étel, mert már komolyan kezdett leragadni a szemem.*
-Na hogy áll a kaja? *Szökkentem oda mellé és érdeklődve figyeltem a sütőt.*

*Elképesztő örömmámor tört rám mikor közölte hogy a kacsám elkészült. Elmosolyodtam, majd ránéztem.*
-Rendben. Hátt...én szerettem a saltákat amíg ember voltam. És na...azért én most úgy döntöttem hogy nekem az is kell.
*Vigyorogtam rá. Persze nem akartam elhitetni magammal hogy ember vagyok vagy ilyesmi, egyszerűen csak kíváncsi voltam rá mennyire fog ízleni így, hiszen eddig rajongtam érte, bár a húsokért is. Meg édesség. Hú, azt hiszem túl sok ételért rajongtam. valahogy mindig is imádtam enni, és reméltem hogy ez nem is fog megváltozni, bár ahogy észrevettem magamon, kizárt dolognak tartottam, hiszen most sokkal többet ettem.*
-Oké. *Jelentettem ki, bár nem rajongtam túlzottan a gondolatért hogy holnap megint erről kell beszélnünk, hiszen nagyjából értettem a dolgokat és jobb szerettem volna megtapasztalni.. Persze nem akartam gondot okozni sem éppen ezért csak bólintottam amúgy is jó ha többet tudok arról ami immr bennem lakik.*
-Imádom a sulit. *Mondtam sötét tekintettel.Mikor elkészült az étel én is szettem magamnak és jóízűen fogyasztottam és jó gyorsan is ami azt illeti.*
-Telihold? Ohh igen, persze...hát ömm...értem. *Mondtam kicsit zavartan hiszen el is feledkeztem a teliholdról. na de nem baj, most emlékeztettek rá. Ásítottam egyet.*
-Ha nem gond, akkor én most megyek és alszom egyet. Aztán holnap kezdődhet a tanulás. *Kacsintottam egyet, majd jóllakottan indultam el aludni, persze ha már nem volt mondanivalója vagy ilyesmi..-*

* Nem kérdezte meg továbbra sem.. Majd ha összeszedi bátorságát talán egyszer rákérdez. Elvégre nem életbe vágó kérdés , sokkal inkább kíváncsiskodni szeretett volna. De mégis olyan hülyén fogalmazódott meg benne a kérdés, ha feltenné biztosra veszi, hogy kinevetné apja. Kissé lefejj kúszott az ülésen és házakat bámulta amik elmosódnak mellette. Egyre csak kifelé haladtak a városból. Korábban még sosem járt erre felé. Kíváncsi volt a helyre nem is kicsit, még sem izgult. Nyugodtan ült és nézegetett , amikor márt elszédült előre pillantott. Hirtelen olyan álmosság lett rajta úrrá , menten eltudott volna szunyókálni. Szép táj túlságosan elvonta figyelmét az alvásról. A sok zöld igazán nyugtató volt szemének. Mindig is nagyom szeretett túrázni és sátrazni a haverokkal, nem mindig volt rá lehetőségük. Anyja oda is alig akarta elengedni , emlékszik rá napokkal előtte könyörögni kellett. Kedvesen vissza mosolygott apjára és újra oldalra nézett. Most márt feljebb ült, főleg miután apja komolyan beköpte , hogy maradjon a kocsiban. Fogalma sem volt, mi történt. De ami azt illeti a frászt hozta rá! Értetlenül nézett apjára ,aki levette kabátját és az ingét is kigombolta. Rossz előérzete volt. Azt se tudta miért álltak meg. Abban biztos volt nem érkeztek meg. Tehát akkor valaminek mégis kellet történnie! Apja megkerülte a kocsit és kinyitotta az ajtót, majd valamiféle nyakláncot tett az kesztyűtartóba. Még egyszer elismételte, hogy maradjon a kocsiba közeb tekintetében nem volt semmi emberi. Bár ez lányát nem ijesztette meg. Csak bólintott , amiben nem volt semmi őszinteség. Ha ismeri elég jól Daphnet apja ,akkor tudja hogy nem fog a valagán ücsörögni a kocsiban. Körül belül két percet bírt várni. Övét kikapcsolta és kiszállt. Mielőtt megindult volna , többször is megindult vissza felé. Fogalma sem volt , hogy mit tegyen. Egyszerűen képtelen lett volna egy helyen ülni. Ajkába harapott és elindult arra az irányba, ahol előbb apja tűnt el. Biztos baromi mérges lesz rá mert nem fogadott szót, de márt nem gyerek. Anyja és épp eleget parancsol neki. *
~ Á biztos nincs semmi baj, lehet csak rám akart ijeszteni! Mi a fenét művelek? Azt sem tudom hová tartok... Maradhattam volna a seggemen! ~

* Gondolataiból hangok zökkentették ki, határozottan két férfit hallott. Egyik minden bizonnyal az apja volt. A gallyak robogtak lába alatt, így azt hogy miről beszéltek nem tudta ki venni. Meg állt, valami azt súgta nem kellene közelebb mennie. Sőt azt is bánta hogy elhagyta a kocsit, késő bánat! Egyik fának neki dőlt és várta az apját, hátha elő bukkan és közli vele ez a egész egy átkozott vicc volt. Még sem történt így, viszont valaki közeledett felé méghozzá irtó gyorsan , a fa ágak csak úgy ropogtak lába alatt. Daph ekkor menekülőre fogta , ám hiába. Pasi előtte teremet befogta száját és karjába fogta. Minden olyan hirtelen történ esélye sem volt reagálni. Nem tudott menekülni. Ha nem is volt az a félős fajta , most mégis halál félelme támadt. Szíve őrölt módon verdesett bordái között. Alig kapott levegőt, olyan sebesen tartott apja felé vele. Nem tudta hogy oda viszi. Mikor megállt, persze ellenkezett és kapálódzott , minden hiába volt , idegen pasas vas ölelése nem ernyedt el. *
- Engedj el te seggfej!
* Sziszegte és tovább kapálódzott. Ezzel csak akkor hagyott fel, amikor meghallotta a férfi szavait és kezébe lévő fegyvert. Kezeit élettelenül ejtette maga elé. Kés szorongatott és fenyegetődzött. Mégis mi a francba csöppent? Ha mos szót fogad talán nem lenne ez? Gyomra összeszorult , szabályosan levegő után kapkodott. Nem kellett sokáig a férfi karjai között lennie, szerencsére. Apja pillanatok alatt kicsavarta a tőrt a kézéből és el lökte. Földre hasalt , gyorsan elkúszott az álmok futó pasitól. Mire vissza fordult , apja helyét egy hatalmas farkas vette át. Szemei elkerekedtek , köpni nyelni nem tudott a látványtól. Idáig is tudta mi az apja, ez nem volt neki új , de még soha nem látta farkas formában. Az egyik fa tövében húzta meg magát és onnét nézte végig véres harcot. Szíve összeszorult akár hányszor apját bántotta az a féreg. Nem érzett félelmet, csak a haragot és fájdalmat. Nem volt kellemes látvány végig nézni harcukat. Fel állt és kissé eltávolodott a fától. Apját neki vágódott egy sziklának a pasas és felé tartott , következő pillanatban ismét penge villant kezébe , azzal a tervel hogy véget vet a lány éltének. Daph becsukta szemét és várta az ítéletet. Erős fájdalom mart kezébe és ismét a földön találta magát. Élve volt és csak ez számított. A hatalmas farkas átharapta a pasi torkát. Nem tudta elhinni, amit lát. Nedves földön feküdt és kezére pillantott amiből elviselhetetlen fájdalom áradt. Ránézett és egy hatalmas sebbel gazdagodott, amiből csak úgy áradt a vér. Még mindig nem félt, sőt elégé jól tűrte a látottakat. Mégis apró sós könnycsepp buggyant ki szeméből gyorsan le is törölte mielőtt még apja észre vehette volna.*
- Mégis mi a frász volt ez? Ez nagyon állat volt, fel ért egy akció filmmel!
* Keze szörnye fájt és vérzett erre még mindig hülyéskedik. Daph javíthatatlan. Lassan fel állt feje émelygett. Kezét pedig igyekezett magam mögé rejteni. Biztos volt benne, csupán csak apró karcolás. Nem akart le állni hisztizni, nagy lány márt. *