Dante és Lynn valamilyen bárban...

Lassan két hete már, hogy nem láttam a mocimat, ez több mint szomorú, ez egyszerűen már kibírhatatlan arról nem is beszélve mennyire dühös voltam Dantere. Gyűlölöm őt a gonosz önelégült vigyorával együtt, azt hiszi ő bármit megtehet következmények nélkül, hát ezúttal baromira messzire ment mindennek van határa, fiacskám.
Beccával az elmúlt napokban nyomoztunk utána, valahogy ki kellett találnom hogyan szerezzem vissza a kis drágaságom, mert nyilvánvaló volt Dante nem fogja egykönnyen visszaadni. Kezembe kell hát vennem a dolgokat, mert különben örökre lemondhatok a mocimról, ugyan is azt hallottam nagyképűen az ÉN motorommal szeli LA utcáit, hát nem pofátlan?! Nem is tudom mit képzel magáról... Lehetetlen lenne szavakba önteni mennyire irritált a jelenléte és mennyire gyűlöltem kötekedő stílusát, a csajok fele mind odavolt érte, így hozzá szokott már, hogy bárkit azonnal egy füttyaszóra megkaphat, ezzel az a gond, hogy én nem aléltam el sármos pofikájától.
- És biztos vagy benne, hogy ott lesz? - Kérdeztem Beccát miközben belebújtam krémszínű bőrdzsekimben, tekintetemmel máris kedvenc sportcipőm után kutattam. - Derek azt mondta már ott vannak, és képzeld a mociddal érkezett. - Dühösen néztem fel barátnőm aggódó tekintetébe, ez a pasas egyre jobban kiborít, rettentően élvezheti, hogy csesztethet.
- A rohadék... óóóó de utálom azt a seggfejt. - Csattantam fel dühösen immáron indulásra készen és leakasztottam a kulcsomat. - Ha gond van csörgetlek és gyertek értem, okés? De ne késsetek... - Becca mosolyogva bólintott és én követtem az autója felé. A kocsit persze a szüleitől örökölte ezért nem volt vadonatúj, de irtó jól ment, s nekünk tökéletesen megfelelt, elvégre csak a városban furikáztunk vele, nem indultunk világ körüli útra. Nagyanyámnak fogalma sincs mire készülök ma, de talán jobb is szerintem a következő repülőgéppel visszaküldene New Yorkba. Becsatoltam a biztonsági övemet, telómat a zsebembe mélyesztettem és lehúztam az ablakot, ugyanis fullasztó meleg volt a kocsiban.- Sima ügy... tuti a fél banda részeg lesz észre sem fogják venni, hogy valami nincs meg. Ajj csak tudod mit sajnálok? Hogy nem láthatom majd Dante meglepődött képet. - Gonoszan összedörzsöltem össze tenyereim és vettem egy pillantást Beccára, aki rosszallóan megrázta fejét és így szólt: - Nem akarom elvenni a kedvedet, de ne igyál előre a medvebőrére, mégis csak Danteről van szó... - Jól van, jól van igaza volt, de egy pillanatra hagy higgyem azt, hogy túljárhatok a naaaagy Dante briliáns észjárásán. Útközben csomószor kifiguráztuk és nevettünk rajta, megbeszéltünk mi lesz, ha ne talán lebuknék. Becca visszamegy a fiúkért és készen létben fognak várni, hogy jelezzek. Olyan izgatott voltam az életem kész akció film lett. A mai nap először éreztem azt, hogy örülök az új képességeimnek. Érzékeim kiélesedtek, tehát jobb hallásommal hamarabb kiszúrhatom, ha valaki idő előtt közeledne hozzám. Úgy véltem ma senki és semmi nem állíthat meg, hihetetlenül magabiztos voltam először az életemben éreztem azt, hogy valamire képes vagyok anélkül, hogy negatívan pesszimistán állnék mindenhez.
- Sok szerencsét! - Szólt oda a lehúzott ablakból és én elindultam az épület felé. A bárból hangos zene, tömény cigifüst és némi fény szűrődött ki a kihalt utcára. Körbenéztem majd sompolyogva elindultam a hátsóbejárat felé, ami ugyan persze zárva volt, de nekem egy zárt mikor okozott gondot?
Hamar bejutottam az épületbe, ahol félhomály uralkodott, s pár lépést után az öltözőre is rábukkantam. „Idegenek belépni szigorúan tilos! ” - virított az ajtón jókra piros betűkkel, amin én jót kuncogtam. Ismertem Dante kedvenc bőrdzsekiét, mint mindig magán hord, szerintem hozzá nőtt az volt a második bőre... azonban a sok kabát között elvesztem. Áttúrtam mindent, végül aztán a kezembe akadt, de ekkor, hát persze hogy pont akkor, amikor már sínen voltam miért is menne minden könnyen?! - Lépteket hallottam a folyosó felől, s bebújtam a szobában elhelyezkedő íróasztal alá a kabátjával a kezemben. „Nem adom fel, csak ki kell vennem azt a rohadt kulcsot és huss itt sem vagyok.”