King's Lynn

New York városában évszázadok óta egy olyan háború dúl,t melyről az egyszerű embereknek fogalmuk sem volt, hogy egyáltalán létezik. Vámpírok, Őrzők és Vérfarkasok vívták egymás ellen a végeláthatatlan csatát, mely mindhárom oldalról egyre csak követelte az áldozatokat, ám eredményt egyikük számára sem biztosított. A Herceg eleinte tehetetlenül nézte a körülötte zajló vérengzést, ám, amikor Deadville városa a kiéleződő harcnak köszönhetően teljesen kipusztult, megelégelte a dolgot. Ráébredt: ha sürgősen nem tesz valamit, nem csak az egykor virágzó kisvárosnak, hanem New York megalopoliszának is búcsút inthetnek. Előbb-utóbb az is el fog pusztulni, hacsak nem születik valami zseniális ötlete... S ekkor jutott eszébe a békeszerződés lehetősége. Ha a felek egymással megegyeznének, kijelölnék a saját fenségterületeiket, talán sikerülne mérsékelni ez az igen kellemetlen helyzetet. Erre gondolva küldte el két szolgálóját: egyiket az Alfahímhez, a másikat pedig egyenesen a Fényhírnökhöz, Mindkettő üzenet arról szólt, hogy pontosan egy hónappal később találkozzanak King's Lynn tárgyalótermében, ahol megvitathatják a béke esetleges feltételeit, hangsúlyozva, hogy a háborúnak mindenféleképpen véget kell vetni. Az ár nem számít, s volt egy olyan érzése, hogy ebben a többiek is egyetértenek vele. Így érkezett el az a bizonyos szeptemberi nap.



*Azon az éjjelen, amint kinyitja a halál után ébredező szemeit, az első gondolata az, hogy ma minden megváltozik. Eljött az ideje, hogy tegyenek valamit. Ma szokatlanul gyorsan akarja elintézni az ébredés utáni teendőit: a lakosztály nappalijában már ott várja az egyik fiatalabb - nagyjából húsz év körüli - fiú, akiből majd' minden este eszik egy keveset. Egyszerűen van valami a vérében, ami nagyon ízletessé teszi a számára. Így aztán érdeke, hogy jó egészségnek örvendjen, és a lehetőségek szerint, aránylag sokáig éljen majd. Most azonban, lévén, nagy valószínűséggel hosszú éjszaka elé néz, valamivel többet fogyaszt belőle, s csak ezután engedi meg az egyik segítőjének, hogy elvigye gyengélkedni. Ezután a fürdőszobába megy, ahol kényelmesen elmerül a tűzforró vízzel teli kádban. A vízbe kevert habfürdő kellemes, amolyan liliomra jellemző illattal ruházza fel egész testét. Valaki egyszer, még a régi időkben. azt mondta neki, ez a virág illik hozzá a legjobban, ő pedig azóta hitt ebben. S azóta egyszer sem csalódott ebben a tekintetben. A fürdés után megszárítja a haját, majd egy vékony, halványkék köntösben sétál vissza a hálóba. Mivel ma hivatalos minőségben lesz jelen, nem öltözhet akárhogy: elegánsan kell megjelennie. Így egy hófehér nadrágkosztümöt választ, melynek kabátja alá egy vékony, sötétvörös toppot választ. Szőke haját szép lófarokba fogja össze, arcát enyhén kifesti, így az eredeti, tizenhét éves lány helyett, egy huszonéves nő tekint vissza rá komoly szemeivel. Így már minden rendben van. állapítja meg magában, s kilép a szobájából. Az iroda ajtaja nem messze, mára folyosó végén vár rá. Lenyomja az aranyozott kilincset, majd belépve mélyet szippant a levegőt megülő kellemes illatból, amit a falat beborító könyvespolcokon álló bőrkötéses kötetek közvetítenek felé. Igazság szerint ezt a helyet szereti a legjobban az egész kastélyban. Innen irányítja nem csak a vámpírokat, de még az emberek között népszerű vállalkozását is. Olyan ez a szoba, mint az életének legfontosabb központja. Még nem lép oda a tárgyalóasztalhoz, hiszen a másik két vezető egyelőre nem érkezett meg. Míg rájuk vár, az egyik hatalmas ablakon túli világot szemléli. Hihetetlen, hogy pár év leforgása alatt ennyit elért. King's Lynn szebb, mint valaha. Ha ezt az akkori tulajdonosok tudnák... Nos, biztosan nem örülnének neki.*

[ A találkozó ]

*Ha egyszer menni kell, akkor menni kell. Üzenetet kapott, méghozzá nem is akár milyet. Nem értette egy pillanatra, hogy mire fel van ez az egész, csak abban volt biztos, hogy fontos, s el kell mennie, hisz az emberek érdekeit is kell néznie, nem csak a természet feletti lényekét. Persze őket érezte jobban magának valónak, s nem pedig az embereket. Igaz régen ő maga is az volt, de mikor volt az már? Régebben mint azt gondolta volna.
Mégis a megadott időpontban elindult. Elment hogy találkozzon a nővel. A nővel, kiért még ember mivoltában odáig volt egykoron. Felsóhajtott, kocsiba pattant. még csak át sem öltözött. maradt ugyan úgy egyenruhában, bakancsban, s úgy ment el a megbeszélt helyre. Most minek kellene kicsípnie magát? Mért kellene úgy kinéznie, mint egy vásári bohócnak? Mért nem lehet egyszerűen olyan, amilyennek szeretne lenni? Hát most az lesz. Ha tetszik másoknak ha nem.*

*Nem sokkal később érkezett meg a helyre. leparkolta kocsiját, majd elindult befelé. nem kért engedélyt, csak haladt nyugodtan befelé. Hisz minek is kért volna, ha egyszer már meghívták őt ide?
Végigment a folyosón, egészen a tárgyalóig. Megkoppantotta az ajtót, de tudta a vámpír így is tudja hogy ő érkezett meg. Mégis valami belerögződés volt.
Belépett az ajtón, tekintetét rá szegezte, majd komoly képpel, komoly hanggal szólalt meg.*
-A smink csodákra képes... idősebbnek tűnsz.
*többet nem is mondott, de még csak helyet sem foglalt. Csak állt ott, háta mögött összefont karokkal, mintegy pihenő állásban, ahogy az a katonáknál volt szokás. Ez is valami beidegződés volt személyénél, mely ellen semmit sem tudott tenni. vagy ha mégis, hát akkor nem akart.*

[Tárgyalóterem]

*Míg a vezetők érkezésére vár, gondolatai el-elkalandoznak. Hosszú idő után újra találkozni fog azzal a férfival... Ha csak a neve is eszébe jut, lelkén azonnal úrrá lesz az undor és gyűlölet bámulatos egyvelege. Hiába telt már el egy év azóta, valamilyen szinten még mindig nem tudja elfogadni, hogy a dolgok így alakultak. Szerette Blackstone-t, évszázadok óta ő volt az első, aki iránt érzelmeket mert táplálni. Sőt, még a kilétét is felfedte előtte... Ám, mint kiderült, igen nagy kár volt. Noha megbeszélték, hogy amint Rafael elég felkészültnek érzi magát, őt is az éjszaka gyermekei közé fogadja, a Sors egészen másként rendelkezett. A férfiból vérfarkas lett, s ezáltal egy pillanat alatt egymás esküdt ellenségeivé váltak, mintha annak idején a szerelem nem is lobbant volna fel közöttük. Azóta gyűlöli őt, úgy érzi, egész egyszerűen hülyét csinált belőle. A Hercegből! Ezt a vétkét pedig sohasem tudná neki megbocsátani. Nem, ahhoz túl mély sebet ejtett benne az eset. Eddig jut az imént megkezdett gondolatmenetében, amikor is megérzi a férfi elméjének jelenlétét. Tehát itt van, állapítja meg magában, s egy igen keserű sóhaj hagyja el a száját. Valahogy egyáltalán nem várta ezt a pillanatot... Ám, a sok negatívum ellenére, amit fel tud sorolni Rafael neve mellett, akad egy igen előnyös tulajdonsága: a tisztelet, amit hivatalos ügyekben hajlandó elővenni. Most sem töri rá az iroda ajtaját, noha kétségtelenül megtehetné, helyette kopogtat, így kérve bebocsátást.*
- Szabad - *szól ki halkan, hiszen attól nem kell félnie, hogy az Alfahím esetleg nem hallja meg. Az ajtó nyílik, így arra fordul, s szemben találja magát a férfival. Noha külsőleg már egyikük sem változik majd, hála a gondosan felvitt sminkjének, a kettejük közötti, majdnem tíz éves korkülönbség most sokkal kevesebbnek látszik. Már meg sem lepődik, amikor Rafael, a maga különös módján, de szóvá is teszi a dolgot. Hát igen... a férfinek jutott az a "kiváltságos" helyzet, hogy nem egy alkalommal a valódi, szinte gyermeki valójában láthatta. De ez már nagyon régen volt.*
- Látom, még mindig nagyon jó megfigyelő, őrmester.
*Ezúttal Rafael katonai minősítését használja, hiszen a férfi úgy áll meg az ajtóban, ahogyan azt a hadseregnél megszokta. Egyenes háttal, ám valahogy mégis lezseren... Még az öltözéke is stimmel: éppen olyan, mint a kimenőt kapott katonáké. Annak idején, ha így látta, mindig ellenállhatatlan vágy ébredt benne aziránt, hogy megcsókolhassa. Ez azonban elmúlt, ma már képes úgy tekinteni rá, mint bárki másra.*
- Azt tanácsolom, nyugodtan foglaljon helyet, a tárgyalás kezdetéiig még van egy kis idő, s amint látja, a Fényhírnök még nem érkezett meg - *szólal meg ismételten, majd egyik kezével a méretes íróasztalt körülvevő székek egyikére mutat. Ha Rafael nem fogadja el az ajánlatot, olyan természetességgel ejti le a kezét, mintha mi sem történt volna.*

*Magázta...ez várható volt. Hisz oly hűvös lett iránta. Mintha csak és ő tehetett volna arról, hogy akkor és ott, rossz helyen volt. Hogy akkor megtámadták, hogy akkor és ott, ő olyanná vált, mint amilyen ma is volt. Bólintott egyet, csendesen megköszönte, majd pedig helyet foglalt, tisztes távolságban, de még mindig feszes háttal s tartással.
Tekintetét a nőre szegezte.*
-Fontos a megfigyelő képesség Hercegnő...de bocsássa meg hogy tapintatlan voltam...*váltott ő maga is magázásra. ha egyszer a másik így viszonyult, hozzá, akkor neki is ezt kell tennie.nem teheti meg azt, míg a másik magázza, addig ő simán letegezi. pedig szívesen tette volna, mégsem folytatta úgy. Hisz a tisztelet, az tisztelet volt. Semmi több.*
-Hát akkor várunk.
*bólintott, majd körbehordozta odabent tekintetét. Ízlésesen volt berendezve. Minden egyes apró részlet, a nőre mutatott rá. Azt hangsúlyozva, tudja mit akar. Tudja mi az mit el kell érnie, s ezt becsülte benne.
Talán hibát követett el azzal hogy idejött. Talán rossz döntés volt hogy egyedül tette meg ezt az utat. Hisz még mindig táplált valamit magában a nő iránt a gyűlölet mellett, amit nem lett volna szabad.
tartásán egy pillanatra sem engedett. Talán túlságosan is beleplántálódott. Ott égett benne, mi szerint, ebből soha nem szabad engednie. Még akkor sem ha már legszívesebben görnyedne, s úgy ülne, mint a legtöbb ember. De nem, Nem tette meg. Egy idő után tekintetét ismét a nőre szegezte, majd pedig felkelt, s fel- alá kezdett mászkálni a teremben.
Sosem szeretett hosszabb ideig egy helyben üldögélni. Benne volt a mozgásvágy. Hisz mégis csak egy farkas volt. Egy farkas, kinek hatalmas mozgás igénye volt.*