New York, new life - Rachell Ferrer

Teljes név: Rachell Ferrer

Becenév: Rach

Faj: Homo Sapiens Sapiens

Nem: Nő

Kor: 21 éves

Születés helye/ideje: London, 1988, november 15.

Képesség: -

Foglalkozás: Épp munkanélküli

Hobbi/kedvenc dolgai: Színészkedett, így szinte bármilyen szerepbe bele tudja élni magát.

Külső

Szem: Kék

Haj: Váll alá érő hosszú barna haj. Állandóan kibontva hordja.

Magasság, alkat: 180 cm magas, karcsú, kifogástalan alakkal rendelkező nő.

Viselet: Mindig az alkalomhoz illően öltözik, azonban soha nem hajlandó megválni keresztet formázó fülbevalójától, melyet még az anyjától kapott, és ez az egyetlen ékszer, melyet hajlandó viselni.

Különleges ismertetőjegy: Két, egymással viaskodó griffet ábrázoló tetoválás a derekán.

Család:

Édesapa: Robert Ferrer, született 1967, június 23. Elhunyt 2010, június 10.

Édesanya: Christina Ferrer, született 1972, május 2. Elhunyt 2010, június 10.

Testvére(i): Johanna Ferrer, született 1988, november 15. Elhunyt 1996, szeptember 1.

Egyéb hozzátartozók: Nincsenek.

Jellem: Rachel elég öntudatos lány. Mindenről, így a jóról és a gonoszról is megvan a saját határozott véleménye, melyet nem hajlandó megmásítani. Ha céljai eléréséhez szükséges, színészi képességeit habozás nélkül felhasználja ezek elérésében. Majdnem mindent elvisel, de ha egyszer eltörik nála a mécses, sokáig nem tud megnyugodni.

Felszerelés/ fegyverek: -


Magamba fordulva ültem a repülőn. Egyszerűen nem tudtam, nem akartam elfogadni a tényt, hogy nincs többé családom. Nem kellett volna így történnie, az elején még semmi nem mutatott erre...

1988 novemberében születtem, ikertestvéremmel, Johannával együtt. Mind két tojás, olyanok voltunk, a szüleink szeme fényei. Apánk gyárigazgató volt, így ő tartott el minket, míg Anya velünk volt otthon.

Az első pofon korán jött az élettől, mindössze 8 évesen. Borús, vészjóslatú nap volt, csöpögött az eső. Azonban ez volt az iskola első napja számunkra, így hát nem volt mese, menni kellett. Anya vitt minket, a két oldalán csüngtünk a kezein. Emlékszem, én fogtam a jobb kezét, Johanna a balt. Aznap nagyon nyűgös volt, hisztizett, és állandóan rángatta Anya kezét. Az iskola előtt elrántotta a kezét, sarkon fordult, és kirohant. Egyenesen az úttestre. A sofőrnek esélye sem volt fékezni. Johanna azonnal meghalt.

A családunk élete fenekestül felfordult. Apám bánatában az italoz nyúlt, rá fél évre kirúgták állásából, mert a munkaidejét kocsmában töltötte. Ez csak olaj volt a tűzre. Részmunkaidős állásokat vállalt, de nagy részét elitta a pénznek. És szépen lassan elmérgesedett a helyzet. Anyám egy kínai ruhagyárban robotolt, hogy nekem enni adhasson, persze mikor Apám szemére merte vetni, hogy az nem tesz semmit a családjáért, ő bedühödött, és megverte. Innentől rendszeresen verte Anyát, aki viszont ennek ellenére sem volt hajlandó elválni.

És az élet, a nagybetűs Élet még mindig nem szúrt ki velem eléggé. Tegnap történt a dolog. Anyám egyre kevésbé állt a lábán, nem bírta már a sok verést. Apám legújabb "hobbija" az ivás mellett a szerencsejáték lett. Aznap épp nem tudott nyerni semmit, sőt, annyit vesztett, hogy még alkoholra sem maradt pénze. Mikor hazajött, Anyám számon kérte rajta az aznap keresett pénzt.

Mindent láttam, nem tudtam mozdulni, az egészet végignéztem. Az első pofontól már a földre zuhant Anyám. Az Apám, az a szörnyeteg pedig csak rúgta, ütötte, verte. Öt perc múlva Anya már nem élt, Apám meg leült a kanapéra, lábát Anyám halott testére dobta, és bekapcsolta a tévét. Így, egyszerűen túltette magát azon, hogy megölte a feleségét, az édesanyámat.

Nem tudtam mit tenni. Az egész testem magától mozgott. Kimentem a konyhába, és felkaptam a legnagyobb kést, amit találtam. Testem visszavitt a nappaliba.

A következő, amire emlékszem, összerogyva sírtam a ház ajtaja előtt. Kezemben a véres kés tudatta velem, hogy nem valami lidérces álmot látok, ez itt a valóság. Lassan abba tudtam hagyni a sírást. Bezártam az ajtót, és elrohantam. Taxit fogtam, és kihozattam magam a repülőtérre, és jegyet vettem az első New Yorki gépre, ami indult.

És most itt ülök a repülőn, úton New York felé. és csak most fogom fel igazán, hogy gyilkos lettem, nincs többé családom, nincs többé életem. Talán épp ezért választottam New Yorkot, a várost, melyben nem lehet olyan nehéz újrakezdeni az életet...