Az élet kapujában...

Vannak, akiknek olyan élet adatik meg, amiről mások csak álmodnak. Olyan gyermekkor, ahol mindent megkap, amire csak vágyik, vagy épp a halovány gondolat megfogalmazódik az elméjében. Márkás ruhák, a legújabb, legszebb játékok, dada, kertész, szobalány... szakács. Hatalmas ház, akkora szoba, mint másnak az egész lakása, úszómedence. Hatalmas partyk, számos kötelező rendezvény, tökéletes megjelenés, az elvárt viselkedésforma... S a szülők folytonos hiánya.
Vagy utazgattak, vagy apja dolgozott, anyja pedig sorra látogatta a fodrászát, kozmetikusát, vagy épp valamelyik módos barátnőjét. Így mondhatni, a szülei nélkül nőtt fel, és egyedül a dadája nőtt a szívéhez... A szülei csak voltak, a kötelező tiszteletet megkapták, de annyi, semmi több. Az iskoláit (természetesen mindig a legdrágább, leghíresebb magániskolákba íratták) is mindig kitűnőre végezte, remélve, hogy akkor megkapja a kellő figyelmet, esetleg egy-egy dicséretet, de semmi. Mindig csupán annyi volt, hogy helyes, ezt várták tőle. Utálta az egészet. Mégis mindig jó pofát vágott mindenhez...
Leérettségizett és felvételt nyert a Columbiára... S kitűnő tanulmányi eredményei honorálásaként kikövetelt egy saját lakást... Ami pedig a Pláza Hotel egyik legnagyobb lakosztálya lett a felsőbb emeletek egyikén. Itt legalább nem kell folyamatosan a szülei hiányával megküzdenie, és tényleg egyedül van, bár az egykor volt dadáját, ki mostanra már csak bizalmasa, magával hozta.
Újságírónak készül, és tanulmányait a Columbián óhajtja véghezvinni, na meg feltett szándéka minél inkább kiélvezni az egyetemi éveit... Eddig mindig mindenkinek meg akart felelni, ebből most már elég. Innentől fogva pusztán az fog számítani, amit ő szeretne... Bár, pénzügyileg még mindig a szüleitől függ, de úgyis a szeretetet akarták pótolni mindig az anyagiakkal, csinálják csak ezután is.

Egyébiránt Ashley 18 éves, most kezdte az egyedemet, alapvetően vidám, mosolygós teremtés, vállig érő szőke hajjal és smaragdszín lélektükrökkel. Világ életében a komolyabb életszemléletű emberek közé tartozott, ezért lehetséges, hogy a tanulást sosem vette félvállról, még akkor sem, ha ezzel alaposan borsot törhetett volna anyja és apja orra alá. Elég közvetlen, szereti az embereket, a barátait, persze, nincs is neki más tulajdonképpen, világ életében a barátaira támaszkodott, ha már a szüleire nem tudott. A pénzt két kézzel szórja, ez egyfajta kicsinyes bosszú a részéről, bár mindig elvárták tőle, hogy a legmenőbb divattervezők cuccait hordja, világmárkás cipők és táskák tonnaszámra... Csak hogy megfeleljen a felsőbb tízezer igényeinek, bár hazudna, ha azt mondaná, hogy nem szereti ezeket a darabokat. Inkább a megannyi kötelezettség fárasztja, ami pusztán azért jutottak osztályrészéül, mert azok a szülei, akik, nem ő vágyott rá... Mindenesetre, most úgy döntött, ezekből elég, egyik ilyen eseményre sem fog elmenni, csak ha targoncával akarják elhúzni, s szívből reméli, hogy az egyetemi évek tartogatnak számára izgalmakat.