Erdő~Yorktól pár órára~

Éjszakánként az erdő megváltozik miközben ugyan az marad talán ezért kelt félelmet az emberek lelkében. Természetesen nem ok nélkül történik mindez. Ilyenkor mutatják meg arcukat mindazon lények kik nappal elrejtőznek szemeink elől vagy egyszerűen beleolvadnak környezetünkbe úgy, hogy észre se vesszük közöttünk sétálnak. De mindig akadnak olyanok kik felügyelik e láthatatlan világ határát és tetrekészen állva akadályozzák meg ennek leleplezését.
Szinte nesztelen léptekkel halad úttalan célja felé egy 170 centis fiatal nő kinek hosszú szőke haja copfba fogva lóg háta mögött és hosszú, fekete színű bőrkabátjának súrlódik. Barna szemei egy közel távoli pontra szegeződik ahogy érzékei veszélyről árulkodnak. Már nincs egyedül valaki közeledik méghozzá igen gyorsan.
A fák és a bokrok rezzenései hullámként szállnak felé ahogy az érkező előugrik eddigi rejtekéből.
Szeme előtt egy izmos testalkatú, borzos hajú férfi jelent meg ki jóformán egy alsógatyában állt meg a nő előtt. Szemei zöldes csillogása és állatias viselkedése árulkodott jelenlétéről ahogy teli pofával vigyorogva támadásra készen figyelte.
-Vigyél Ralfhoz!
Szemrebbenés nélkül adta ki az utasítást. A válasz egy eltorzult viccsor volt ahogy dühös morgás tört ki a vérfarkasból.
-Te itt nem parancsolgatsz!
Förmedt rá vendéglátója és lenéző tekintettel mérte végig ugrásra készen állva.
-Úgy gondolod, hát ez kedves. –incselkedett a farkassal hiszen mind ketten tudták, hogy jelen pillanatban egy szócsatánál több nem jöhet szóba-
-A helyedben csöndbe maradnék mert bajod eshet.
Mia közelebb lépett és nem ostobaságból, hiszen a haja szála se görbülhet míg vezérüktől nem kapnak rá utasítást.
-Hm… és Ralfnak, hogy fogod beadagolni, hogy miért is bántottad a vendéget aki segíteni jött nektek?
Halvány mosolyra formálta ajkait látva a tehetetlen farkas arcát ki jobb híján vicsorogni tudott de azt nagyon.
-Kövess! De ne hidd, hogy ennek nem lesz következménye!
Azzal hátat fordítva a vadásznak ugrott egy nagyot és másodpercek alatt vette föl állati alakját. Immáron egy majdnem két méteres sötétbarna színá farkas tárul a nő szemei elé ki érdeklődve tekintett hátra és hívó morgással indult előre nyomában a lánnyal.

Vezetője –szerencséjére- nem vágtatott szélvészként inkább hozzá igazodva lépkedett előtte mutatva az utat alfájához. A kölcsönös ellenszenvük látható volt a közöttük lévő távolságból is. Mint egy íratlan szabályként tartották meg az úgymond három lépés távolságot mi természetesen kissé több volt mint a szólásban.
Az út kicsit se mondható hosszúnak mire eljutottak a falkavezérhez ki egy fának támaszkodva várt rájuk. Az egyetlen farkas kit valóban tisztelt az Ralf volt. Mindig kiállt a falkája érdekébe és az úriember viselkedése elismerésért kiáltott.
-Ralf! Minek köszönhetem a meghívásodat?
Hagyja, hogy a férfi hozzá érjen és ajkait csuklójára tapassza, majd túl esve a baráti ölelésen térnek a lényegre.
-Miről lenne szó? Gondolom valami szaftos feladatra kérnél fel. Ne feled ismerlek!
Nevetése megszüntette a békét ígérő csendet és kissé sietősen kérte a farkast világosítsa fel kéréséről. Persze nem azért, hogy mihamarabb szabadulhasson közeléből csak van pár dolog mit át kell beszélniük.

-Hiszen tudod engem a vadászat éltet.
Válaszolta nevetve és úgy nézet a farkasra mintha csak egy régi barátot látna viszont. Részben tán igaza van. Természetesen elfogadta a vezér karját és így sétáltak arrébb gyönyörködve a táj adta szépségben. Ilyen téren irigyelte a farkasokat, hiszen a legtöbb csodás és nagy terű birtok az övéké pedig ha tehetné Ő is szívesen költözne egy ilyen csendes és néha barátságos területre. Na de jobb a békeség.
-Értem de mi a helyzet az itteni vadászokkal?
Érdeklődve vetett egy pillantást Ralfra majd lepetten ám kacagva hagyta magát átsegíteni egy farönkön.
-Igazán figyelmes vagy de miért hiszed, hogy ha egy vámpír nem nagy falat, akkor pont egy farönk fog megakadályozni bármiben is?
Önmagába ez a kedves gesztus nem is lenne humoros mint inkább romantikus de tudva, hogy a nő is több egy halandónál így eléggé viccesre sikerült a produkció. Nevetve karolt házigazdájába és folytatták végtelennek látszó útjukat.
-Tudod amióta elköltöztem nem különösebben hallottam hírüket az itteni vadászokról pedig voltunk egy páran. Mellesleg mertem ajánlani –kacsintott Ralfra- hogy nem fogsz egyedül hagyni egy vámpírral szemben. Szóval bérgyilkos. Tud valamit rólunk vagy egyszerű halandó. Nem árt előkészülnöm egy mesével, hogy kit miként kellene kinyírnia vagy legalábbis segíteni benne. –átvette az aktát és bele pillantott- Már csak azt szeretném tudni, hogy mind ehhez mit szólnak a helyi vámpírok. Nem lenne jobb őket fellázítani ellene?