Hudson folyó és partja

*Nyugodt álldogálás, ami nem marad meg örök időkre nekem, hiszen egy ismerős hang szakít ki gondolataimból. persze ijedtemben majdnem seggre ültem, de még is sikerült megtartanom egyensúlyomat.*
-Rosszabb vagy mint egy puli kutya!*mondtam vigyorogva, s egy ügyes kis lendítéssel némi vízzel terítettem be. Tudtam hogy ennek nem örül annyira, de ha elvonom figyelmét a dologról, akkor talán nem vág bele a vízbe. Annak nem örülnék annyira. Mióta olyan lettem amilyen, annyira nem rajongtam a vízért.
Miden esetre odamentem hozzá, átléptem lábain, majd letelepedtem ölében, s egyenesen szemeibe tekintve, leheltem apró lehelet finomságú csókot ajkára. Megsimítottam arcát, halkan doromboltam neki, aztán felkeltem öléből, s kérdőn pillantottam rá.*
-Na és, mért követsz már órák óta nagy fiú?*felvontam szemöldököm, kicsit oldalra billentettem fejemet, s úgy pillantottam ismételten rá. Nem tudtam mit is kellene most igazán tennem, de abban biztos voltam hogy egy ideje már követett engem. Jó tudom, furcsa, mert eddig ilyesmire nem is igazán figyeltem oda, de az illata annyira beleivódott az emlékeimbe, hogy kiűzni onnan sehogyan se lehetett volna. Egyetlen pillanatra sem.
Talán túlságosan is kellemes illata volt. De azt még mindig nem felejtettem el, mikor pimasz módon utánam jött a zuhany alá. Persze én sosem tudtam meglepni őt semmivel sem...bár talán egyvalamivel igen...de arról mély hallgatás van minden pillanatban...*

-Nem akartalak ennyire megilyeszteni.
Valootam be az igazat és bünbánóan néztem rá még se tudtam visszafolytani nevetésemet. Annyira aranyos volt ahogy igyekezett megtartani egyensúlyát. Szerencsére sikerült neki máskülönben előfordulhatott volna, hogy a földön hemperegve gonosz módon kinevetem.
A hangos kacaj rögtön abba maradt ahogy a hideg vízcseppek bőrömhöz értek. Mérges tekintedttel meredtem az imádott nőre és hangtalanul figyeltem minden egyes mozdulatát. A gyengéd csók felforrósította ajkaimat most még is türtöztettem magam, hogy a lágy puszit ne váltsa föl a heves csók csata.
-Miből gondolod, hogy órák óta követlek?
Kérdésére kérdés volt válaszom. Rideg hangomtól más valószinüleg meghátrált volna de mivel Roy nagyon jól tudja, hogy bármit is tesz soha se bántanám, nyilván nem retten meg. Kérdő tekintetem arcát fürkészte. Elbizonytalanodtam, ilyen se volt még. Roy most vagy blöffől vagy tényleg tisztába volt azzal a ténnyel, hogy követtem. Bárhogy is legyen elhatároztam, megadom neki ezt a sikerélményt. Hiszen valamivel ösztönözni kell ha tanítani akarom.
Emberi szem számára követhetetlen gyorsasággal rúgtam ki Roy lábát és ha nem volt eléggé gyors ahoz, hogy kivédje vagyfélreugorjon akkor most szépen hátra esne ha…. Nem rugaszkodnék el a földtől és nem kapnám el még a levegőben, hogy aztán óvó karjaim között fektethessem a földre.
-Csak szeretnék megbizonyosodni afelől, hogy minden egyes percben résen vagy és felismered a közeledő veszélyt főleg amikor…. –hangom egy pillanatra elcsuklott és nyeltem egyet- egyedül vagy.
Utáltam mikor nincs mellettem, egyszerűen nagyon nehéznek tünt elviselni ezeket a perceket.