Hudson folyó és partja

* Közelebb hajolt.Tűrőképességem már már fel mondta szolgálatát. Szenvedtem , megakartam érinteni de nem tehettem. Küszködtem józan eszemmel és akaratommal. Mosolya egyszerűen elkápráztatott. Ezzel lekenyerezett . Továbbra is egymás szemébe néztünk. Marta a tekintetemet. Mintha átlátna rajtam. Be nedvesíti ajkát. *
~ Játszik velem?! Ne gyötörjön márt! ~ * Mikor arcomhoz ért ,liba bőrős lettem , közelebb húzódtam hozzá. *
-Nem félek! * Jelentettem ki határozottan . Valóban nem féltem, csupán kíváncsi voltam. Mégis mi ez a állapot? Annyira nem vall rám, ez a fajta viselkedés.Szemeit vizsgáltam. Mégis mi járhat a fejében? Mire gondol? Pislantott.. És ... Megszűnt a szenvedés.. Csalódott voltam, olyan hamar véget ért . Szenvedtem mégis jó érzés volt. Mi volt ez a egész? Válaszokat akartam ! Most!*
- Mégis mi volt ez ? Miért múlt el? Mi akarsz tőlem? * Csalódott hangnemre nem ügyeltem , válaszokat akartam .Fel keltette érdeklődésem . Alig pár centire volt arcunk, nem hátráltam. Vártam hátha újból eljön az a érés, az a szenvedély, amit pár perccel ezelőtt éreztem. Se így se úgy nem volt jó .. Szívem szaporán vert , éreztem , hogy vérem forr az ereimben . Talán ezt akarta elérni? Nem tudom ! Miden estre sikerült neki. *

*A lány kíváncsi lett, nem szaladt el, s ez tetszett nekem. Elmosolyodtam, majd komoly hangon szólaltam meg.*
-Én nem tettem semmit sem. Az ég világon semmit.
*Pedig nanáh hogy tettem. Én ne tettem volna? Akkor nem is én lettem volna az. megvillantotam egy újabb mosolyt, odahajoltam hozzá, közelebb, egyenesen füléhez.
-Akarod tudni? Igazán akarod?
*Szinte leheltem a szavakat. Minden olyan kellemesen bódító volt. Ő, a vérének vad tánca ereiben, s én egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy megkóstoljam újra. Hogy fogaimat puha bársonyos húsába mélyesszem.
Nyaka puha bőréhez hajoltam, fogaimat finoman végigsimítva rajta, de még nem haraptam belé. Neem... még csak játszottam vele. Hiszen ő volt az egér, én pedig a macska. és azok köztudottan, szeretnek játszadozni, de egyben kegyetlen gyilkosok is. Lágyan nyakába csókoltam, majd felegyenesedtem, s arcát fürkésztem.*

* Nem tett semmit? Hazudik ! Igen is tett valamit! Nem érdekelt, hogy nem mondott igazat. Egy épp eszű ember, márt rég faképnél hagyta volna ,de én nem tettem .Túlságosan is kíváncsi voltam. *
-Igen ! Tudni akarom! ~ Égek a kíváncsiságtól ~
* Egy újabb kiszámíthatatlan lépés. Érzetem a a közelségét. Szívem valósággal megőrült. Mikor fogait végig simította nyakamon ,kirázott a hideg. Annyira jó érés volt. Még senkit nem engedtem, magamhoz ilyen közel.Mégis mit művelek? Lehunytam szemem , élveztem a pillanatot . Nem akartam ,hogy ennek is vége legyen, de miután csókot lehelt nyakamra biztos voltam benne, hogy vége szakad.Érzetem , hogy eltávolodik . Szemem továbbra is csukva volt.Bele szédültem kellet pár perc , hogy észhez térjek. Kábán megráztam fejem. És lassan, bizonytalanul kinyitottam szemem. Figyelt engem , csukott szemmel is éreztem magamon tekintetét. Próbáltam kerülni a szemkontaktust , a cipőm figyeltem és türelmetlenül vártam válaszát.

*Élveztem hogy szenved. Minden percét kiélveztem. mikot ült ött lehunyt szemmel csak figyeltem őt, majd mikor lehajtotta fejét, s a cipőjét fixírozta, én felemeltem állát, óvatosan, vigyázva ne legyek vad, mert akkor akár a nyakát is eltörthettem volna, amit persze nem akartam.
ha lehunyta szemét, az csak jó volt nekem, de ha nem tette meg, az is csak nekem kedvezett. Odahajoltam hozzá, s megcsókoltam. Lágyan, selymesen, mintha valami nyálas lányregényben lenne, amit az emberek szoktak olvasni, ha olyanjuk van. Szívverése szinte megszédített.
Egyetlen mozdulat kell majd csak nekem. Egy egészen apró mozdulat. Egyenesen szemeibe tekintettem, majd mikor már teljesen elbűvöltem, persze ha összejött, nyakához hajoltam, s fülébe suttogtam.*
-Megmutatom...
*Ismét odahajoltam nyakához, végigkacoltam fogammal nyakának puha bőrét, majd fogaimat bele mélyesztve, s vére elöntötte számat. édes volt. Kellemesen bársonyos. Igazán kiválló!*

* Megint felemelte állam, csak tűrtem. Mint eddig .. Mi más tehettem volna? Óvatos volt, és gyengéd. Az izmos kezei láttán , nem ezt ítélné meg az ember , azt hinné vad és durva.. De nem .. Egészen más volt. Kellemesen csalódtam! Megcsókolt és én vissza csókoltam, filmbe illő jelenet volt. Annyira lágy volt , szívem, a torkomban dobogott. Vérem szó szerint forrt. Élég volt az érzelgős , csöpögős, részből. Vadul , szenvedélyesen csókoltam tovább.. Lázba hozott..Utána szemébe néztem .. Különös volt , egészen ördögi. Az érzés , amit előbb érzem ,újra körül rajongott , magával ragadott. Nem engedett el és én megadtam magam. Válasz ként bólintottam. Mire számíthatok? Nem tudtam. Vártam és tűrtem. Nyakammal játszott. *
~ Mégis mire készül? Mit mutat meg?
* Belém harapott . Határozottan éreztem , ahogy fogait , belém mélyeszti. Nem fájt, különös nem de ? Körül írhatatlan érzés markolt el. Szaporán szedtem a levegőt, a külvilág megszűnt számomra csak az érzésre koncentráltam. Minél jobban oda préseltem magam hozzá. Közelebb akartam érezni, még közelebb. Bele markoltam vaskos kezébe . Testem lassan elernyedt . Elfogyott az erőm . Kábultan pislogtam a messzeségbe. Ha tudtam volna gondolkozni valószínűleg azon járt volna az eszem , hogy mégis milyen lény ez?! *

Artemis


Már megint túlságosan elvágyódtam a kastélyból. Egyszerűen nem akartam a négy fal között ülni vagy a falkával lenni. Tudtam hogy pár napig még így lesz, és folyton egyedül akarok majd lenni. Valahogy így éreztem jónak és kész. Felvettem egy fekete magassarkú csizmát, egy szűk , sötétkék farmert, és egy fekete cipzáras bőrkabátot. Zsebre dugtam a kezeim és úgy indultam arra a helyre ahol minden elkezdődött és ahol minden véget ért.
A gondolatok örvényként cikáztak a fejemben össze vissza. A hangulatom nem volt épp a legjobb, így reménykedtem benne hogy senki nem lesz az utamban. Sötét volt, már elég későre járt az idő. Hosszú hajamat, össze vissza fújta a szél, így kissé kócos is lett, de ez a legkevésbé sem zavart. Szerettem a szelet, mindig valami furcsa szabadságérzettel töltött el. Kiértem a folyó partjára. Nagyon közel álltam meg a vízhez egyenesen egy sziklára. A hatalmas víztömeg hömpölygött és nagy hullámokat vet a szél hatására. Leguggoltam és megsimítottam a sziklát.
Aztán ismét felálltam és körbenéztem. Nem láttam senkit és ennek örültem. Felnéztem az égre ami éppoly sötét volt mint amikor megtörtént velem. Egy pillanatra felderengtek előttem annak az éjszakának a képei. Nem voltam dühös Ralfra, egyáltalán nem. Most már talán élveztem is az új életem. Csak elég nehéz volt beletörődni. Eléggé elkezdett fájni a fejem és hát ez sem dobott sokat a hangulatomon.
Annak az egy dolognak örültem hogy hamarosan elmegyünk Lizzel keresni egy lakás és nem kell a kollégiumban laknom. Bár a kastéllyal nem volt semmi bajom, mégis független akartam lenni. Bár azt természetesen megígértem Ralfnak hogy az első teliholdig mindenképpen ott maradok.
Behunytam a szemem és élveztem ahogy a szél bele kapott a hajamba és azt is ahogy simogatta az arcom.
Kinyitottam a szemem és megbűvölten kezdtem kémlelni a hatalmas hullámokat.

Amélia

[1 órával ezelőtt]

*Mikor felébred, még hosszú ideig fekszik az ágyban a plafont bámulva. Túl puha az ágynemű, még pihenésre marasztalja. Végül felül, és lapos pillantásokkal méri végig a szobát, pont ahogyan eddig is minden napját kezdte. Most sem kell csalódnia: Remus bácsi gondosan odakészíttette a ruháját. Nem hozott magával semmit, mivel nagybátyja közölte, hogy hajlandó lesz ellátni mindennel. És valóban megtartotta ígéretét. Feláll, a krémszínű, apró virágokkal és gyöngyökkel telehímzett kanapéhoz lép és felemeli a ruhát. Egy halványrózsaszín darab az, pont amilyet kislányokon lehet látni. Fehér fodor van az oldalán. Az egészből csupán az aszimmetrikus alja tetszik neki. Halvány mosollyal visszateszi a ruhát a helyére és elindul lezuhanyozni. Minden este vesz egy forró fürdőt, de ettől függetlenül reggelente is letusol. Gondosan bedörzsöli magát a rózsaolajos- tusfürdővel. Egy csepp rózsaolajhoz 3000 kilogramm rózsaszirmot préselnek ki, csak azért hogy a hozzá hasonló nők bőre selymes maradjon. Miután fogat mosott, mezítelenül visszalép a szobájába és magára ölti a rózsaszín ruhát. Megáll az egész alakos tükör előtt. Nem elégedetlenkedhet, gondolja magában. Remus bácsi szeretete és odaadása lenyűgöző, nem lehet hát hálátlan. Sok dologgal el mehet vele szemben, mégis, ezt a ruhát mégis alig képes elnézni neki. Lesiet a hallba, ami üresen áll, csak egy lakáj várakozik a lépcső alján.
-Jó reggelt, kisasszony.- *Köszönti.
-Jó reggelt Ulric.- *Mondja fáradt mosollyal. Ulric fogja össze a ház tennivalóit. Csak egy-két cseléd él itt, de ők mind a férfi irányítása alatt állnak. Egy lakáj feladata egyszerű: a cselédek fékentartása, a házban lakók ügyeinek intézése, nyaralás, esti programok lebiztosítása, napirend. Ez utóbbiban számít csak ő a nő számára. Odaadja neki hófehér kabátját és kalapját.
-A kocsi megérkezett.- *Mondja Ulric. Artemis kinyitja a nehéz bejárati ajtót és kilép a sápadt reggelbe. Hideg szél fúj, ő pedig egyre rosszabb kedvvel igyekszik a fekete limuzin felé, ami a ház előtt áll. A Lewin-birtok New York szélére esett, távol a zajos forgatagtól. Akárhová is szeretett volna eljutni, autóval kellett utaznia. A sofőr kinyitja a lakkozott ajtót, Artemis pedig beszáll. Elhelyezkedik, a meleg egy pillanatra elbódítja, fel sem tűnik neki a kocsiajtó tompa puffanása, csak akkor eszmél fel amikor elindulnak.
-A belvárosba, Harry. Kérem az Empire State Building mellett álljon meg.- *A sofőr egy pillantással nyugtázza, hogy megértette a kérést.

[Most]

*A limuzin sebesen robog vissza a birtok felé. Motorja alig hallhatóan dorombol, megnyugtató, monoton a zúgása. Ma szombat reggel van, csak pár belvárosi boltot nézett meg. Valójában óriási, fényűző szalonok voltak távolságtartó eladókkal, akik rögtön bájosan mosolyogtak amint előkerült platina kártyája. Két-három koktélruhát vett, eldöntötte hogy többet nem vesz föl olyasmit amit Remus bácsi rendelt el. Kissé különbözött az ízlésük. Már a külvárosnál tartanak, épp a Hudson folyó mellett repíti el a limuzin, amikor meglát egy lányt. Magányosan sétált a folyó partján.
-Állj'- *Szól előre Harrynek. Meg sem várja hogy kinyissák az ajtót, csomagjait hátrahagyva indul az ismeretlen felét.
-Szép napot kívánok!- *Köszön rá. Magas, vékony szépség. El sem tudja képzelni hogy mit csinálhat itt egyedül.
-Esetleg a városba igyekszik? Vagy máshová? Elég önre néznem, és máris megfagyok. Ha óhajtja, üljön be a limuzinba. Kérem, szívesen elviszem bárhova.- *Mondja derűs mosollyal. Talált egy korabeli hölgyet, bár nem nem érti, hogy képes itt ácsorogni. Végignéz öltözékén. Érdeklődve figyeli a bőrkabátot. Nem sűrűn lát ilyet.
-A nevem Artemis Othen.- *Vékony, meleg kezét nyújtja az ismeretlen felé. Baljába fogja a kalapját, így a szél most az ő szépen feltűzött haját is szabadon lengeti. -És önben kit tisztelhetek?

/borzasztóan sajnálom a késő reagot /

Az ég még mindig nem akart kitisztulni, sötéten nézett rám még mindig. Egyszerűen nem hagytak nyugodni a dolgok és muszáj volt ide jönnöm. Tudtam hogy már nem fognak nagy farkasok bántani,mégis furcsán éreztem magam. Kicsit déja vu érzésem volt. Nem tudtam elképzelni hogy miért. Mélykék szemeimet fekete smink keretezte, kiemelve bőröm finomságát és fehérségét. Élveztem a víz illatát, a fák suttogását és a szél süvítését. Megnyugtató volt és olyan közeli. Nem éreztem furcsának, kívülállónak magam. Hanem csak egy lánynak aki élvezi a magányt és a természetet. A bűnös városra terelődött a pillantásom. Nem is értettem miért költöztem ide? Csak a menekülés miatt? Hogy magam mögött hagyjak mindent? Nem tudtam volna pontosan megmondani. A fejem eléggé hasogatott és nem tudtam elképzelni hogy miért.
Beleszagoltam a levegőbe, közben pedig egy autó zajára lettem figyelmes. Megállt, és egy lány szállt ki belőle és egyenesen hozzám sétált. Felvontam a szemöldököm. Nem értettem mi a fenét akar. Megfordultam és a limuzin láttán ismét felvontam a szemöldököm majd végigmértem a lányt.
~Csodás~
Gondoltam magamban egy lemondó sóhajjal. Hiszen csak rá kellett nézni, ő volt anyuci és apuci tökéletes kicsi gazdag , gondtalan lánya. Talán éppen ezért lepett meg hogy megszólított. Ráemeltem a tekintetem és megszólaltam.
-Helló. -jelentettem ki lazán, majd a kérdésáradaton kicsit elcsodálkoztam.
-Nem készültem sehová, szeretem a szelet és nem fázok, óhajtani meg végképp nem óhajtok semmit, főleg nem egy limuzinnal, de azért kösz.
Néztem rá, majd ismét a vízre. Valaha én is gazdag voltam, egy angol arisztokrata, de ezt a szüleim gyorsan tönkre is tették, így időm sem volt kiélvezni azt az életet. A bemutatkozására csak ránéztem, és felé nyújtottam a kezem, hiszen azért udvarias voltam, még ha néha bántó és rideg is.
-Amélia Howle. -mutatkoztam be én is, majd ismét a víz felé fordultam. Egyszerűen vonzotta a tekintetem.

*Meglepettnek tűnt, és Artemis sehogy sem tudta ezt az arckifejezést a helyzettel összepárosítani. Semmi olyasmit nem tett amire rá lehetne csodálkozni. A köszönésre végül össze áll neki a kép: nemkívánatos személy. Ez a hölgy sem tartja másnak, csak egy gazdag leányzónak. Többek között az is. Magasabb mint a most megismert személy, de a nő magassarkúban van, ergo egy vonalban kéne lenni a szemüknek. Artemis mégis valahogyan lepillant rá, ez felszegett fejű testtartásának eredménye.
-Oh, értem.- *Mondja szelíd sértettséggel. Furcsának találja ahogyan itt időzik egy folyó partján, nem fagy meg és visszautasítja az ajánlatát is. A stílusa hagy némi kívánnivalót maga után, de nem teszi szóvá a véleményét.
-Örülök hogy megismerhetem.- *Jelenti ki kicsit hűvösen ahogyan az elmerengő lányt figyeli. Beleillik a környezetébe, nem tudná pontosan meghatározni miért, de olyan érzése támadt, hogy Améliának itt a helye. Ha ez egy tájkép volna, akkor ő nem egy szereplő lenne rajta, hanem a háttér, a környezet éppolyan elengedhetetlen része mint a folyó vagy az elfagyott fű a földön. Ahogy így nézi, visszahelyezi kalapját a fejére. Nem tudja itt hagyni Améliát, egyszerűen bűntudatot érezne.
-Nem bánja hogyha csatlakozom?- *Kérdezi, de mint a másik nő számára is kiderülhet, ez csak amolyan udvariassági forma volt, mivel Artemis már siet is vissza a kocsihoz és elküldi Ulricot. A férfi vonakodva, de elindul hogy vegyen magának valami ételt. Megegyezik vele hogy 20 perc múlva ismét itt lesz. A nő visszalépked Améliához. Van valami nem ideillő a járásában, a tartásában. Úgy viselkedik, mintha egy kellemesen meleg délutánon egy napsütötte parkban lépkedne, árnyékos tölgyek alatt. Mintha csak egy kellemes sétán volna, nem egy ismeretlen társaságában a Hudson partján.
-Tegeződhetünk? Kérem.- *Szólal meg nyugodtan. Mivel Amélia őt már letegezte, ezért az ajánlat rá eső része törölve van.
-Mit csinálsz itt, ilyen cudar időben? Nyáron, esetleg késő tavasszal még megérteném, azonban most fel nem foghatom ittléted okát.- *Felpillant a sötét égre. Szürke, borongós gomolyfelhők kavarognak odafent, égiháború ígéretével kecsegtetnek.
-Olybá tűnik vihar lesz. A szél is erre utal.- *Jelenti ki.
-Ha meggondolnád magad, amint Ulric visszatér, elvihet téged a lakhelyedre.- *Ajánlja fel még egyszer kegyesen. Majd Amélia kabátjára néz.
-Bocsáss meg, de ez a kabát... igazi bőrből van, ugye? Milyen különleges. Bizonyára ritkaságszámba megy. Hol lehet ilyet venni?- *Nem mintha vágyna egyre, de felkeltette az érdeklődését, és valami témát is szeretne feldobni.
-Tudod, nem igazán értek a közemberek divatjához.- *Mosolyog lenézően. Nyíltan viselkedik úgy, mintha felsőbbrendű lenne.

Az aranyos kis sértettségével nem tudtam mit kezdeni és nem is akartam. Egyáltalán nem érdekelt, hiszen ő most betolakodónak számított, egy olyan valakinek aki megzavarta a nyugalmam és aki nem hagyja hogy örvénylő gondolataim magukba szippantsanak. Pedig ebben a pillanatban másra nem is vágytam. Azt akartam hogy magukba szippantsanak és sikerüljön megértem az életemben lévő ok-okozati viszonyokat. Ez persze lehetetlennek tűnt, mivel volt aminek nem is akadt különösebb oka, éppen ezért még akkor sem tudtam volna megérteni ha nagyon erőlködtem volna, amit ugyancsak nem mondhattam el.
Aztán a csajszi közölte hogy örül hogy megismert. Nem akartam neki megmondani hogy a legkevésbé sem ismert meg, hiszen csak a nevemet árultam el neki, ami igazán nem mondható hatalmas megismerésnek, és különösebben fontosnak sem. Sikerült megértenem hogy az anyagi világ, a pénz, a hírnév és egy családnév a legkevésbé sem számítanak. Hiszen ezek nem kellenek a boldogsághoz. Nem mondom hogy a pénz nem jó dolog, hiszen tudom milyen ha nincs, de nem ez volt az ami boldogít.
-Én is örülök. -jelentettem ki, de ez is amolyan udvariassági forma volt, mintsem őszinte öröm. Mikor aztán megkérdezte hogy nem bánom e ha csatlakozik elgondolkoztam. valójában nagyon is bántam, de mivel elküldte a kocsit, nem akartam egyedül hagyni. Bármennyire is irritált a jelenléte, mégis csak egy törékeny, a világot nem ismerő fiatal lánynak tűnt, és nem vettem volna a lelkemre ha kinyírják vagy baja esik. Valahogy úgy éreztem helyesnek ha maradok.
-Már itt vagy, szóval nekem mindegy, elég nagy ez a part. - mondtam hűvösen, Képtelen voltam barátságos hangot megütni, egyszerűen ez a lány nem illett ide. Egyáltalán nem illett a város bűnös mivoltához, és az én társaságomhoz sem. Bár egyáltalán nem azért gondoltam így mert ő felsőbbrendű lenne. Sőt, ha mondhatok ilyet akkor én számítottam annak, hiszen akárhogy is, kíváló ragadozó lettem, sokkal erősebb mint egy ember, és semmiféleképpen nem lehetett most már emberekhez mérni, hiszen annyira különböztünk. Bár valahogy a hatalmi és magasabbrendűségi játszmákat mindig is inkább szánnivalónak tartottam, hiszen senki sem válogathatja meg a családját.
-Természetesen. -közöltem vele, hogy felőlem aztán tegeződhetünk, engem a legkevésbé sem érdekel, hiszen eddig is így tettem.
-Szeretem a telet és a szelet is. Csak gondolkozni jöttem. Tudod elég fontos ez a hely számomra. -közöltem vele nemes egyszerűséggel.
-És te? Miért álltál meg?
Erre igazán kíváncsi voltam. éppen ezért tettem fel a kérdést.
-Tudom, érzem. De nem kell, majd elmegyek ha úgy gondolom és megoldom a közlekedést. Nem vonzanak a limuzinok.
Mondtam egy negédes kis mosollyal és a további kérdéseire próbáltam választ keresni.
-Igen igazi bőr, és nem hinném hogy megtalálnád a helyet ahol vettem...tudod ott a pornép vásárol.
Mondtam neki én is lenéző stílusban.
-Ahogy elnézem nemcsak a köznép divatjához nem értesz.

Csöndben áll, hiszen nem igazán tud mit mondani. Annyira nem neki való ez a fajta beszélgetés. Csak állnak egy helyben, még egy röpke sétát sem tesznek meg és nem valószínű hogy most udvarias csevegést fog folytatni. Mindenesetre megpróbálja szóval tartani Améliát. Nem tudja, miről beszélgethetne, mi az ami érdekelné a másik nőt. Csak most ütközik ki hogy teljesen máshová való. Nem csak az enyhe akcentusa miatt, hogy sokkal lágyabban ejti a szavakat, vagy hogy a beszédstílusa is kacifántosabb. Témát sem ismer, aminek kapcsán megszólalhatna. Tudna az egész világ táján előforduló különböző építészeti stílusba tartozó remekművekről beszélni, hétpróbát állt zenészekről akik mind a komolyzene terén jeleskednek vagy régi költőkről. Gazdasági állapotokról, lovakról, öltözködésről és technikáról is szót ejthetne, de ezeket sehogy sem érzi ide valónak. Így inkább okosan hallgat, és szemével követi Amélia hajának örvénylését. Mikor megszólal, akkor ő is mond valamit.
-Értem. Tehát egyedüllétre vágytál.- *Szögezi le. Ezek után még inkább zavarhatja Améliát, nem csak beképzelt stílusa, de pusztán a jelenléte is.
-Azt hittem egyértelmű.- *Fog bele a válaszadásba. -Hiszen egy magányos női alak állt a jeges téli szelek kereszttüzében álló folyóparton, az iparnegyednél. Úgy gondoltam, talán baja eshet, és nem tanácsos egyedül hagyni.- *Fejezi be. A magabiztos kijelentésre bólint. -Rendben van. De kérlek vigyázz magadra. Megviselne hogyha utadon egy bűnöző rád támadna.- *Inti óva. Tulajdonképpen a lelkiismeretét is védi ezzel. Hogyha megtudná hogy valakinek a halála elkerülhető lett volna pusztán az ő jelenlétével, vagy azzal hogy egy kicsit akaratosabban viselkedik, biztosan összetörne.
-Úgy hiszem ráakadnék, hogyha akarnám.- *A következő mondatra a hidegtől kipirult arca elsápad.
-Ez csak...- *Elhallgat. Nem mondhatja hogy nagybátyja szörnyű ízlésficamának köszönhető. Sértő sem szeretne lenni. Könnyed mozdulattal felemeli fejét és Amélia szemeibe néz.
-A legközelebbi adandó alkalommal jobban válogatom össze a ruhadarabjaimat.- *Feleli kimérten. A lenéző stílusra nem reagál, úgy tesz mintha észre sem vette volna. Megpróbálja új mederbe terelni a beszélgetést.
-Úgy vettem észre, egyazon korúak lehetünk. Dolgozol valamit? Vagy tanulsz még?- *Kérdezi ridegen. Nem igazán tetszik most már neki Amélia merész stílusa, de ezt nem fogja közölni vele.

-Igen, arra.
Bólintottam a kijelentésére. Tényleg meglehetősen zavart , hogy ott van. Egyszerűen nem akartam hogy ott legyen. Nem a személye miatt, ha maga Brad Pitt lett volna, akkor is idegesített volna. Egyszerűen csak magányra vágytam és kész. Kötelezettségek nélküli magányra.
Ránéztem majd a vízre. Megfogtam egy kis követ és a hullámok közé vetettem, de a csobbanásának hangja jelentéktelennek bizonyult.
A válaszára sikerül rácsodálkoznom, hiszen milyen ember az akinek csak úgy számít hogy ne nyírjanak ki valakit? De azért a bűnözős kijelentésen elmosolyodtam.
-Tudod, nem hiszem hogy egy bűnöző árthatna nekem. De azért kösz az aggódást.
Mondtam neki egy kisebb vigyorral, ami csak úgy jött, az ég tudja honnan.
-Bizonyára rá. -helyeseltem. Nem mintha azt hittem volna hogy neki épp egy bőrdzseki kellene. Hiszen ahogy ránéztem egyáltalán nem néztem ki belőle egy ilyen ruhadarabot. Sőt semmi olyat ami nem cuki, rózsaszín, édi és tökéletes. Valahogy ezekkel tudtam volna legjobban jellemezni ezt a lányt. Bár áradt belőle a hidegség, ami tetszett, azt hiszem. Ez volt az egyetlen pozitívum ebben a dologban. Persze imádtam a könyveket, úgy láttam ez remek téma is lehetne, csak az volt a probléma hogy nem akartam beszélgetni.
-Remek. -nem nagyon érdekelt mit vesz fel, csak úgy egyszerűen megjegyeztem és kész. Mikor elkezdett kérdezősködni elgondolkoztam.
-Írónak tanulok az egyetemen, és dolgozni is szoktam mellette.
Jelentettem ki lazán, majd megérkezett a limuzinja. Elmosolyodtam é elővettem egy papírcetlit a számommal. Majd akezébe nyomtam.
-Azt hiszem itt a búcsú ideje, de ha valami izgalmasabbra vágysz, hívj fel.
Kacsintottam rá, majd elindultam a folyó partján. Nem tudom miért mondtam ezt neki, de úgy döntöttem nem akartam csak bunkó lenni. És egyébként sem ő az oka annak hogy ilyen, hanem a neveltetése. Majd egyszer rájön. Szépen sétáltam és sétáltam mígnem eltűntem a városban.

*Vérével együtt forrt a vérem, szívével együtt dobbant a szívem. Vele együtt éreztem, s mikor már egyre jobban gyengült, elengedtem őt. Elválasztottam nyakától ajkamat. Nem szívtam ki teljesen. Elvégre a lány kíváncsi volt rá, mi is vagyok igazán. Így meg kellett neki mutatnom. megmutatni mi vagyok, hiszen szavam adtam. Mi vámpírok csak egy dolgot állunk, és az az adott szavunk.
Odahajoltam füléhez, s csendesen suttogtam neki.*
-Tied a döntés Líz! Meghalsz, vagy beállsz az éj seregébe, hogy örökké élj egy csodás életet. Tied a döntés. *egy pillanatra elhallgattam.*Élsz, vagy meghalsz?
*Amennyiben nemleges választ kaptam tőle, otthagytam őt, mindennemű bűntudat nélkül, hogy csak egy legyen a listámon, kiknek elvettem életét. De ha válasza igen volt, akkor megsebeztem csuklómat, majd szája fölé tartottam, hagyva hogy vérem had csöpögjön ajkaira, s egyre közelebb engedtem hozzá.*
-Igyál!*ha engedelmeskedett, elégedett mosollyal pillantottam rá. Ím lett egy gyermekem. Egy gyermekem, ki majd velem együtt fog gyilkolni, ki talán ugyan olyan lesz mint én. Hisz a mestere lettem. Vér a véremből.
Némi idő eltelte után elvettem tőle kezem, finoman végignyaltam csuklómon, mire sebem beforrt. Kicsit távolabb léptem tőle, ám mégis a folyó felé hátráltam, hiszen nem akartam hogy bele essen, míg kínok között meghal teste, s porhüvelyében feléled az ifjú vámpír.*

* Gyenge voltam. Csak hajszál választott el a haláltól. Minden zaj, minden érzés, távolinak tűnt. Nem akartam megszűnni , élni akartam. Jobban mind bármikor, pedig amikor drogoz nyúltam, életemet kockáztattam. És most mégis ,milyen hamar elért a vég. A csendes suttogást alig halottam , koncentráltam , hogy ne essek át a másik oldalra. Küzdöttem, amennyire csak tudtam. Döntést kellet hoznom! Ki ne vágyna örök életre? Ostoba kérdés szerintem mindenki ! Szerettem volna örökké élni, és még ha az a élet csodás is.. Nincs mi vissza tartson! Hangom alig akart engedelmeskedni , mire egy szót kipréseltem a számon , lepergett előttem az életem.*
-Ééé..élni ak..akarok! * Ennyit tudtam kinyögni. Nem láttam , hogyan sebzi meg csuklóját , minden olyan homályos volt és messzi. Mintha csak egy rossz álom lenne ,ami soha nem ér véget. Először csukott, merev ajkamra csurgott vér. Mégis mit csinál? Fintorogtam , semmi nem bírt rá, hogy kinyissam ajkamat.Igyál szó hallatán , rögtön kinyitottam. Nem kísértettem sorsom. Ittam a kezéből áradó meleg vért. Először keserű volt , utána ahogy egyre többet megittam. Édes lett , mint a méz.. Lehetetlen volt le állni. Egyre többet és többet szerettem volna. Elkaptam kezét és közelebb húztam a .Körmeim bele mélyesztettem. Szívem vadul felgyorsult , egy normális embernek nem verhet így szíve , miután elhúzta kezét, le lassult. Testem elernyedt. Hátra dőltem. Aztán , békés halál helyett.. Őrjítő fájdalom hasított belém. Fel ordítottam. Küszködtem , mintha élve nyúznának. Szörnyű kínok közepette, véresre haraptam puha élettelen ajkam.Ordítottam , halálért könyörögtem, a sziklát markoltam. Ujjam megadták magukat és néhol felszakadt a bőr.Ám mindezt elnyomta a fájdalom. Nem tudtam megkülönböztetni , hogy épp melyik testrészemből árad..Aztán ..Szívem lassú éneke le állt. Megszűnt, mintha elvágták volna a fájdalommal együtt. Élettelenül feküdtem a hideg sziklán. Testem nem mozdult. Csak feküdtem..
.. Pár perc elteltével, vissza nyertem látásom. Nem ez így nem jó, a látást vissza nyertem ,de az nem az enyém volt.Meglepettem pislákoltam. Miden más volt .. Miden! Az eddig képem a világról megváltozott. Más volt. Hallásom , szagolásom is megváltozott. Olyat éreztem ,a mit idáig még soha! Csábító volt és édes kétségkívül jobban vonzott , mint a drog. Fel álltam egy szempillantás alatt . Semmim nem fájt, jól voltam , a lehető legjobban. Kezemet vizsgáltam a fel szakadt sebnek hűlt helye volt. Fehér volt és hideg akár a halotté. Aztán tekintetem pár ember vonta el. Azt hittem egész közel vannak ,pedig csak egy pontnak látszódtak .Annyira messze voltak. Mégis érzetem finom illatuk, hallottam mit beszélnek. Ez ördögi mosolyt csalt arcomra. Oda fordultam a férfihoz kecsesen átugorva pár sziklát , közelebb mentem.*
- Mi ez a illat? * Csillant meg smaragd zöld szemem a sötétben. Nem is azt kérdeztem:" héé te mit csináltál velem?".Sokkal inkább az a illat érdekelt. *

*Nyugodtan néztem végig haláltusáját, s közben csak egyszer szólaltam meg.*
-Nem fog sokáig fájni…
*Aztán csak hallgattam, s figyeltem őt. Letelepedtem egy sziklára, majd felkeltem, s figyeltem őt, egy pillanatra sem véve le róla tekintetemet. Mikor magához tért, megvillantottam egy mosolyt. Karba tettem kezem, s figyeltem hogyan vizsgálja meg magát, hogyan tekint körbe. Rég volt hogy utoljára valakinek ilyen életet adtam volna.
Mikor az emberek felé pillantott, én magam is oda kaptam tekintetemet, s végig néztem rajtuk, majd odaléptem a lány mögé, s kezem vállára tettem, majd úgy suttogtam neki, tudva úgy is hallja minden egyes szavamat. *
-Ez a szag a vérüknek az illata. Mindent körbeleng, s ha ügyesen hegyezed a füled akár még szívük vad ritmusát is halhatod. Gyere! Enned kell!
*Megfogtam kezét, s elvezettem az emberekhez, de nem túl közel. Mégis elég volt egyetlen apró pillantásom, közelségem, s már mindegyik megbabonázódva állt ott, s mereven meredtek ránk, kéjes vágyban égve, hogy hozzánk érhessenek. Odahívtam hozzánk a férfit, majd letérdeltettem a lány elé, kicsit oldalra döntöttem fejét, aztán a lányra pillantottam.*
-Jöjj! Oltsd szomjod! Harapd meg bátran. Nem fog sikoltozni. Most nem. De hogy teljes legyen erőd, mi egyre kiteljesedik, mint többet tanulsz, és tapasztalsz meg…de most, most csak a vérük a fontos. De vigyázz! Egyszerre nem ihatod meg mind. Nem szívhatod ki az összeset.*egy pillanatra elhallgattam majd folytattam.* Akkor magával ragad téged is a halál, s feleslegesen kaptál új életet.
*Elhallgattam, s ha megharapta a fickót, akkor csak álltam ott, s néztem. Figyeltem mint veszi el életét, mint lesz egyre üresebb a pasas tekintete, mint lesz egyre fehérebb a bőre, s miként lassul le szívének vad ritmusa. S mikor majd a lány ereiben forr a férfi vére, éhsége elmúlik, s jöhetnek a kérdések, melyekre válaszolok, ahogy azt egy jó tanítónak tennie kell.*

* Csak suttogott és én hallottam . Ehhez , még hozzá kell szoknom. Kaptam egy új életet, amiről semmit sem tudtam. De azt hiszem a sok vámpíros film, meg tette hatását, hisz levontam még is mi lehetek. Vámpír nem kétséges. Amiről azt hittem , hogy ostoba mese, kitaláció, most valósággá vált és én egy lettem azok közül. Figyeltem minden egyes szavát , hisz égtem a tudás vágytól. Volt egy olyan érzésem, hogy még hosszú , ismeretlen út áll előttem. Fülem hegyeztem , kíváncsi voltam .. És valóban , hallottam szívük vadritmusát. Táncolni lehetett volna rajta. Önelégült mosollyal , indultam el. Két ember hamar oda ért hozzánk. Egy nő és egy férfi volt. Valószínűleg egy pár volt. Milyen szörnyű vég. A férfi velem korú lehetett , elég jó képűnek mondhatni. Ovális arcából, kikerekedtek mogyoró barna szemei. De a nő .. Idősebb volt arcáról leírt , hogy szerelmes. Hosszú szőke hajába bele kapott a szél, és én örömmel szagoltam bele a felém fújt őrjítő illatba. Édes mámoros illat volt. Semmihez nem tudnám hasonlítani. Oda hívta a férfit és letérdeltette elém , fejét oldalra fordította. Ennyi az egész ? Annyira egyszerűnek tűnt! A kis ujját sem kellett megmozdítani, hogy megkaphassuk. Fel kacagtam , ez igazán szánalmas.. Oda bólintottam , hogy értem miről beszél. Egyáltalán nem zavart , hogy kiontok egy ártatlan életet. Ki tudja.. Lehet verte a barátnőjét és részeges volt. Ebben a tudatban ringattam magam , hogy nem kár érte. Közelebb mentem az áldozathoz, lágyan megsimítottam arcát. Ujjaim végig kúsztak egészen a nyakáig. Oda hajoltam és bele mélyesztettem fogam. Éles fogam, pillanatok alatt fel tépték a férfi ereit. És áradt is a számba a meleg, élettel teli, vér. Testem átjárta éreztem , ahogy megtelek élettel. Egyre többet akartam, képtelenség volt le állni. Csábított , itatta magát. Kezdett kifogyni az életereje , szíve , ami idáig olyan szaporán vert..lelassult. Megrogyott karjaim közt. *
~ Abba kell hagynod Lizzie !
* Kihúztam fogaim és elengedtem, immáron élettelen testet. Oda néztem a nőre, csak állt , nem menekült , teljesen nyugodt volt. Le nyaltam a számról a vért és elégedetten hümmögtem egyet. Vissza fordultam teremtőmhöz.*
- Nos ezzel itt mi lesz ? * Mutattam a földön heverő test felé .*
- Itt hagyjuk? Esetleg a vízbe dobjuk ? * Érdeklődtem , hangomból csak úgy sütött a elégedettség. Elégedett voltam , nem érzetem semmi sajnálatot, esetleg bűnbánatot. Hiszen nem tettem semmi rosszat, csupán táplálkoztam. Tudtam mi vagyok, de a férfi szájából akartam hallani a választ. *
- Mégis mi vagyok? Miért adtál nekem új életet? * Ezernyi kérdés cikázott fejem, kiragadtam a legfontosabbakat.. Újból a nőre néztem megvetve. *
- És ez? Miért nem menekül? * Mutattam felé értettlenkedve.*

*Elégedett mosollyal arcomon néztem végig ahogyan végez az emberrel, s még csak szólnom sem kellett neki hogy elég, hogy álljon le. Elengedte a fickót. Ő még nem látott a fejükbe. Nem tudta milyen is volt valójában Michael. Én viszont tisztában voltam vele. Rendes kölyök volt. Egyetemre járt, s orvos akart lenni. Orvos, hogy megmenthesse gyarló társai életét. Ez olyan szánalmas volt. De hagytam a lányt abban a tudatban élni, hogy az, akit megölt egy szemét alak volt. Semmi több.*
-Ezzel...*megvető pillantást vetettem az élettelen porhüvelyre.*Ezzel semmi. Ez itt marad. Ezek az esztelen Halandók, úgy is csak azt hiszik, sorozat gyilkosság. Ők nem tudnak rólunk, s nem is tudhatnak rólunk semmit sem. Az ég világon semmit. Érted?
*Elhallgattam, előtte teremtem, de már rendesen látta a mozgásomat. Látta mint lépek hozzá. Az ő szemének már nem volt olyan gyors a mozdulatom.*
-Alaptörvény a titok tartás. ha ezt nem teszed meg, fajtánk ítél el. kínozni fognak, s talán hagynak éhezni, egy örökkévalóságon keresztül.
*Mikor a nő felé pillantott, oldalra billentett fejjel tekintettem rá, egy ördögi mosollyal képemen. Elég volt egyetlen kézmozdulatom. Felé nyújtottam kezemet, s mikor odajött hozzám, megvető hangnemben szólaltam meg.*
-Ő azért van még itt, mert elbűvöltem. Idővel te is képes leszel erre. Csak tanulni kell.
*Tudtam, idő kérdése, és rám szabadítanak valakit, így nincs sok időm arra, hogy tanítsam a leányt. Hiszen ki tudja mi lesz velem. Akár el is bukhatom az egészet.De ezzel nem most kell foglalkoznom. Mivel a nő el volt kábítva, és így is úgy is megfog ma még halni, nyugodtan beszéltem előtte.*
-Vámpírok, márpedig vannak.*suttogtam csendesen, majd elmosolyodtam, s lassanként hátrább mentem a nőtől. *A tied...de meg kell tanulnod úgy vért venni magadhoz, hogy nem ölöd meg az embert. Hogy életben hagyod. Tudom félmunka, de ezek a mocskos halandók sem olyan hülyék, mint amilyennek mutatják magukat.Pár korty, aztán eltűnünk, és elengedjük az elméjét. De... meg is ölhetjük....

* Nem értettem azzal egyet , hogy simán itt hagyjuk a holtestet. Nem mertem ellenkezni. Sorozat gyilkosság mi? Tényleg ennyire hülyék lehetnek a halandók , hogy nem tűnik fel neki egy kiszipolyozott test? Meg ráztam a fejem , többet nem is érdekelt a dolog. *
- Igen értem ! Titok tartásban, a legjobb vagyok ! * Imádom sötét titkokat , amiket nem lehet kifecsegni . Gyerekjáték lesz meg tartani szavam. Új látásomnak köszönhetően, mozgása márt nem volt gyors. Rezzenéstelenül figyeltem, miképp jön közelebb hozzám. Végig hallgattam , de nem rettentem meg. Velem , ilyen soha nem fog előfordulni. Ebben biztos voltam! Oda bólintottam , hogy világos miről beszél. Kezemet a zsebembe helyeztem és a megbűvölt nőre tekintettem. Alig vártam , hogy erre én is képes legyek. Olyan klassz dolognak tűnik. Boldogan vigyorogtam , tetszett az újonnan kapott életem . *
- Szóval hosszú út áll még előttem igaz? * Vettem oda a kérdést , de inkább ki is jelenthettem volna. *
- Igen ez nem kétséges ! * Nevettem el magam. Még fel sem fogtam igazán , hogy vámpír lettem . Kíváncsi voltam mindenre ! Vajon mi lehet az igazság a hiedelmekből? Ezek a kérdések most még ráérnek. Távolodni kezdett a nőtől , gondoltam , hogy megkapom és ő is az enyém lesz. Hihetetlen előbb öltem meg egy embert , szomjam még is kínzott . Lassan oda léptem a nőhöz. Bele kaptam hajába és fejét oldalra biccentettem , farkas szemet nézve ütőerével. A nyál összefutott a számba.. Így hallgattam mesterem szavait. *
- Szóval nem megölni! * Ismételtem el. Micsoda kár.. Majd nyakába mélyesztettem tűhegyes fogam. Pillanatok alatt áradt számba a friss meleg vér.. Nem volt olyan jó , mint a férfi ,de azért megtette. Nem állhatok le nyavalyogni , hogy nem ízlik. Lényeg , hogy oltsam szomjam. Öt , hat, kortyot ittam . Nem akartam megölni , megakartam mutatni , hogy erre is képes vagyok. Nő így is eszméletlenül csuklott össze kezembe. Hajánál fogva megfogtam és a közeli padhoz vonszoltam . Olyan volt , mint egy rongybaba. Fejét bele vertem a korlátba nem túl erősen , csak hogy legyen látszata miért is eszméletlen. Aztán a pad mellé ültettem. Kezemről lenyaldostam a vérét és elégedett tekintettel vissza mentem teremtőmhöz. *
- Na ezzel meg is volnánk ! Indulhatunk?

*Csendesen néztem végig hogyan harapja meg a nőt, hogyan kortyolja vérét, s egyre szélesebb mosoly ült ki arcomra. tetszett a dolog, nem is kicsikét. Én voltam eddig az a vámpír, aki csak életeket vett el, de soha nem adott semmit sem. Semmi olyasmit, ami mindenkinek használna. Gyilkos voltam, és most lett egy gyermekem. Idővel, majd azt is elmondom neki, hogy keresni fognak engem, hogy tudom hogy figyelnek, s nem lesz időm mindent megtenni neki amit csak akar, pedig nagyon is kellemes lett volna. Felsóhajtottam, majd rájöttem, arra is, nekem kellett itt egy olyan pillanat, mikor rájöhetek arra, hogy érek valamit, s ha elkap egy vadász, akkor legalább azzal a tudattal"halok meg", hogy magam mögött hagytam valamit.
Odamentem hozzá, rámosolyodtam, s finoman megcirógattam arcát, mikor rám tekintett.*
-Jólvan. Ügyes kislány. Most pedig, itt az idő arra, hogy elmenjünk lepihenni. hamarosan eljő a napkelte, s ugyebár nem akarunk meghalni.*elvigyorodtam, vettem egy nagyobb levegőt, hiába volt felesleges, annyira jól alakítottam a napom majdnem 12 órájában az embert, s nem tudtam nem levetkőzni ezt a tulajdonságomat.*
-Míg elérünk arra a helyre, kérdezz nyugodtan... válaszolok, amire csak tudok. Ne keljen mindent kiolvasnom a fejedből.*még mindig ott álltam előtte, egyenesen szemeibe tekintve.*

* Cirógatást úgy tűrtem , mint valami kutyus. Jól is esett, hogy büszke rám. Ittam minden eges szavát, szóval ideje aludni. *
- Ezek szerint a napfény megöl minket? Soha többé nem láthatom a napfelkeltét ? * Kérdeztem csalódottan . Gondolatát sem tudom elviselni ,annak , hogy este tudjak csak közlekedni. Annyira rémisztő... Mintha fél életet élnék. *
- Rendben! * Bólintottam alig vártam , hogy fel tehessem , azt a rengeteg kérdést. De persze csak a fontosabbak ragadtam meg, többi ráér később. A mondat másik fele , tudatomba vág. *
~ Ne keljen mindent kiolvasnom a fejedből? Tud olvasni a gondolataimban ? * Meglepődötten pislogtam , ezt nem gondoltam volna! Kényes helyzet .*
- Nem is tudom hol kezdjem ! Őőő. . . Koporsóban alszunk? Vannak ellenségeink? Emlékszem említetted , hogy örök életűen vagyunk ,akkor ezek szerint senki nem tud minket megölni? * Kérdések egymásután törtek elő belőlem , nem tudtam le állni . Mindig is kíváncsi voltam. És ekkor eszembe jutott Lia.* - Ó a fenébe! Majd el felejtettem , nekem holnap találkám van egy lánnyal. * Csaptam a homlokomra . * - Ő lesz a lakótársam , lakást megyünk keresni ! Nem mondhatom le ,de át kell tennem a találkát estére ! Ugye elmehetek ? * Olyan hangon kérdeztem , mint egy 5 éves mikor ki akar kérezkedni a játszótérre. Nem tudhattam , hogy van e veszélyen annak , hogy találkozom egy emberrel. Félek , bevallom. Mi van, ha akaratom ellenére bántani fogom ?! Azt hiszem arra nem lennék képes! *

*Elnevettem magam. Valahogy muszáj volt nevetnem. Ez kellett nekem. Főleg ilyen kérdések hallatán. Oldalra billentett fejjel tekintettem rá, majd elmosolyodtam. magyarázni kell a gyermeknek, nem szabad hagyni hogy elkóricáljon, hogy ne kelljen semmit sem tennie, csak lenni és szenvedni, mert senki sem tanította meg semmire sem. Én magam éreztem... nem is. inkább már tudtam, hogy nekem ebből semmi jó nem fog származni. Fellázadnak, megölnek, s végül szétszórják hamvaim.*
-Soha többé. A napfény ártalmas számunkra. Még pár pillanatot sem tölthetünk el ott. A fényben, a halandók között. Tudom, sok olyan hülyeség terjedt el világszerte, hála a filmgyárosok hülyeségének, hogy képesek vagyunk a napon járni. De nem...*egy pillanatra szünetet tartottam, miközben elindultam, remélhetőleg az ő társaságában, a nappali menedékem felé.* Keverik, hisz akad egy másik faj... fényben járók ha tetszik. Fajunk korcs keverékei....*megvetés érződött hangomban. Sosem kedveltem azokat közülünk, kik csak azért választanak maguknak ember társat, esetenként már alapból terhes nőt, hogy őt némi vérrel megitatva egy elkábított pillanatban, a gyermek szervezetébe kerüljön a vére, s olyan korcs szülessen. Bár ennek is tucatnyi módja akad...*
-De velük nem kell foglalkozni. Igaz bírnak erőinkkel, s némiképp gyengéinket is örökölték. A vérszomjuk nekik is megvan... de most nem azokról a korcsokról kell beszélnem.
*Nyugodtan mentem tovább, kifelé a városból.*
-nem vagyunk teljesen halhatatlanok. Minket is meg lehet ölni. Levágják a fejünk, ezüst... napfény... és persze a szívbe vágott karót is hatásosnak mondják. nem tudom... engem eddig azzal még nem tudtak megölni.*megvontam vállam, majd elnevettem magam.*
Ellenségei mindenkinek akadnak. Még azoknak is, akik azt mondják, nekik egy sincs. Ám de a vezetők szövetséget kötöttek, az emberek háta mögött. Egyik óvja őket, a másik belőlük él... a harmadik meg... nos azok felszívódtak. Nincsenek vadászok.
De vigyázz! Egy más fajhoz tartozóra se támadj rá... halállal lakolsz érte, s ettől még én sem tudlak megvédeni.
*Persze tudtam, az is szabály, hogy csak mértékkel szabad vért venni magunkhoz, nem embereket ölve, mert egy idő után megelégelik, de ez engem egy pillanatra sem érdekelt. Valamiért sokkal kellemesebb látni a félelmet a szemükben.*
-Szobatárs? Ugyan kislány! Előbb vagy utóbb felfalnád... hatalmasabb lesz a vérszomjad, s nem bírod majd megállni hogy míg ő alszik, te ne támadj rá, és ne harapd át a torkát az édesen fémes vérére vágyva.*magyaráztam, majd kérdőn tekintettem rá, hátha akad még kérdése, amiben biztos voltam.*

* Csalódottan néztem. Hisz mindig is imádtam a napfényt , amely olyan kellemesen simogatott. Hát ennek vége , de ha csak ennyi az ára új életemnek akkor azt hiszem kifogom bírni. Elég izgalmasnak hangzik ez a egész ,éjszakai teremtmény lettem. Hát igen a mai filmekben sok hülyeségeket össze hordanak az emberek. De hát mindenkinek meg kell élnie valamiből ! Mikor ő elindult követtem , mellette haladtam és figyeltem. Szemem tele volt kíváncsisággal és tisztelettel. Úgy néztem rám , mint egy tanárra de legbelül csak egy jó pasinak tartottam semmi többnek. * - Más faj? Fényben járók? * Ismétlem vissza elképedve ? Egy pillanatra átfut az agyamon hogy talán jobb lett volna ha olyan harap meg? Aztán eszembe jut , hogy hallja a gondolataim és gyorsan terelem a témát. * - És ők mivel jobbak nálunk? Csak ennyi fényben járnak? * Hallom hangjából a megvetést és a gyűlöletet . Bizonyára a két faj nem puszi pajtások. Aztán újabb feltett kérdésemre is választ kapok. Bólogatok és tovább ballagok. *
- Értem szóval nem vagyunk teljesen azok! * Csalódottság tükröződik hangomból. Milyen érdekes még nekünk is lehetnek gyengéink ez most olyan valótlannak tűnik.. Érdeklődve hallgatom további magyarázatát. Nem is gondoltam volna , hogy léteznek más fajok. De most különösen nem is érdeklt hiszen ahogy a Richard mondta békét kötöttek.. *
- Óh milyen kár! Pedig megkóstoltam volna egy másik faj vérét is.. Csak úgy kíváncsiságból.. Úgy látszik ez nem valósítható meg! * Felelem nevetve , most úgy érzem mintha márt elve vámpírnak születtem volna. A következő kijelentését elengedem a fülem mellett és durcásan sétálok tovább. Nem akarom nem tudom elfogadni ,hogy akkora szomjam lenne , legyen hogy ne tudjam fékezni magam. Erős vagyok és ha kell kibírom. Igenis felfogom keresni a lányt . Próbálkozni csak lehet , nincs veszítenivalóm Márt nincs.. Drog után most márt vér lesz a nagy szenvedélyem , ez sokkal jobb! *
- Na és mi lesz ha iszok a véredből? * Vetem oda és kihívóan nézettem rá. Megtorpantam és tovább menetem. Igazából arra lettem volna kíváncsi , hogy ugyan olyan gyönyöröket tudunk vele okozni egymásnak , mit ahogy az embereknek?..*
- Na és mi a helyzet a koporsókkal és egyáltalán hova megyünk? * Nagyon reméltem , hogy nem kell abban aludnunk annyira vissza taszítónak találtam . Körbe néztem és láttam ,hogy márt jóval kint vagyunk a városból. Eszméletlen, észre sem vettem! *

*Tudtam hogy mi jár a fejében. Hogy mire is gondol éppen. Tudtam hogy fontolóra vette, mi lett volna akkor, hogyha olyanná válik, mint amilyenek azok a korcsok is voltak. Szerintem azok voltak. Sosem szerettem a fajtáját. Megvetéssel néztek enyéimre, hol ott nem lehettek mások, mint amilyennek lennie kellene. Megingattam fejemet, majd megengedtem magamnak egy mosolyt, mikor kijavította magát egy kérdéssel, hiszen rájött, hogy én minden egyes gondolatát hallom.*
-Annyiban különböznek, hogy képesek a fényben járni...megörökölték vérszomjunkat, s persze még egyéb gyengéinket is. Bár ők képesek az emberek között járni, mégsem különbek nálunk, egyetlen picike pillanatra sem. Talán még kegyetlenebb gyilkosok, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Emberi arcuk veszélyt rejt...
*Persze én magam sem voltam egy kezes bárány. Nem szerettem ha irányítanak, így annak sem engedelmeskedtem, aki tulajdon képpen megérdemelte volna. De vajon akad ilyen? Akad ilyen alak, aki megérdemelné hogy hű legyek iránta?
Bár ezt a tényezőt, egy kicsit sem vettem figyelembe. Olyannyira érdekelt engem, mint hogy bárki mást az, hogy végig nézed, ahogy elégek a napon.*
-Nem érdemes kezdegetni, mert újra kezdődik minden. Hóhéraink lesznek újra, s mi is az övéké. Bár egy erősebb vérfarkassal, már nem bírnánk elbánni. Nem lennénk rá képesek. legalább is te még nem... De idővel...*egy pillanatra megálltam, álla alá csúsztattam kezem, kicsit megemeltem állát, s egyenesen szemeibe tekintettem.*Egy idő után, majd képes lehetsz bármire. Az ég világon bármire.
*Még nem mondtam el neki, hogy tulajdonképpen engem már nem vehet úgy, mint egy létező egyént, hiszen fent voltam egy listán, az elkövetett bűneim miatt, de ez engem egy egészen kicsit sem tudott érdekelni.*
-Koporsóban alszol ha nem akarsz szénné égni. Már kifejezetten kényelmes darabok is vannak. Bár magam is válogatós vagyok. Nincs koporsóm... csak egy szobám egy régi ház alaksorában... sötét, és a nap fénye nem jut be oda. Most oda megyünk.

*Annyi minden történt velem az elmúlt napokban, hogy lassan már magam sem tudtam még is merre kellene elmennem, vagy éppen mit kellene csinálnom. otthon nem éreztem jól magam, még akkor is magányos voltam, ha Tom ott volt velem. Az én kiscicám. James jó társaság volt, bár az egójában néha fürdeni lehetett volna, ám rettentően elvarázsolt. A mosolya, a pillantása, s megevett a fene ha másra ránézett. Magam sem értem miért is vagyok így vele. De egyszerűen ez az érzés kavargott bennem egyre jobban és jobban.
felsóhajtottam, majd leültem az egyik móló szélére, s próbáltam kiüríteni a fejem, s egy pillanatra nem azokat a pillanatokra gondolni, amit vele együtt töltöttem el, s mikor megtudtam mi is vagyok.
Beletúrtam hajamba, elmosolyodtam, s egy pillanatra oldalra billentettem fejemet, majd felpillantottam az égre, hol már egyre jobban kezdett lemenni a nap.
Úgy gondoltam,kellene egyet csobbanni is, bár ki tudja milyen szemmel néznének rám aztán a galériában. A szobrász kisasszony, aki csak úgy megmártózott a Hudson-ban, nem törődve azzal éppen mennyi vízi hulla is lehet benne éppen. Vállat vontam, majd levettem kardigánomat letettem magam mellé, felkeltem, s gondolva egyet, egy kicsit talán kavicsosnak tűnő partszakasz felé vettem az irányt.*
~Egy kicsit egyedül, aztán majd mosolygom az emlékeken, vagy pirulok, mikor Jimmy beletúr a gondolataimba...bár amilyen hangosan gondolkodom a közelében, azon se csodálkoznék, ha simán meghallaná...hisz elég hangos tudok lenni... bizonyos értelemben... most is itt vagyok, és magamnak dumálok... de jó... végül is, így nem unatkozom.~
*Lassan odaértem a partszakaszhoz, ott letettem felsőmet, kibújtam cipőmből, felhajtottam nadrágom szárát, s kicsit beljebb léptem a vízbe.*

Csúnya dolog a követés de mentségemre szolgáljon csak azért tettem, hogy leteszteljem mikor veszi észre, hogy egyáltalán követik. Na jó, meg kíváncsi is voltam hova megy ilyenkor. Plussz rettentően mulatságos is volt hiszen hallottam mindent ami a kis fejecskéjében megfordult. Valószínűleg ha nem merülne el ennyire gondolatai tengerébe talán feltűnt volna, hogy valami nem stimmel. De hát még fiatal, zöldfülű, kis kölyök. Függetlenül attól, hogy sokat kell még tanulnia, imádom mikor ezt csinálja. Majd megtanítom mindenre, hogy bármi is történjen megtudja védeni magát mikor nem vagyok a közelébe. A hideg végig fut a hátamon ha ilyenekre gondolok.
~Egóista? Én? Cöhh… kizárt! Inkább csak szerénynek mondanám magam.
Gonoszkás vigyorra húzódtak ajkaim, bár Roy nem hallhatta gondolataimat mégis elképzeltem milyen fejet vágna erre a megjegyzésemre. Egyik szemöldököm felhúzódott mikor Roy bevaloota sajátmagán, hogy eléggé hangos tud lenni. Ajkaimat kénytelen voltam összeszorítani és így elfojtani feltörő nevetésemet.
Mikor elindult a hullámzó vízbe és hátatfordított a partnak egy ugrással a part szélénél teremtem és leültem a kavicsos homokba.
-Mindig is tudtam, hogy imádsz.
Mondtam neki annyira hangosan, hogy könnyedén meghallhassa és olyan szinten vigyorogtam felé, hogy talán legszívesebben hozzám vágna valamit. Mondjuk egy halat? Vagy inkább egy követ.