Sötétben Várakozva

Az élet gyakran kegyetlen tud lenni, hogy miért? Talán mert előző életünkben valami rosszat követtünk el, és a sors ezt így fizetteti ki velünk, vagy csak azért mert szimplán rosszkor születtünk rossz helyre. Nem tudom. Ezen még gyakran én is elgondolkodom, mikor visszagondolok gyerek koromra hogy az milyen volt az alkoholista anyám és apám mellett. Ha nem egymást verték, akkor az én bajomat látták el, gyakran csúnya színes foltokat hagyva a bőrömön. Soha nem értettem hogy az ilyen emberek egyáltalán minek vállalnak gyereket. Minek kellettem én nekik, ha így bántak velem? Miért nem tudtak egyszer nemet mondani az italnak? Ezt a mai napig nem értem bennük. Míg gyerekkoromban védtelen voltam, nagyobb fejjel, ahogy beléptem a kamaszok világába, már jobban tudtam boldogulni, nem kellett folyton otthon lennem, suli után nem rohantam egyből haza, attól tartva hogy az utcán más gyerekek elkapnak és elkezdenek gúnyolni, és nem fenyegetni azzal hogy megvernek… Nem, idősebb fejjel már szembenéztem ezekkel, és nem menekültem. Ha az élet egy pofont adott én oda tartottam a másik arcomat is, azt mondva ”Gyerünk, folytasd, ne hagyd abba, kínozz, alázz meg akármennyire is csak akarsz, de én nem adom be a derekam, nem fogok megváltozni.” Ha a rossz családi hátteremnek volt jó oldala az az, hogy megtanított szembenézni a félelemmel, és kiállni magamért. Hogy tudjam mikor hagyjam magamat, és mikor szálljak szembe másokkal.
Megtanultam nem félni, és nem meghátrálni a kihívások elől. Ha belém akartak kötni hát hagytam had tegyék, egyszer úgy is megunják, és akkor mikor nem számítanak rá, visszafizetem nekik kamatostul mindazt amit adtak nekem. Már semmitől sem féltem, ha a halállal kellett volna szembenéznem az sem ijesztett volna meg. Hiszen a sorsunkat nem változtathatjuk meg sehogyan sem. Járnunk kell a kiszabott utat, bármi is várjon minket a végén, szegénység, nyomorúság, vagy jólét és gondtalanság. Soha nem szabad megállnunk, hiszen minden nap valami új és váratlan jöhet közbe, ami talán jobbá teheti az életünket. De addig is, sötétbe burkolózva fogok várni arra a megváltó pontra, ami talán jobbá teheti majd a sorsomat. Hiszen ennél a mostaninál, még a halál is édes jutalmat érne a számomra.