A Rosszfiúk sorsa

Ez csak egy test...az én testem...s egyszer élek benne. Ki kell használnom hát, minden egyes pillanatát, hogy az legyek, aki igazán akarok lenni. Ami igazán az én világom. Amiben otthon érzem magam, s amiben senki nem mondja meg, mégis mit kell tennem, és mikor. Így hát, életem krémje nem épp a legjobb dolgok felé vezetett el...de ez nézőpont kérdése. Én példának okáért, élvezem az életem, s ott használom ki ahol tudom. Annyit teszek, amennyit akarok. S ha kedvem tartja az egész napom azzal megy el, hogy vedelek mint a gödény...de nem vagyok alkoholista. Nem is szabadna, hisz akkor semmi mást nem tudnék csinálni, csak inni...az meg nem épp a legkellemesebb elfoglaltság egy bizonyos idő után.
Na jó...a fentiek kicsit túlzásnak tűnhetnek, de akkor elmagyarázom a dolgokat. Régen, mikor fiatalabb voltam, még nem voltam olyan mint most. Úgy hittem, csupa jó dolog történik, és a rossz ki van zárva. Hát egy nagyot tévedtem. Hatalmas pofára esés volt, mikor a saját nejem felakart koncolni egy éjszaka. Kitalálta, hogy nekem jobb lesz a halálban, s ott elnyerem megváltásom... meglepődtem mikor a a vállamba fúródott. Egy ideig hadakoztunk...majd egyszer csak eltűnt... mintha ott sem lett volna. Sokáig kerestem, majd feladtam. Aztán egy éjszaka, feltűnt. Más volt, mint amilyennek én ismertem. Valami furcsa okból kifolyólag, én magam voltam az, aki elé mentem, s magamnak akartam. Csak magamnak. Mondanom sem kell, meglepett mikor ismét végezni akart velem. Azt állította, ő már egyszer meghalt...azt hittem dilis. Mindegy. A lényeg az, hogy majdnem feldobtam aznap este a talpam, s a kórházban jöttem rá!!!
A pics*ba...nekem nem kell ilyen élet! Többet akarok. Bár előtte sem voltam szent ember, utána sem lettem az, s hamar én lettem az ügyeletes rossz fiú, s körözni kezdtek Kaliforniától Új Mexicóig. Izgalmas volt az életem...rablások...lopások...gyilkosság...hát igen..végül megöltem a saját nejem...no de az a kurva megérdemelte! Minek akart nekem megváltást, mikor én úgy éltem jól ahogy voltam?! De be kell vallanom, nem bántam meg. New Yorkba költöztem egy időre. Igaz még mindig köröznek, s bujkálnom kell, mégis izgalmas az életem. Izgalmas, s belevaló. Itt sem hagyom ki a kisebb kalandoktól a nagyobbakat. Volt egy-két stiklim, elkövettem ezt azt, de a zsaruk sosem kaptak el...igaz kicsit bánom is. Hisz milyen izgalmas lett volna...na de ez csak három évig volt így, míg el nem mentem vissza Kaliforniába.
Három csodás év, 23 évesen a börtönben. A sok barom között. Furcsa volt, mert mikor megpróbáltam megszökni, hasonló mód, mint a frappáns filmekben, miket nyomat a tv, s elkaptak, kaptam egy csinos bűzös magán zárkát. Akkor edződtem meg igazán. Aztán egy hét múlva ismét a többiekkel voltam. Alap szabály volt, ha kiharcolsz valamit magadnak, azért küzdened kell. A jó magaviselet tabu volt. Fenét sem érdekelte hogy akkor hamarabb szabadulok. Hogy akkor csak nekem lesz jobb. Neeem...ez így tökéletesen megfelelt. Gyúrtam..izmosabb lettem...néhány legális bunyó odabent...azok a barom őrök még fogadtak is melyikünk marad talpon.
Mikor szabadultam, Visszamentem Yorkba, s néhány hónap alatt, összebunyóztam magamnak annyi pénzt, hogy egy tisztes kéglit tudtam venni...persze közben felkerestem a tagot, ki elvileg a pénzemre vigyázott. Sajnos, az ő kárára, elköltötte ez idő alatt, így meg kellett hogy öljem...de mi volt ez már nekem...úgy se találja meg őt soha többet senki. Akkor meg mit parázok? Így most enyém az ő vagyona...a háza...mit persze eladtam...szép összeget kaptam érte...de azóta is élek a hobbimnak.
Gyémántok...csodás gyémántok, mikért jó pénzt kapok...igen...lopok, csalok...hazudok ha kell...de becsületes vagyok...pont mint egy kalóz.
Most 26 éves vagyok. Kortyolgatom az italom...nem kell dolgoznom semmit sem. Csak akkor mikor valami megbízást kapok. Megsúgom...a gyémánt a jövő...az arany múlandó szeszély...ám azok a csillogó kövek...mindenkit megragadnak. Még engem is.
Pár hónapja vallom, hogy egy életem van, s ki kell használnom. Nem szabad csak úgy elmenekülni előle. Ki kell használni. Ízig vérig. Élni...legalább is addig, ameddig hagynak.

Hol is kellene kezdenem? Annyi minden történt velem, hogy azt sem tudom melyiket kellene elmondanom. Megtámadtak, kaptam egy családot, szerelmes lettem… de mindent szépen sorban. Hisz nem jó ha az ember annyira előre rohan. Főleg nem az ilyen dolgokban. Komolynak kell lenni. Még akkor is, ha óriási erőfeszítésbe kerül. Akkor most egy nagy levegő, s elkezdem az elejéről.
Néhány apróság felrémlett esténként, s jött a gondolat, a világ, amiben élek… éltem, nem az enyém. Ez valaki más élete. Ám ha nekiállnék bizonygatni, természetesen senki sem hinne nekem. Bár hol érdekel az engem? A lényeg az hogy volt egy kulcsom, mely olyan titkokat rejtett, melyre sosem gondoltam volna.
Jó azt tudtam hogy katonáskodtam az öcsémmel együtt, s vigyáztam rá, de azt sosem hittem volna, hogy az az apró kicsi kulcsocska, valami széf szerűséget nyit, melyben elrejtve ott volt az életem. Bár ez itt még csak rizsa. Sehol sincs az igazság, s a valós dolgok is eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Egészen addig a napig, míg nem találkoztam egy lánnyal. Furcsa egy találkozás volt. Egy régi elhagyatott börtönnél találkoztam vele… megtaláltam a kis széfet, mi az életemet rejtette magában.
Üldözni kezdtek minket. Tulajdon képpen csak engem, hisz senki sem tudhatta, hogy akkor éjjel nem leszek egyedül. Hogy lesz velem valaki. Még én magam sem tudtam volna megmondani. Végigkergettek York kihalt negyedén, be egy lerobbant épületbe, s ott felrobbantották a kocsimat. Az én csodás Ford Mustangomat. Azt hittem szív infarktust kapok ott helyben. De valami csoda folytán, inkább csak dühös lettem, s persze nem csak én. A lány is kiakadt. Igaz nem tudott volna nekem ártani, hisz jóval erősebb vagyok nála, de erre majd később térek ki. Most teljesen más a lényeg. Tisztára kell mosnom a nevem, mely felé most egyenes úton haladok, s nem teszek semmiféle kitérőt sem.
Kocsim híján elmentünk a lányhoz, ki elhatározta, segít nekem. Hogy mért tette, azt még a mai napig nem tudom. Ám abban biztos vagyok, hogy szívesen kicsinált volna párszor, hisz oltottam, s idegesítettem rendesen, de én már csak ilyen vagyok. Sosem változom. Na jó… talán régebben ennyire agyament nem voltam… de később ez is cáfolásra került.
Washingtonba mentünk. Egy katonai bázishoz, hova az akta s az a rengeteg plecsni vezetett el. Az akta szerint, hivatásos katona voltam, egy őrmesteri ranggal. Harold ezredes meglepődött mikor meglátott. Ki akart dobatni, hisz be is olyan nehezen jutottunk. De révén hogy egy besurranó tolvajt csináltak belőlem, nem volt nagydolog eljutnom odáig. Hamar rájöttem, nem szívesen látott vendég vagyok ott, de nem érdekelt. Tudni akartam mért tettek el az útból… ha egyszer egy küldetésen dolgoztam… egy ügyön… és aztán több adat nem is volt már rólam.
Kiderült, hogy törölték az emlékeimet… túl sok mindent tudtam meg a börtönben, ahova küldtek beépített emberként. Nyomoznom kellett valaki után, s mivel rájöttem ez egy kísérlet volt, mibe belehaltak a rabok, s hogy Harold ezredes is benne volt, s még jó páran. A legfelső bíróság elé akartam vinni az ügyet, de megakadályoztak benne.
S hogy ott álltam elötte, láttam fél. De mért? Jó veszélyes vagyok, s majdnem megfojtottam őt, de akkor még nem voltam az. S miattam csak a munkáját veszíthette volna el, s a rangját… talán ez az, amit nem akart. Le akartak fizetni, de én nem engedtem. Nem voltam korrupt. Épp ezért kaptam egy olyan szérumot, mely elvette emlékeimet, s helyette kaptam másikakat. Bűnözőt csináltak belőlem. Egy piti kis tolvajt. Testvérem megutált. Úgy hitte gonosz, vagyok. Hogy nem tudok mást csak lopni, s hogy elzüllöttem. De ha elmondtam volna neki, az igazságot, akkor sem hitte volna el nekem. Armand okos, de nem hinné le. Főleg azok után, hogy egymással ellentétes oldalon állunk.
S most már azt is tudom, mért nem szerettem igazán apámat. Megcsalta anyámat. Ez még nem is lett volna olyan nagy probléma. De lett egy lánya, és nem szólt róla. Az hagyján hogy anyám nem tudta, de legalább nekem elmondhatta volna. Hisz én vagyok a legidősebb. Jó persze Armandnak is joga lett volna megtudni… de titkolta, és a kislány árvaházba került. Magamhoz akartam őt venni. Vigyázni rá. Mindezt a küldetés után akartam megcsinálni. Hogy vigyázzak rá, s legyen családja, de megakadályozták. De most hogy kaptam ellenszérumot, nos… az is egy érdekes este volt.
Kyra beadta a szérumot, amit megszereztünk az ezredestől, majd bezárt a mosókonyhába. Én átváltoztam a fejembe nyilalló fájdalomtól. Megöltem az ajtaját, s kinyírtam a nadrágom. De ez nem lényeg.
Rájöttem újra, hogy van egy húgom, s meg akartam keresni őt. Elmentünk az árvaházba, St. Louisba, hol megkaptam a kislány adatait, nevét, s megtudtam, hogy sosem akarták örökbe fogadni őt. Részben sajnáltam, de örültem is neki. De arra is rá kellett jönnöm, én ismerem azt a lányt… s ő is az, ami én vagyok. Egy dög megharapta, és magára hagyta. De most velem van.
Lydia Smith persze ez nem az igazi neve volt. Angela…
Elmondtam neki… boldog volt. Nem kiabált velem… nevemre vettem, s így bővült családunk. De a többit is el kell neki mondanom… majd egyszer talán megteszem.
Említettem hogy kaptam egy családot… nos már az sincs. Kedvesem eltűnt… születendő gyermekünk meghalt… s én bosszút esküdtem… megfogadtam, ha kell, végzek azzal, aki ezt tette. Aki elszakította tőlem szerelmem. Nem tudtam, mért tették, de azt igen, hogy kik voltak.
Mindeközben fejemben egyre tódultak fel a rémes emlékek, a harag, a tombolás, s szép lassan úgy érzem, el fogom veszteni önmagam, s olyan leszek, mint milyen katonaként voltam. Úgy fogok gondolkodni, cselekedni, s nem fog más érdekelni, csak a bosszúm. De ezt nem tehetem meg. Harcolnom kell, küzdeni a bennem lévő fenevad ellen. Láncon tartani. Mintha saját magam kutyája lennék.
Egy régi láncra találtam rá, hála egy kapcsolatnak, mely arra hivatott, hogy visszatartsa a rémet… a farkas szerű valamit, mely töltve van haraggal, s tombolni akar. Eredetileg kínzásnak szánták, de jelenleg ez nekem a menekülési út. Arra hogy ne legyek vérengző gyilkos. Nem akarok az lenni. Harcolok érte. Küzdök, amíg kell, magam, s a világ ellen… hogy ne eshessen bajunk… fajtámnak…
Hogy a gonosz ne érinthessen meg, s ne csábítson a túloldalra. Erősnek kell lennem… nehéz lesz… de megpróbálkozom vele. Hisz még mindig van miért küzdenem…