Appalache- hegység és Ontario-tó

A történtek után, úgy gondoltam ideje lesz végre egy jól megérdemelt pihenésnek.
Muszáj volt eltávolodnom kicsit a várostól, a falkától és nagyjából mindentől. Egyszerűen csak elakartam kicsit szakadni. Túl sok dolog történt így tényleg sok volt nekem egy kicsit New York. Úgy döntöttem, hogy az Ontario-tóhoz megyek egy kis pihenésre. Lassan szedtem a lábam, hogy minél előbb a tóhoz érjek. A víz friss illata összetéveszthetetlen volt, így pontosan tudtam merre kell menni.
Egy fekete tornacipő, egy fekete szűk rövidnadrág és sötétkék pántos top volt rajtam, ami remekül harmonizált kék szemeimmel. Lépteim megszaporáztam ahogy közeledtem a cél felé, majd mikor odaértem, pár percig lenyűgözötten bámultam a sötétkék vizet.
Elképesztő látvány volt. Néhány turista is volt ott rajtam kívül, de nem nagyon tudtak érdekelni. Inkább csak sóhajtottam egyet, felnéztem a ragyogóan tűző napra, majd keresni kezdtem egy csendesebb helyet, ahol a turisták gyerekei nem zsibonganak. Meg is találtam ezt egy kellemes kis sziklában. Elindultam felé, majd egy laza mozdulattal ráültem, felhúztam a lábaim, fejem a térdeimre hajtottam és úgy néztem a vizet, közben pedig élveztem a meleg szél fújását és azt ahogy belekap a hajamba.

Kate folyamatosan azzal zaklatott, hogy kikészítem magam a sok munkával, és hogy pihenésre és kikapcsolódásra volna szükségem. Kate jó barátnő és remek üzlettárs, de volt sok dolog az életemben, amiről nem volt tudomása.
Ő csak kedves akart velem lenni, hogy kiírt nekem egy hét szabadságot, és ami azt illeti, tudtam is, hogy mit kezdjek ezzel az idővel. Már régóta készültem fel az Ontario-tóhoz, és most végre nem is halogattam tovább. Érkeztek jelentések hozzám, amiknek utána akartam nézni, és ez az egy hét szabadság többek között erre is tökéletes alkalom volt.
Háromnegyedes szaggatott farmert, fekete toppot és fekete sportcipőt vettem fel. A hajamat feltűztem, hogy ne melegítse a nyakam, és ne zavarjon mászás közben. Egy hátizsákba bepakoltam néhány dolgot, és elindultam.
Élveztem az izmaimat megterhelő tempót, a mászást és a gyaloglást. A testem edzet volt, de mindig kerestem az új kihívásokat, és már kicsi korom óta szerettem a túrázást. Ahogy felértem a tóhoz elmosolyodtam, mert pontosan erre számítottam. Turisták nézelődtek, fényképezőgépek villantak és kisgyerekek futkároztak önfeledten. Napszemüvegem sötét lencséi mögül néztem körül, mert az ösztöneim megsúgták, hogy nem csak emberi lények vannak itt. Nem sokkal később észrevettem egy sziklán magányosan üldögélő nőre figyeltem fel, aki békésen figyelte a hullámzó vizet.
Minden támadó szándék nélkül indultam el felé. Nem voltam híve a cowboy módszernek, hogy előbb lőj, és csak aztán kérdezz. Ezt egyszerűen butaságnak tartottam, hiszen Védelmező voltam nem holmi elvakult vadász.
- Hello! - Egy könnyed ugrással a tőle nem messze lévő sziklára ufrottam, és leültem.

A gondolataim össze vissza cikáztak. Komolyan kezdtem arra a következtetésre jutni, hogy nem vagyok normális. Na mindegy, azt hiszem kezdtem hozzá szokni ehhez a feltételezéshez. Törökülésben helyezkedtem el majd néztem a játszadozó gyerekeket. Olyan önfeledtnek tűntek, olyan normálisnak. Na mindegy, kár a múlton rágódni, semmi értelme, de most komolyan. Úgy sem tudom megváltoztatni, szóval nem is strapálom magam. Megfogtam egy kavicsot és beledobtam a sima vízbe. Néztem ahogy kacsázik végül pedig elmerül. Elmosolyodtam, majd még egy kővel tettem ugyan ezt. A szél erősebb lett ezzel hullámokat gerjesztve a vizen. Egy félmosollyal néztem, ahogy egyre sűrűbbek lesznek és a napfény hogyan törik meg rajtuk. Azt hiszem mindig is imádtam a vizet, éppen ezért néztem ennyire megbűvölten. Nem nagyon érdekelt a külvilág, a szagokat is igyekeztem elnyomni. Csak a vízre és a gondolataimra akartam koncentrálni. A lábaim kezdtek zsibbadni, így felálltam majd nyújtott lábbal ültem vissza. Ismét dobtam pár kavicsot a vízbe, hogy élvezhessem a csobogást, mikor egy hangot hallottam mellőlem. Egy elég furcsa nő volt az. Legalábbis számomra annak hatott.
-Helló. -köszöntem én is, majd beletúrtam a hajamba, és az egyik csuklómon lévő fekete hajgumival gyorsan össze is fogtam,mert a tűző nap erősen melegített.
-Túra vagy munka? -kérdeztem a nőre pillantva, majd lehunytam a szemeim és a napfényben kezdtem el sütkérezni. Így még kellemesebb volt hallgatni a madarak csiripelését és a gyerekek sivítását

*Ahogy elhaladtam néhány kisgyerek mellett azok nagy szemekkel néztek fel rám, mire kedvesen elmosolyodtam. Tudtam jól, hogy a hátamon és a karomon lévő hegek közül néhány kilátszik a felsőből, de már régen nem zavart az ilyesmi. A hegek emlékeztettek rá, hogy mi mindent éltem már túl, és hogy mire képes az akaraterő.
A farkas lány felállt, hogy kinyújtóztassa a tagjait, miközben szórakozottan kavicsokat dobált a vízbe. Nem lehetett nagyon öreg, de azért óvatos voltam vele. Nem voltam egy azok közül, akik minden farkast, vámpírt és nelapsit ugyan úgy kezelt. Minden életút más, és általában ha nem kellett védenem magam vagy másokat, akkor szántam időt rá, hogy megismerjem a különböző történeteket.*
- Az sok mindentől függ.
* Feleltem kicsit rejtélyesen, ahogy megkérdezte, hogy túrázom vagy munka ügyben járok e itt. Ami azt illeti ez csakis attól függött, hogy minden csendes e idefent, és a turistákat igazi farkasok ijesztettek meg, akik valahogy előkeveredtek az erdőből, vagy valóban néhány vicces kedvű kölyök űzött veszélyes tréfát.
Kíváncsian figyeltem a napfényben sütkérező lányt, aki egyszerűen nem tűnt olyannak, aki kedvtelésből gyerekeket ijesztget, bár én már régen nem hittem a látszatnak. A képességem mélyen szunnyadt bennem, egyenlőre nem is próbáltam kikutatni őt.*
- Te mit csinálsz itt…farkas?
*Kérdeztem halkan, és szinte már kedvesen és lágyan ejtettem ki az utolsó szót.*
- Ne félj tőlem, nincs bennem rossz szándék, ha benned sem.
*Tapasztalataim szerint a beszéd mindig sokkal jobb eredményekre vezetett, mint a nyers erő. Egyszerűen nem tehettem róla, de edzőként egyszerűen ehhez szoktam, és erre tanítottam a tanítványaimat is.*
- Saffiya vagyok.
*Mutatkoztam be neki mosolyogva, miközben figyeltem rá, hogy ne legyen senki olyan közel, hogy meghallhassa, amiről beszélünk.*

-Szóval inkább munka. -jegyeztem meg. Legalábbis ez a kijelentése erre engedett következtetni. Valójában annyira nem érdekelt. Egyáltalán nem féltem tőle, nem éreztem úgy, hogy kéne, hiszen semmi rosszat nem csináltam, egyszerűen csak kiakarom szellőztetni a fejem. Ez pedig azért jár nekem. Annyi minden történt mostanában, hogy ez a kis levegőváltozás mindenképpen szükséges volt a számomra.
-Nem farkas. A nevem Amélia. Nem szeretem, ha a fajom alapján ítélnek meg. -vontam meg a vállam. Nem is tudom, nem tetszett ez a megszólítás. Éppen ezért is mondtam meg a nevem, azt valahogy jobban szerettem hallani. Egyébként is, ki nézné ki belőlem, hogy képes lennék bárkit is bántani? Soha nem volt ez a célom. Éppen elég erőszakot láttam és kaptam életem során ahhoz, hogy pont elég legyen belőle és soha ne adjak azt senkinek.
-Egyébként nem rég jöttem. Elakartam szakadni kicsit a várostól. Itt sokkal jobban lehet gondolkozni. Tiszta levegő és mondhatni nyugalom. -mondtam egy félmosollyal. Kedveltem ezt a helyet. A játszadozó gyerekek egyáltalán nem zavartak, és persze a szüleik sem. Nem ütötték bele az orruk a dolgomba és nem zavarták meg a nyugalmam, szóval semmi gondom nem volt azzal, hogy szórakoznak. Ez a dolguk.
-Nem félek...és bennem nincs. Tényleg csak pihenni jöttem. -mondtam komolyan, majd elmosolyodtam, és beletúrtam a hajamba, ugyanis pár rakoncátlan sötét tincs kicsúszott a hajgumi alól és a szél csodásan az arcomba fújta.
-Örülök, Saffya. -eresztettem meg egy mosolyt. Nem is tudom, amióta farkas vagyok azt hiszem kivirultam. Legalábbis nyíltabb vagyok, merészebb és nem szürke kisegér, mint amilyen voltam. Persze a titkom azért nem szoktam elárulni, de azért sokkal könnyebben szót értettem másokkal.

- Örvendek Amélia.
*Éreztem, hogy nem tetszik neki, hogy farkasként szólítottam meg, de ez olyasmi volt, amin nem voltam hajlandó fennakadni. Az én dolgom volt, hogy a lelki világukkal foglalkozzam. Az emberek voltak azok, akik minden tekintetben hátrányos helyzetben voltak. Tetszik neki vagy sem, de farkas, és így alapvetően veszélyforrás lehet, ha ma nem is, de egyszer akár.*
- Igazad van, itt minden valahogy tisztább. Néha úgy érzem, hogyha ezt a levegőt lélegzem be, akkor kitisztul a fejem, és valahogy minden egyértelművé válik. Sajnos ritkán van időm kijönni ide, de az a néhány alkalom nagy kincs.
*Felsóhajtottam, és a tüdőm megtelt a tiszta levegővel. Nagyon hiányzott már a pihenő, de sajnos magammal még sokkalta szigorúbb voltam, mint a diákjaimmal. Tökéletes fegyelemmel uraltam a testem, és többnyire a szellemem is képes voltam uralni.*
- Ezt örömmel hallom. Sajnos, egyesek szerint szórakoztató a turisták ijesztgetése, de valószínűleg csak kölykök, akiknek fegyelem kell.
*Elmosolyodtam én is, és mivel Amélia már lekerült a listámról, így teljesen békésen üldögéltem a sziklán, és töltekeztem fel szép lassan a környezet energiáival és a napfénnyel, mely a bőrömet melengette.*

Lehet, hogy talán egyszer, valamikor tényleg veszélyes lehetek valakire, de egyszerűen minden erőmmel próbálom ezt elkerülni. Sosem voltam híve annak, hogy mutogassam az erőmet. Nem láttam értelmét. És egyszerűen gyűlöltem, ha a fajom alapján ítélnek meg. Nem én választottam ezt az életet, szóval azért eléggé idegesített a dolog. De persze nem tehettem semmit ez ellen, az előítélet azt hiszem nem alaptalanul volt meg mindenkiben. Bár a legtöbben azt sem tudták, hogy létezünk.
Nem is tudom mi lenne, ha a világ számára nyilvánvaló lenne a létünk. Azt hiszem elég gyorsan végezném egy ketrecben valami kutatóintézet titkos részlegében, az pedig egyáltalán nem lenne a kedvemre való. Végig hallgattam a nőt, majd bólintottam. Igazat kellett, hogy adjak neki, itt minden olyan békés.
-Igen, tényleg nagy kincs. Nekem is csak ritkán van lehetőségem ide jönni, akkor is csak azért, mert már végképp nem bírom elviselni a város zaját.
Magyaráztam el neki, hogy miért is szoktam ide jönni, bár azt hiszem ez egészen nyilvánvaló volt.
-Sosem gondoltam úgy, hogy szórakoztató lenne másokat ijesztgetni. Teljesen értelmetlen. Azt hiszem a fegyelem senkinek sem árt, nem igaz?
-kérdeztem egy mosollyal, majd újabb követ fogtam és dobtam a vízbe. Nem tudom miért, talán csak élveztem a hangját, vagy a kacsázó kő látványát.

*Csendesen hallgattam végig a lányt, és valóban tetszett, amit hallottam. Okos fiatal farkas volt, és ezt örömmel vettem tudomásul. Amélia olyan volt, aki nem szórakozik mások félelmén. Nem szerette, ha a faja alapján ítélik meg, és azt hiszem, hogy ez egy teljesen logikus és jogos kérés a részéről.
Élveztem a csendet, amit olyan ritkán volt alkalmam átélni. Nem zavart, hogy a nyugalom perceit egy farkassal osztom meg. Amélia okos és értelmes fiatal nő volt a külvilág számára, és volt egy olyan érzésem, hogy farkaskölyöknek is egészen jó magavisletű.*
- Sokakra férne rá egy jó alapos lecke a fegyelemről és a nagyobb erővel járó felelőségről.
*Fáradtan felsóhajtottam, mert ez cseppet sem volt könnyű feladat. Sokan hajlamosak voltak keményen ellenállni a nevelésnek, és úgy vélték, hogy a fegyelem olyasmi, amire semmi szükség, sőt úgy gondolták, hogy azt egyenesen az ő bosszantásukra találták ki.*
- Néhányan csak akkor értenek a szép szóból, ha keményen rákényszerítik őket. Ezt soha nem fogom megérteni.
*Elmosolyodtam, hiszen ez tényleg rejtély volt számomra. Egyesek nem akartak érteni a szép szóból, inkább megvárták, hogy alaposan helyben hagyják őket.*

-Igazad van, de sokak nem kérik a nagyobb erőt, és nincsenek is felkészülve rá. -mondtam komoly hangon. Én nem kértem, hogy az legyek ami, bár nem minha most már túlzottan zavarna. Bár nálam a felelősséggel nem volt baj, hiszen már kiskoromban megkellett tanulnom, hogy amit teszek azért én felelek és senki más.Azt hiszem ezért az egy dologért akár hálás is lehetnék a szüleimnek.
Komolyan körbepillantottam, majd tovább élveztem a napsütést, az enyhe szelet és a fodrozódó víz látványát. Nagyon is tetszett és az illat amit árasztott magából fennséges volt. Néha egy egy ugráló hal pikkelyei csillantak meg a víztükrön, ahogy halk csobbanással zuhant vissza a vízbe. Nem is tudom, kicsit bolondnak is néztem őket, hiszen így könnyű prédaként szolgálják fel magukat a magasban repkedő gyönyörű és kecses ragadozómadaraknak, akik csak arra várnak, hogy végre lecsaphassanak, és megtömhessék a bendőjüket vagy épp a fészkükhöz vihessék a zsákmányt a fiókáknak.
-Tudod, azt hiszem a kényszer sok mindenre ráviszi az embert. Amíg nem történik valami rossz, addig nem tanulják meg, hogy nem sebezhetetlenek és hogy igazán szemét dolog ijesztgetni az embereket. Én sosem éreztem szükségét ennek. -vontam meg a vállam, majd a nőre néztem. Ha nem farkasként köszönt volna nekem, akkor valószínűleg meg sem fordult volna a fejemben, hogy az ami. Akkor csak egy egyszerű nő lenne a számomra, de így azért egészen más, hiszen a megszólalás után nem volt nehéz kilogikáznom, hogy mit is csinál itt.