Családi házak

*Nem épp a legcsendesebb környék, s nem épp a legjobb ház. De tudta, ez lesz neki a legmegfelelőbb arra, hogy még egy műtermet is be tudjon rendezni. Igaz itt még nem voltak szobrai, de majd bizonyára fog akadni belőle néhány, ami majd kellemesen, s csodásan feldíszít mindent, ami épp kellemes nyugalommal tölthet el mindent. felsóhajtott, majd felemelte az egyik dobozt a rengeteg közül, ami még odakint volt a ház előtt.
Hiába kérte meg a hordárt, hogy segítsen neki bevinni, még a füle botját sem mozdította meg. Roy csak sóhajtott egyet, megingatta fejét, majd a tágas nappaliba cipelte a dobozt. Kiscicája idegesen mászkált ide oda. Furcsa volt neki ez az új hely.*
-Jajj Bob... nem tudom hol a tálad...de ígérem megkeresem...csak hordjam be a cuccokat.*mosolyodott el halványan, s néhány pillanattal később rá kellett jönnie, ha nem siet, még a végén eső is eshet, s akkor oda a könyveinek, s minden cuccának.*
-Látod Bob...egy pasiban sem bízhatok... még akkor sem, hogyha épp fizetni kellene nekik azért, hogy megtegyen valamit... például hogy hordja be a cuccainkat.*magyarázta a macskának, majd néhány pillanattal később, a következő dobozért ment ki. Alig néhány napja hogy itt lakott, de minden egyes napot azzal töltött el, hogy a csomagokat várta. Mikor megérkezett, persze segítséget nem kapott.
Kicsit megigazgatta szétjött haját, próbálta kicsivel jobban kinézni, bár ez sosem volt fontos neki. legalább is nem annyira, hogy valaki más miatt csinosítgasson magán, s ne pedig azért, mert ő maga akarja ezt.*
-Gyere Bob... ezt még bevisszük, aztán adok neked enni.*pillantott a szürkésfekete macskára, majd felvette azt a viszonylag nagydarab dobozt a földről, s elindult vele befelé, miközben a macskája ide oda táncolt a lábai előtt.*

*Már épp indult volna el, mikor egy pillanattal később, egy férfi hangját hallotta meg. Felvonta szemöldökét, megtorpant, s tekintetét rászegezte a férfira. *
~Beviszi Őőőő?? Ezt a fejére ejtették, vagy eddig dobozban lakott?~* Tette fel magának a kérdést, majd oldalra billentette fejét, s úgy pillantott a férfira, miközben kicsit megemelte azt a dobozt, hogy nehogy kiessen, hisz tele volt a lehető legtörékenyebb dolgokkal. *
-És mire fől? -felvonta szemöldökét, majd letette óvatosan a dobozt, s kezébe vette Bobot. aki kicsit körbejárkálta az idegent. Igaz itt neki gazdáján kívül minden idegen volt. Mégis csak a férfit vizsgálta meg közelebbről. Most pedig ott feküdt gazdája karjai között. Roy megcirógatta a macska fejét, s néhány pillanat múlva már úgy érezte, talán meg kellene ragadnia az alkalmat, hisz a férfi mégis csak önként ajánlotta fel neki a segítséget. De mi az ott? Tán egy jojó a kezében?*
-Hát... köszönöm... eddig egy csomóan elmentek mellettem, de senki sem gondolta hogy kell segítség.* Mormogta, majd letette a cicát, s ő maga felvett egy kisebb dobozt.*
~Szegényke...jahj Bob...tudom hogy éhes vagy már....~
*gondolta, miközben megingatta fejét, hisz egy cseppet megbotlott a macskájában.*
-Booob!* Mosolyodott el.* Nemsokára megkeresem a tányérodat!* Aztán megtorpant, s a férfira pillantott.*
-Bocsánat...de hogy hívják? Tudja...idegeneket nem engedek be a lakásomba...Én Royan Hannigan vagyok.*Mutatkozott be.*

-O... és most elhatározta mindjárt, hogy így az elején, zavarba is akar hozni?* Tudakolta halvány mosollyal arcán, miközben végigment egy vékony, s rövidke úton, mely az ajtóig vezetett el.*
-Én alig néhány napja költöztem ide, és még csak most hozták meg a cuccaimat.*felelte, miközben kerülgette macskáját.*Itt balra!
*Adta az instrukciókat, s ő maga is arrafelé vette az irányt, a dobozhegyek közé. letette, majd már fordult is, hogy felvegye a következő dobozt, s hogy vihesse végre befelé az utolsókat.*
-Na és maga Roen? Régóta lakik már itt?* tette fel a kérdést. Egyszer el kell kezdeni ismerősöket szerezni, de nem gondolta volna, hogy mindjárt egy pasi fog ráakadni, s nem pedig egy idős nénike csönget át hozzá, hogy hozott neki egy kis süteményt, ahogy azt jó szomszédhoz illik. Vagy ez csak vidéken volt így? Vagy talán megszokta hogy Canada-ban ez volt a megszokott? Talán igen, talán nem.*
-Hmm... eddig azt hittem, csak nekem van ilyen furcsa nevem...*mosolyodott el halványan.*Megkínálnám valami itallal, de jelenleg még egy poharat sem találtam meg.-mosolyodott el kicsit zavartan, majd megvonta vállát, s inkább kiment a következő csomagért.*

*És újra mosolygásra kapott okot. A férfi valamiért képes volt arra, amire már oly' sokan nem voltak. Sokkal kellemesebb volt így pakolni mint egyedül, azért még mégsem táplált valami nagy bizalmat a másik iránt, pedig talán kellett volna. Talán megkellet volna tennie.*
-Ez igazán rendes magától... de nem vagyok törékeny virágszál.
*többet nem is mondott, csak ment ki, s mikor a férfi felvett egy csomagot, ő maga is hasonló képpen tett, s mikor elolvasta rajta a feliratot, elégedetten elmosolyodott.*
-Jajj Bob! megvan a dobozod!!*örvendezett, halvány mosollyal arcán, majd leguggolt, a macska odarohant hozzá, hozzádörgölődött gazdájához, nyavirkolt párat, majd kicsivel később immáron nyugodtan szaladt utána, várva, mikor kap végre ennivalót.
Mikor aztán a macska a férfi elé vágott, Roy bocsánatkérő pillantást vetett rá.*
-Jajj sajnálom! Bob már nagyon türelmetlen...*megingatta fejét, mikor a macskára pillantott, majd gyorsan kibontotta odabent a dobozt, kivette belőle a macska tányérját, bement a konyhába, s a kis szekrényből előhalászott egy konzervet, kinyitotta, s a macska elé tette, ki idegesen járkált fel s alá.* Tessék cica. Ez a tied!
*oldalra billentett fejjel, halvány mosollyal arcán tekintett a cicára. Figyelte ahogy eszik, s közben karba tette kezét, majd néhány pillanat múlva, elindult kifelé, hogy az utolsó dobozt behozza. Nem volt olyan nagy méretű, viszont annál törékenyebb dolgok voltak benne. Régi szobrocskák, melyek kínai porcelánból készültek, tányérkák, csodás díszítéssel. ha nem szobrász akart volna lenni megszállottan, akkor talán most egy régiség kereskedő lenne, hisz abból akad bőven a csomagokban.*
-Nos... Roen... köszönöm a segítséget!*pillantott a férfira.*

-Vacsorára?*pislogott párat meglepetten. Mindenre számított csak erre nem. Pedig aztán tényleg kellett volna valami hasonlót gondolnia? Nem tudta volna megmondani. ő ilyesmit sosem kapott. esetleg csak a volt barátjától, de az is szépen átrázta, szóval semmi jót nem sejtett ebből az egészből.*
-Nem is tudom...Biztos lenne jobb dolga is, minthogy velem legyen...~meg aztán én is a lakassál foglalkoznék inkább, minthogy itt cseverészek...~* tette hozzá gondolatban, majd felsóhajtott, s végül úgy döntött belemegy a dologba, de puccos helyre nem akart menni. Az nem ő volt. Még akkor sem, ha megengedhette volna magának. valahogy ellenkezett személyiségével.*
-Hát...jó rendben...
*többet nem is mondott, csak Bobra pillantott. eddig még nem hagyta huzamosabb időre magára a cicát. Ahhoz túlságosan is új volt a környezet. minden percben attól félt, mi van akkor ha elkóricál? Ha nem jön haza? Ha elfelejti merre lakik? Akkor keresheti, hisz még nem készült el az új nyakörve.*
-És mikor?*vonta fel szemöldökét, s nekidőlt az ajtófélfának.*

*Meglepődött hogy Rafael fogja őt haza vinni de aztán nem mondott semmit csak engedelmesen beült a férfi mellé az anyós ülésre az autójába és bekötött biztonsági övvel rótták az utakat egészen hazáig.*
-A kertvárosban lakom.-
*Szólalt meg némi habozás után,az út csendben telt,nem mondott semmit és nem is várta el hogy Rafael beszéljen hozzá.A saját ruháit akarta magán érezni és kicsit bebújni az ágyában,egyedül.De mivel ezt nem tehette meg ezért beletörődött,nem tehetett mást,hála a férfinek aki mellette ült.Lassan már délután következett és ő még mindig bágyadtan érezte magát,a kertváros ilyenkor gyönyörű volt a maga nemében.Hosszú volt az út odáig mert egy elég eldugott helyen volt a kastély ahonnan elindultak,az utcákat rótták és a fák elmosódva suhantak el a szeme előtt.Eléggé meghitt volt,talán életében egyszer érezte azt hogy nyugodt,ezt furcsállta is de valahogyan jól is esett neki.
Az autó lassítani kezdett és ő feleszmélt a gondolatokból,lassan a férfire nézett és halkan szólalt meg ismét.*
-Itt fordulj jobbra,aztán egy kőberakásos,borostyánnal szegélyezett háznál állj meg,ott lakom.-
*A házat megpillantva fellélegzett,haza ért.Nem tudom mi ütött belé de békés volt,ha ezzel jár a farkas lét akkor köszöni de nem kér belőle.Kiszállt a kocsiból és már vette is volna elő a kulcsát mikor mérgesen fordult a férfi felé.*
-Rafael...a kulcsaim,a ruhám és nem utolsó sorban az autóm...-
*Most kapott csak észbe aminek az lett a következménye hogy elöntötte a megszokott méreg.De nem esett pánikba,a kapunál egy hatalmas postaláda árválkodott ami alá benyúlva ki is akasztotta a pótkulcsot és már bent is volt.*
-Nem akarok hangot hallani farkaskoma csak kövesse piroskát...-
*Villantott felé egy gonosz nézést.*
-Kér kávét uram?Ne ne is folytassa máris hozom.-
*Szólt oda és a konyhába vette az irányt,beindította a gépet és neki dőlt a pultnak hogy kifújja magát.*
-Nyugodtan foglalj helyet,érezd magad otthon.-
*Közben vágott egy fejet magának hogy a férfi ne lássa és elővett két bögrét a szekrényből.Tálcára tette őket,a kávés csuprot is rábiggyesztette meg a cukrot,a tejszínt és a habot is,nem tudta hogy issza a férfi ezért biztosra ment,nem volt kedve visszarohangálni.Ő már előre elkészítette magának és egyensúlyozva a nappali felé vette az irányt.A szoba tágas volt és gyönyörű,a vörös sötétellő egészen homályba terítette a helységet,hatalmas baldachinos ágy hevert a könyvespolc mellett.Puha szőnyeg igazi luxus kényelem,a nevelő apja mindig is adott a kényelemre,ezt mások is észrevehették.A szobába érve a férfi felé közeledett aztán minden elhomályosult és a tálca már az égbe is repült ami mind Rafael ölében és testén landolt.Leborította őt és egy cseppet sem volt lelkiismeret furdalása,inkább felnevetett,nem akarta de megszédült és véletlen volt.Állt ott és csak nézte a kávétömeget a farkast egészen beterítve.*
-Rafael..sajnálom.-
*Valóban sajnálta nem akarta,nem volt szándékos de egészen jól mulatott rajta.*
-Vedd le az a ruháid,ott a fürdő,hozok törölközőt meg minden...-
*Köhögve fojtotta vissza a vihogását,elégedett volt magával.Gyorsan hozott egy törölközőt amit Ralf kezébe nyomott,megsimogatta az arcát és rámosolygott,hozott tisztítószereket hogy kiszedje a foltot a szőnyegből,hál istennek a férfi felfogta a löttyöt hogy ne boruljon rá a bútorokra.
Ahogy végzett visszament a konyhába és lefőzött még egy adag kávét,elővett egy palack vizet a hűtőből,el ment a kedve a feketétől és beleivott a vízbe.*

*Az út csendesen telt el. Csak a rádió törte meg a csendet.
Azon hogy a kulcsok ott maradtak, csak halványan elmosolyodott. Tudta ez az ő hibája, mégis komikusnak találta a pillanatot. Ám az a mondat mindent vitt. A farkas csak kövesse Piroskát. Hát azon ne múljon. Ő követi s kis Piroskát! Odabent aztán körbepillantott, majd a szóra letelepedett a kanapéra. szinte még csak cselekedni sem volt ideje, s már a kávés tálca ott landolt rajta. Nem ejtett szót, csak meredt a nőre felvont szemöldökkel, s mikor az közölte hogy nem direkt volt, benedvesítette alsó ajkát, s csak annyit mondott:*
-Na persze... én meg a Húsvéti nyuszi vagyok!
*mormogta, s mikor a lány elment törölközőért, ő maga kigombolta ingét, s úgy döntött egy cseppet beáztatja, hisz a fehér ingén igen csak hülyén mutat az a barna folt, akár csak farmernadrágján.
Mikor megkapta a törölközőt, bement a fürdőbe, s magára csukta az ajtót. megnyitotta a zuhanycsapot, levetkőzött, beállt a zuhany alá, s egyenlőre még vörös mellkasára meredt. Fájt egy cseppet, de tudta, ez hamar elfog majd múlni, hála a sebek hamar gyógyulásának. Egy darabig áztatta ott magát, majd lefürdött, s néhány pillanat múlva kilépett a zuhany alól.
Dereka köré tekerte a törölközőt, majd a tükör elé lépett. Vörös foltjai eltűntek, mintha nem is történt volna semmi sem. Elégedetten elmosolyodott. egyetlen szépséghiba, hátán, s vállán húzódó forradásnyomok voltak, melyet akkor szerzett, mikor megtámadták őt. Sajnos azok a sebek nyom nélkül nem tűnnek el.
Mikor kilépett onnan, még vizes volt. Izmos mellkasán megcsillantak a lámpa fényében a vízcseppek.
Nekidőlt az ajtófélfának, s úgy pillantott a nőre.*
-Mond azt hogy itt akartál tartani, s azért borítottad rám a kávét!- mondta, miközben apró mosoly költözött ajkaira.*

*Már a szobában volt mikor Rafael kilépett a fürdő ajtaján és annak az oldalához dőlt.Teste eszméletlen szexualitást sugárzott magából amire fel is vonta a szemöldökét.Elterelte a figyelmét róla,ő ugyan inkább dögöljön bele de nem közeledik felé még egyszer,nem akarja hogy megint visszautasítsa.Különös,gondolta magában,amióta megismerkedtek csak versengenek egymással,hol ő győz hol a férfi,ez elég izgató.Nah,de a következő mondatra elnevette magát és gúnyosan nézett a férfira.*
-Hát hogyne őfelsége..te vagy a világ közepe és én mint szerény peremlakó imádom még a lábnyomát is.Mi a jó büdös francot képzelsz magadról?Igen...jól nézel ki de ezt soha nem tagadtam le...de nem vagyok szadista és inkább nem másznék rád..-
*Mosolyodott rá igazi lenéző és gúnyos mosollyal,aztán nagyot sóhajtott és a baldachinos ágyra feküdt,levette a nadrágját és egy szál bugyiban bújt be a takaró alá.Nem zavartatta magát hisz a férfi már a mellét is látta úgyhogy egye fene és tojik az egészre.*
-Kicsit lepihenek uram...de ha gondolja álljon őrt az ágyam felett.Jut eszembe,a kávé a konyhában van gondoltam nem hozom be mert biztosan megint pisilésig röhögném magam,az arcod abban a pillanatban leírhatatlan orgazmust okozott a számomra.-
*Teste megpihent és ellazult,jól esett neki kinyújtóztatnia a végtagjait.A férfire nézett majd lesütötte a szemét és be is csukta,a lelke mélyén nevetett,szerette mikor Rafael-t szívatja és azt is bírta mikor a férfi visszavágott neki,valahogy élvezte ezt az egész huzavonát.Várta hogy mi fog történni,de ő szívesen beengedte az ágyába a férfit,fáradt volt és bizonyára a férfi is.*
-Befeküdhetsz mellém kis mamutkám...-
*Nyitotta ki csak ez egyik szemét hogy belenézzen a férfi szemébe.*

*Tudta hogy a nőnek igaza van. Hisz tényleg tudta magáról. De mért tagadta volna le, Meg aztán, szívesen cukkolt mindenkit, s ennek többnyire az volt a vége, hogy azt hitték róla, egy csöppet nagyon egoista egyéniség.*
-Sok mindent...de általában letörik a szárnyaim, s vége a képzelgésnek...*felelte csendesen, majd komoly képpel, de gunyoros tekintettel meredt a nőre. Nem mozdult el helyéről. Mikor az azt mondta őrködhet felette, nyugodt hangnemben szólalt meg.*
-O hogyne őfelsége! Ahogy óhajtja! Nem vagy a toronybazárt királylány hogy őrizni kelljen az álmod...
*mormogta, majd az ablakhoz lépett, s kitekintett rajta. tetszett neki a környék. Igaz az ő lakása nem épp ilyen volt. Kicsit lepukkantabb, de talán az számít ami benne volt, s nem pedig az ami kint.
ásított egyet, szinte épp abban a pillanatban, mikor a lány rápillantott félszemmel. Minden ellenkezés nélkül ment oda az ágyhoz, s a szabad oldalon eldőlt. Persze a plédet, mi a takaróra volt terítve azért magára húzta derékig, majd egyik kezét feje alá tette, kicsivel később oldalára fordult, s felvont szemöldökkel tekintett a lányra.*
-Mi az hogy mamut?!*tudakolta, miközben megcsikizte a lány oldalát.* Annyira nem vagyok szőrös mint egy mamut!*egy kézzel odahúzta magához a lányt, s borostás arcát annak arcához dörgölte, miközben egy pillanatra lehunyta szemeit. Aztán felpillantott, s tekintetét a lányéba fúrta.*
-Vond vissza!

*Meglepődött Rafael válaszain de nem szólt inkább semmit,ha most belemelegszik akkor abból hatalmas veszekedés lesz.A férfi mellébújt az ágyba és a matrac rögtön felforrósodott körülöttük,úristen,gondolta magában,ez már mindig így lesz?Nem tudta de a vágy az biztosan mindig élni fog körülöttük,vagy legalábbis benne biztosan.*
-Ne mááár..csiklandós vagyok.-
*Nevetett fel egy pillanatra de aztán el is múlt ahogy a férfi magához húzta,elkezdett helyezkedni,befészkelni magát a meleg és puha illatokba és érzésekbe.Egészen közelről érezte a farkas szuszogását,nem nyitotta még ki a szemét mert akkor biztosan belevész a másik szemeibe.*
-Te vagy a kis mamutom...meg ami éppen eszembe jut.-
*Beszélt nagyon halkan és szinte suttogva olyan fáradtan és álmosan.Nem ért a férfihoz csak ránézett a következő szavakon.*
-Nem vonom...-
*A takarót egészen magára húzta,nem akart a férfihez érni mert abból megint csak hiszti lesz és most nem volt kedve hozzá.Rafael majd meggondolja magát és visszautasítja és mára egy elutasítás éppen elég volt neki.*
-Mit akarsz Rafael?-
*Nagyot sóhajtott és újból lecsukta a szemét,pillái az álom előtti rebegést mutatták.Aztán megint kinyitotta a fáradt pillákat és a férfire nézett,megnyalta ajkait,teste ellazult és kéjesen áramlott végig rajta a jóleső fáradtság.Várta a férfi válaszát,kíváncsi volt fog válaszolni a férfi habár amilyen egoista biztosan valami lealacsonyító és mérhetetlenül önimádó válasz fog jönni.De valljuk be ő sem volt egy szerény ember de Rafael túl tett mindenen.Akarta a férfit de úgy nem hogy csak játszik vele és hülye picsának nézi azzal hogy hobbiból azt mondja neki köszönöm nem.Idővel lehet kialakul köztük valami de befolyásolni fogja az ami most fog történni.*

-Aha...szóval az ami eszedbe jut.*mormogta, s felvont szemöldökkel tekintett a lányra. Valamiért volt egy olyan érzése, ez nem egy közönséges kapcsolat lesz. Hisz egymás agyára mennek, a lány mégis vonzódik hozzá. Szeretne vele lenni, hozzáérni, de mégsem tette meg. Ez is egójának adott egy csepp löketet, miszerint erő kell ahhoz, hogy ne nyúljon hozzá.*
-Jól van... rendben... ezt még egyszer visszakapod.
*tudta úgy is fog találni a lánynak egy jó kis becenevet. Egy olyat, ami csak az övé lesz, amit más nem fog megkapni. Amit nem kell megtennie másnak, csak és kizárólag saját magának. persze közben azon is gondolkodnia kellett hogy mit akar. Eszébe jutott hogy éhes, s szívesen felfalt volna egy egész pizzát, s persze hozzá még egy két adag sült krumplit is, de ezt mégsem vághatta a lány fejéhez. Barom volt az tény, s bunkó is egy cseppet, de mégsem viselkedhetett úgy, mint aki tényleg egy szemétláda, s nem képes arra hogy kedves is legyen.*
-Nem tudom...*visszadőlt az ágyra, kezét feje alá csúsztatta.*Mit akarsz, mit akarjak?*tudakolta, ám még csak fel sem pillantott. csak feküdt csendesen, üres fejjel, gondolatok nélkül, alvásra, s kajára vágyva. Talán bujkált ott más is, de nem fedte fel. A lány nem volt abban az állapotban, hogy bármit is eltudjon dönteni logikusan. Főleg nem úgy, hogy közben ő maga teljesen meztelenre vetkezett elmével üldögél egy helyen, tekintve maga elé, meredve a semmibe. Végűl mégis felkönyökölt, s úgy tekintett a lányra. Figyelte annak arcát, vonásait, s mélyen emlékezetébe véste azt. nem fogja elfeledni, nem is tehetné meg. Hozzá volt kötve, ha akarta a másik ha nem. Az apja volt egy részűt, más részűt egy rész őbelőle, más részről immáron testvér. Egy testvér, aki közelebbi, még a csillagoknál is.*

-Istenem Rafael...nem vagyok senkid,nem foglak magamhoz láncolni és nem akarom hogy feleségül kérj.Nem is ismerlek és te sem engem...felhúzol aztán visszautasítasz.Nem értelek.-
*Nagyot sóhajtott és hátat fordítva az oldalára gurult majd fáradtan csukta le a szemét,nem akarta látni hogy a férfi ránéz és hogy felkönyökölve tanulmányozza akár egy laboráns.*
-Jobb ha távol tartjuk egymástól magunkat.-
*Szólalt meg nagyon halkan és az ágy végébe araszolt.Még jó hogy nem kezdett bele megint mert bizonyára megint az lett volna a vége mint reggel.
Az álom szigetén sodródva jelenetek csaptak át a feje fölött mint hullámok amikbe beleveszel,ahogy gondolkozott egyszer csak elnyomta az álom és már nem utazott a jelenben hanem egy másvilágban járt kelt fel s alá.
A hűvös északi szél ébresztette fel,már este volt és komolyan felriadt a puha párnáról.A homloka gyöngyözött az izzadságtól teste hideg volt akár a jég.Hangok és illatok keveredtek benne,nem tudta hova tenni őket.Feje sajgott mintha elütötte volna egy villamos.Kikászálódott az ágyból és a hátsó fürdő felé vette az irányt a konyhán keresztül,bevetette magát a forró vízbe és mikor már lenyugodott valamennyire teste egyszeriben olyan forró lett akár a tűz.Nem értette a dolgot,most hidegre vágyott ellentétben az előbbi melegséggel,valóban zizi lesz ahogy a férfi fogalmazott de nem hitte volna hogy ennyire nagy szarban van.Mi lesz még itt gondolta magában és a szobája felé vette az irányt.
Leült az ágyra vizesen törölközőbe csavarva és csak bambult maga elé,majd megtörölközött és egyszeriben hatalmas éhség lett úrrá rajta,a gerince mentén végig zsibbadás és fájdalom a vállára pillantott és a seb alig látszott meg.A tetoválások az eredeti helyükre kerültek lassan,Rafael marása nem is fog meglátszani.A szekrényből egy fekete farmer csőnadrágot bányászott ki egy szürke atlétával,felvette zokniját de úgy érezte menten meztelenre vetkőzik.*
-Hát ez nem igaz...meghülyülök.-
*Káromkodott még egy sort miközben felöltözött.Haját összefogta és kis gombolyagba csavarta a feje tetejére.A konyhába sétált,lefőzött egy adag friss kávét és nekiállt reggelit csinálni egy sötét napszakban.Tojásrántottára vágyott szalonnával és pirítóssal.Csinált Rafael-nek is,gondolta hogy ő is éhes lesz ha felkel.Az illatok az egész házat befedték egészen súlyosan,szinte majdnem rosszul lett a sok szagtól és illattól de aztán csak a szalonnára koncentrált,megcsinálta kávéját ahogy szereti és belekortyolt önfeledten.Egy szál cigire gyújtott rá mikor végzett a reggelivel,a férfi ennivalóját egy kis tálvára rakta és a konyhapultra helyezte.Tyra,kiment a házból és a veranda lépcsőjére ült ki kávéjával és cigijével elmélyülve a természetbe.*

*Nem felelt. Feleslegesnek érezte. hisz tudta, a lány már úgy sem fog vele foglalkozni. Ahhoz túl fáradt, s egy esetleges újabb visszautasítást nem bírna elviselni. neki esne, de ő lenne a vesztes. Idővel majd a lány megtanulja ki is ő, s mivel tartozik irányában. Idővel majd rájön hogy beszélhet vele, s mi az amit szabad tenni, s mi az amit nem. De itt most nem az volt a lényeg.
Megbántotta a lányt, s ezt valahogy jóvá kell majd tennie. nem hagyhatja hogy egy nő is egy szemét baromnak tartsa őt, hol ott valójában az volt. A katonáskodások kívül szinte semmi sem érdekelte. Leszámítva persze a falkáját, farkasait, kik a lehető legtöbbet megteszik annak érdekében, hogy együtt maradjanak, s minden a legnagyobb rendben menjenek.
Egy idő után, őt magát is elnyomta az álom. Az álom mely nélküle zajlott le. üres feketeség, a semmi szélén lebegve, miközben nem hatott rá semmi sem. Nem érezte a hideget, a kellemetlen apróságokat, még azt sem, mikor a lány kikelt mellőle az ágyból. Mélyen tudott aludni, hogyha nem kellett teljes figyelmét a dolgokra fordítania.
Tudta hogy hamarosan a lány majd észleli a változásokat. Végbemennek a dolgok. Segíteni fog neki, végigvezeti az úton, hogy megerősödjön, s eszébe vési, ha kell, rá mindig is számíthat. Még akkor is, hogyha épp nem úgy tűnik. Hisz egy család lettek, ha tetszik hanem. Persze nem abban az értelemben, de a falka egymagába foglalt mindent, amit ember valaha is eltudott képzelni.
Kellemes illatokra ébredt fel. Elmosolyodott, s kikászálódott az ágyból. érezte a lány megváltozott auráját, a benne tomboló harcokat, melyet az érzékek vad viharában hánykolódva korbácsolódnak fel, egyre erősebben. Jobban, s jobban, mígnem eljő majd az a pillanat, mikor a farkas, mely még csak gyűjtögeti erejét. Aztán majd felébred a következő teleholdnál, s vadászatra hívja őt Luna csodás fénye.
Tudta a lány odakint üldögélt. Érezte a belőle áradó nyugalmat, mely eltöltötte elméjét odakint. De tudta ez nem fog sokáig tartani, így ő maga sem maradhat odabent hosszabb ideig.
Úgy gondolta, ruhái már kellőképp megszáradtak, így útja a fürdőbe vezetett, hol leemelte immáron száraz ruháit a szárítóról, s magára kapta őket. Persze a farmernál abbahagyta. beállt a tükör elé, a kis mosdókagylóhoz, belepillantott a tükörbe, megnyitotta a csapot, s néhány pillanattal később, lemosta arcán némi hideg vízzel, fejét is alátartotta, kisöpörve onnan vizet emelkedett fel, s nézet farkasszemet magával. Jó érzés volt aludni egyet, még akkor is, ha nem a leghosszabb időt töltött el vele.
Mikor mindennel megvolt, elindult kifelé. Végigment a kis folyosón, s egyenest ki a verandára. Csendes puha léptekkel haladt, így a lány nem hallhatta meg érkezését. Egy ideig csak figyelte őt. Tudta min is megy most keresztül. A harc, mely benne zajlott le, már elkezdődött, s egy ideig elfog tartani, mire minden lejátszódik, s véghez megy benne.
A lány mögé lépve, leguggolt oda, s óvatosan ölelte őt magához, s annak füléhez hajolva, csendesen suttogva, mint egy kiskutya aki tudja rosszat tett szólalt meg.*
-Bocsáss meg...*többet nem mondott. Csak guggolt ott, ölelve a lányt, óvón, nyugtatón terítve rá s ölelve át őt elméjével. Finoman belecsókolt annak nyakába, s állát annak vállára ejtette.* Tudom hogy egy barom voltam az este... enged meg hogy kiengeszteljelek...
*még mindig suttogott. Egy percre sem emelte fel hangját. Nyugodt volt, hisz tudta, ha farkasa mélyen elrejtve ölelőn cirógatja a másikét, akkor az hamar megnyugszik, s érzékei sem fognak annyira lobogni majd.*

*Ücsörögve egymagában az késő délutáni éjszakán meghitt volt,tetszett neki ahogy a nap lemegy pont a szeme előtt és fáradtan emelkedik fel a hold.Már csak figyelt,nézte a tájat és a fákat,ahogy lágyan játszik a fűszál a puha gyepen,kényszere volt hogy mezítláb lépjen rá,megakarta tapasztalni az érzést.A szellő belekapott a hajába és pár fürtöt kihúzott a kis kontyból a feje tetején.Aztán egy különös illat,Rafael illata,mikor hátrafordult volna már nem volt értelme ugyanis a férfi ott guggolt a háta mögött és megölelte őt.Belesuttogott a fülébe és egy bocsánatkérés hangzott el,nem is értette miért kért tőle bocsánatot a férfi hisz akkor amikor ezt meg kellett volna tenni,elmaradt.Akkor amikor megharapta és elvette az életét,úgy kapott egy másikat hogy azt nem is kérte.Puha ajkak érzése a nyakánál,aztán újabb szavak áramlottak felé forró lehelet kíséretében.Nagyot sóhajtott,nem tudta hogy is kellene ezt lereagálnia,ha most visszautasítja akkor semmi nem oldódik meg,igazából nem is
tudta hogy értette a férfi hogy kiengesztelni.Majd elmennek vacsorázni?Vagy elmennek a vidámparkba vattacukrot majszolni és bájosan nevetgélnek a piros orrú bohócra?Nah,neeem...ezt nem gondolja komolyan.Újabb sóhaj és mégegy.*
-“Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk nekik – hatalmat álmunk, étvágyunk és boldogságunk felett. Táncra perdülnének örömükben, ha tudnák, mennyire nyomasztanak minket. Gyűlöletünk csöppet sem árt nekik, de saját nappalainkat és éjjeleinket pokollá teszi.”...ismered ezt az idézeted?Dale Carnegie mondta ezt egyszer az önmegvalósítás egyik szószólója volt.Szerintem igaz.-
*Igaznak is gondolta amit mondott,reméli hogy a férfi érteni fogja amit ezzel mondani akart.*
-Azt akarom add vissza az életem...aztán meg menj el...-
*Tudta hogy ez nem lehetséges és ezért nem is gondolta komolyan,szívében ott volt a magány mindig is,szeretett egyedül lenni és már nem is akart társaságot.A munkája meg amúgy is megkövetelte tőle hogy ne hozzon magával társat mert előbb utóbb ő fogja megsínyleni,nem akart feleslegesen szenvedni semmi miatt sem.Lehet egy kicsit gonosz volt és nyers de azért még neki is volt szíve.Megsimított a férfi fejét olyan kis barátságosan és egy puszit nyomott a homlokára.*
-Ettél már?Csináltam kaját.-
*Szólalt meg határozottan majd eszébe ötlöttek a gondolatok.*
-Rafael...eléggé fosul éreztem ma magam amikor felébredtem.Nem értettem a dolgot.De ahogy mondtad...biztosan az előjelek azok amik ennyire kizökkentenek a valóságból.Mesélj nekem a falkáról meg a családról már ha hívhatom így.Mesélj nekem arról hogyan élsz és mit csinálsz mikor éppen nem az a hobbid hogy beharapsz idegen csajokat.-
*Nevetett fel és a veranda fa oszlopának dőlt,felhúzta a lábát és rágyújtott mégegy szál cigire.*
-Közben ehetsz..várj kihozom a kajádat.-
*Felállt és a konyhába sétált,ha nem is lesz köztük forró szerelem legjobb barátok még élhetnek,ha akarja a férfi ő is mesél habár eddig még senkinek nem mesélte el tulajdonképpen az életét.Felkapta a tálcát és a kávés csuprot is hozta magával,remélhetőleg most nem fogja elejteni vagy Rafaelre borítani.Mikor kiment a szúnyoghálón lábbal csukta be maga után és a férfi elé tette a kaját hogy egyen amennyi jól esik neki.*
-Most pedig mesél...végülis mindegy is hogy mit..szeretem hallani a hangodat.-
*Aztán újra hátradőlt és felhúzta a lábát,töltött egy bögre kávét magának,felvette a már meggyújtott cigijét,beleszívott és lehunyt szemmel várta hogy a férfi belekezdjen.Az idő csodálatos volt és pont ilyen beszélgetős estéhez volt kitalálva.*

*Lehajtott fejjel tekintett maga elé, s persze a lányt is elengedte. Felsóhajtott, s csendesen szólalt meg.*
-Nem tudom visszaadni az életed. Ez nem olyan dolog ami ha nem tetszik, akkor visszaviheted, d kicserélik neked...*felelte, majd lesétálva a lépcsőről, tekintetét az égre szegezte. Valahogy sejtette hogy ez lesz a vége. Hisz kinek lenne kedve bármit is elfogadni, amit úgy erőszakoltak rá? Amiről nem saját maga döntött... senkinek sem. A dolgok csak úgy alakulnak, s az emberek semmit sem tudnak tenni ellene, még akkor sem, ha nagyon is szeretnénk. Valamiért mindig akar valami, ami nem sikerül sosem, még egyetlen pillanatra sem. *
-Nem... még nem.-ingatta meg fejét, majd visszament, s letelepedett oda a fal mellé. Nyugodtan ült, egy pillanatra sem moccanva meg. Még talán akkor sem, mikor a lány kivitte neki a kaját, hogy egyen. Nem volt éhes. Ritka alkalom, de valóban nem volt éhes. Talán ez a furcsa hangulat hatott így rá.
A lány szavai megmosolyogtatták. Hobbi? Egy cseppet sem nevezte volna annak. ha valaki hobbit művel, az általában olyas fajta, mellyel nem árt senkinek sem. Persze ha épp az a hobbi nem a vadászat.*
-Nevezheted úgy. Már közénk tartozol. ha tetszik ha nem. mindig is lesz egyfajta kötelék közötted, s a többiek között. De legerősebben személyemhez fog kötni egy láthatatlan szál.*egy percre csendbe burkolózott, hisz magához vett egy bögre kávét. kellő képp megízesítette. Hisz a jó kávé két cukorból, és tejből állt. Elkeverte benne a cukrot, s újra megszólalt.*
-Nagy család a milyenk, a legkülönbözőbb emberekből áll. Az benne a legjobb, hogy mindig lehet számítani a másikra. Akkor is, ha épp valami hatalmas galibába keveredünk. Első s legfontosabb a falka. Utána jönnek csak az önös érdekek. Sajnos harcban állunk... vámpírok... piszok egy nép... nem tisztelik az életet...*felsóhajtott.*de a szövetség megkötése már szép úton halad. Bár véleményem szerint, instabil lábakon fog állni...
*Ismét belekortyolt italába. Elgondolkodott, vajon mit is mondhatna el magáról. Mi lehetne az, amit a lány orrára köt. Jó persze neki már mindent elmondhatott volna. Az ég világon mindent, hisz ő maga már sok mindent tud a lányról. Még akkor is, ha az nem mondta el személyének.*
-Hobbim nem igazán akad. időm sem lenne rá...de motor függő vagyok. Szeretek száguldozni, s a szabadságot...bár mivel katona vagyok... így időm egy csepp sem lenne arra, hogy túlságosan is törődjek magammal.*engedett meg magának egy halvány mosolyt.
Mesélni... még sosem mesélt úgy isten igazából. Mindig csak hallgatott, vagy oly' dolgokat mondott el, amik ténylegesen is fontosak voltak ahhoz, hogy végig lehessen menni egy napon, minden rezdülés nélkül.*
-Mesélni...*felsóhajtott.*Régen, mikor még a földön élet nem volt, mikor csupán csak az állatokat s a természetet teremtették meg, létrehozta Gaia az embert, abban a reményben, hogy az majd megóvja, s nem tesz ő ellene, de tévedett.*tekintetét az égre szegezte, majd pedig az udvarban álló fára, mely szelíden táncra perdülő levelekkel állt a szélben.* Gaia s Luna összefogtak, s létrehoztak egy teremtményt, mely jobb az embernél, mégis képes őket büntetni... óvni a természetet... Vérfarkasok... természet szeretet, a Hold imádata... Máig élnek a régi törvények. Csak azt öld meg, amit el is fogyasztasz... csak akkor ölj, ha nincs más megoldás....
*kiitta kávéja maradékát, letette a kis poharat, majd a lányra emelte tekintetét, miközben karba tette kezét.*
-Régen hitték létezésünk, s mivel jobbak voltunk náluk, de egyben szörnyetegek is, így fajtánkat üldözték, s nem fogadták el hogy köztük éljünk. Elkülönültünk, s szép lassan mindenki elfeledte létünk. A regék, melyek még élnek, oly' formát öltöttek, melyek viccnek tökéletesen megfelelnek, de a valóságot nem fedik, még egy percre sem. Fontos a titoktartás Tyra... nem mondhatod el senkinek sem hogy mi vagy... vigyázz erre...

*A férfi hangja valóban megnyugtató,orgánuma mély volt és igazán jóleső érzés.*
-Jólesik ahogy beszélsz hozzám...és a történet valóban érdekes és az sem elhanyagolható hogy nem szándékoztam elmondani senkinek sem hogy havonta kiszőrösödöm...ez minden csak nem előny.-
*Még mindig lehunyt szemmel beszélt és egy perce sem rebbent a szempillája,hangja is nyugodt és csak egy kicsit volt érezhető a fáradtság.*
-Vámpírok?hát ez nagyon fasza...miről nem tudok még?Mondjuk emberevők akiknek desszertje a vérfarkas.Vagy bálozunk majd együtt mint a filmekben?Ez kicsit durva.-
*Majdnem elképedt a hallottakon de inkább hanyagolta a témát és elhatárolódott attól hogy belegondoljon.*
-Akkor ezek szerint katona vagy,az jó és nem értek az ilyenekhez csak a késekhez.Mexico legveszélyesebb dobócsillag zsonglőre voltam,azokhoz értek csak igazán.Meg a fegyverekhez és a illegális cuccokhoz,bejártam a világot mint kereskedő és maffia tag.Nem hiszem hogy valaha is beszélgettem volna valakiről hogy milyen is volt az életem vagy milyen.-
*Lassan felnyitotta a szemét majd Rafael-re nézett és igazán őszinte akart vele lenni habár volt egy olyan érzése ez felesleges is mert a férfi mindent tud róla.*
-A hallgatásból ítélve feleslegesen beszélek magamról mert nem nagyon érdekel szerintem...habár jobb ha ilyenekről beszélünk minthogy veszekedjünk és hogy megint csak felidegesítsem magam.De ha jobban belegondolok akkor imádom amikor mérges vagy rám,vagy amikor vissza akarsz vágni nekem,nekem,egy olyan embernek akinek lételemem a morbid humor.-
*Halványan nevetett fel de aztán elhallgatott és a férfi felé bökött.*
-Nem eszel?-
*Egy újabb korty kávé majd egy slukk cigi és tökéletes harmóniát érzett eltérve a reggeli iszonyatosan furcsa hányinger párosítva melegséggel ami fojtogatóan halálos volt.
A nap gyengéden melengette az arcát,szerette ezt az időt de még eddigi életében soha nem volt olyan hogy értékelje a természetet.*

-Még sosem báloztam...s tudomásom szerint, az a vámpírok szokása... mi pedig nem járunk bálokra. Kisebb szertartásaink vannak, de azok csak olyan esetekben, hogyha valakit be kell avatnunk... például egy tagunk hozzátartozóját... szerelmét... hisz annak csak feltűnik hogy valami nem stimmel a párjával.*magyarázta, s elgondolkodott egy percre. Bár eddig még sosem látott zombit, aki épp egy vérfarkast falt volna fel. de bármi megeshet ezen a mai világon. Az ég világon bármi. Hisz régen nem hitte volna el, hogy léteznek vámpírok... vérfarkasok, sem pedig azt, hogy hullák járkálnak éjnek évadján a temetőben, s a város utcáin. S most még is. ott állt a lányt figyelve, ki lassan elszívta cigarettáját, s nemsokára már a kávé sem volt ott, mint úgy nevezett felesleges tényező.*
-Farkas evő rémek nincsenek... ha csak nem a vadászok bukkannak fel, akik valahogy megérzik hogy mi kik vagyunk... vannak azonban őrzők is... ők vigyázzák a rendet. Figyelnek, hogy ne legyen gond... amolyan védelmezők.*mosolyodott el halványan. persze sosem szerette az Őrzők testvériségét. Figyelték őket, s ha kellett közbe avatkoztak. Néha önkényesen. persze azért voltak olyan dolgok, melyeket csak a falka tudott elintézni.*
-Nem feleslegesen beszélsz magadról. Csak szeretek végighallgatni mindent, s mindenkit. Főleg akkor ha magukról beszélnek. Így legalább azt is megtudhatom, amit nem tudok kiolvasni belőlük.
*mosolyodott el halványan, s néhány pillanat múlva a kajás tálra pillantott.*
-Hát, farkas éhes vagyok...*elvette az egyik tálat, s lassan enni kezdett. *Ümmm... ez finom.*mosolyodott el a férfi, kedvesen a lányra tekintve.*

*Hátradőlve az oszlopnak hallgatta a férfit,nézte őt közben minden szóra figyelt.*
-Akkor nem tanácsos felfalnom senkit sem mert jön a gonosz őrző és végem.-
*Nevetett fel,tökre elképzelte hogy bevadul és mindenkit megtépáz.A napfényben csillogott a szeme akár a gyémánt.*
-Szóval akkor belém látsz?Akkor felesleges is bármit is monanom.Kár hogy én nem látok bele a farkas szívedbe...oroszlánszívű Ricchard.-
*Kacsintott egyet a férfi felé és nevetve nézte ahogy eszik.Felfújja a levegőt a szájába és pufi képpel néz Rafael-re.*
-Finom..?-
*Aztán hallgatott és várta hogy a pasi befejezze az évest.Beakart már menni a házba hogy kicsit lepihenjen.*
-Tudod Rafael soha nem gondoltam volna hogy egyszer ez lesz a végzetem.Furcsa ez az egész számomra most kicsit összezavarodtam.De ez röpke pillanat habár napoknak tűnik.-
*Hangja egészen halkba ment át és komolyan beszélt.*
-Te mindig ilyen vagy?Mindig a határokon belül mozogsz?Az az ember aki ritkán vétkezik?-
*Villantotta felé kemény tekintetét,nem volt benne komolyság ő általában ilyen volt,szexuális energiája hatalmas volt és ezt a férfiak alapból megérezték.Egy olyan nő aki megjárta már a hadak útját és aki ritkán retten meg.Nemsokkal ezelőtt volt is oka rá hisz egy mamut támadta meg farkasalakban.
Miután a férfi végzett az evéssel elvette előle a tálcát és a házba sétált,válla felett hátrapillantott és puszta tényként közölte a dolgokat a férfival.*
-A bocsánatomat egy masszírozással nyerheti el uram.-
*Betette a tálcát a mosogatóba és a szoba felé vette az irányt,most nem a nappaliba ment hanem a saját szobájába.A hálójának fala vörös volt akár a fémes ízű vér.A függönyök súlyosan ereszkedtek le az ablakról és fekete alapon piros minták díszelegtek rajta.Ágya hatalmas volt és egészen rideg.*
-Jöjjön be domina szobába uram...ne ilyedjen meg nem fog fájni csupán a tűsarkú cipőmmel fogom megtapogatni az alsótestét.-
*Leült az ágyára és figyelte a férfit mint akit nyomban felfal a szemével.*