Az eltörött frizbi esete...

//Neloria Kinkaid//

*Nappal volt. Igen, nappal. De bárcsak ne lett volna az. És ne Angliában lett volna... Johnny maga elé meredve ült azon a padon, ahonnan a minap még olyan boldogan, s reményekkel telve nézett szét. Nos igen. Az a New york-i kiruccanás nem úgy sült el, ahogy Johnny szerette volna. A megnyitóval egybekötött "avató" vagy "hogyishívják" jó volt, szép volt, rendben volt, de valami mégsem volt az igazi. Sajnos ezen nem kellett valami sokat gondolkoznia a fiúnak. Ugyanis az volt a probléma, hogy alig volt nézőközönség, vevő. Körülbelül ha voltak vagy tízen. Bár akkor még sokat is mond az ember. Lényeg a lényeg, hogy az egész jól befuccsolt. Pedig Johnny tényleg azt hitte, hogy befuthat az Államokban is, mint neves író. De úgy tűnik, még nem elég nagy az érdeklődés ott. vagy talán többet kellett volna hirdetni, reklámozni? Ez is könnyen előfordulhat. Mindenesetre most az a legfontosabb, hogy ne essen kétségbe, ne törjön meg, hanem ugyanolyan hévvel, kedvvel írjon, s ugyanolyan jó regényeket, mint eddig. Vagy még jobbakat, s akkor nem lesz semmi gond. Hisz még fiatal. És hát ha minden igaz, akkor még jó sokáig az is marad. Nagyon sokáig. És valójában ez volt az, ami tartotta benne a lelket azon kívül, hogy valamiből muszáj megélnie, valami olyanból, amit szeret is csinálni. Mert amit Johnny Silverblade nem szeret csinálni, azt nem is csinálja. Vagy legalábbis nem olyan jól, mint azt elvárnák tőle.
Az égre emelte tekintetét. A kék eget bámulta. Csodaszép volt, egy felhőtsem lehetett látni ott. Johnny szerette az ilyen napokat. Talán éppen azért, mert az esős napokból volt több itt az országban. Ahogy a kék eget bámulta, hirtelen egy piros valami repült el közvetlenül a feje felett. Hátrafordult, s abba az irányba tekintett, amerre az ismeretlen tárgy repült. Ott egy lányt pillantott meg, amint elkapja kezeivel az azonosítatlan objektumot, ami nem volt más, mint egy frizbi. Johnny elkezdett hangosan nevetni. Magán nevetett, amiért úgy megszeppent, mikor az a piros frizbi a fejétől pár centivel feljebb elrepült felette. Ezután felállt a padról, s épp megindult volna a nő felé, mikor is valami keményet érzett a talpa alatt, ami azonnal reccsent is egyet. Johnny szemei elkerekedtek. Remélte, hogy nem az a frizbi hever a lába alatt, ami ez előbb még halálra rémítette. Na és persze nem darabokban. De sajnos csalódnia kellett, ugyanis az a frizbi piroslott ott a talpa alatt, méghozzá ripityára törve. Pár kínos másodpercet követően így szólt a nőhöz és a fiúhoz, akik az imént még önfeledten dobálgatták a repülő műanyagot.*
-Elnézést! Nem volt szándékos! Csupán felálltam és itt volt a lábam előtt. Nem vettem észre, így ráléptem és megtörtént a baj. Rosszkor voltam rossz helyen...
*Na igen. Pont így érzett. Nem akarta ő összetörni azt a francos frizbit, de így alakult. Csak remélni tudta, hogy nem fogják agyoncsapni amiett a kis baleset miatt. Bár akkor tutira nem hagyta volna magát. Még ha a nő is próbálta volna "leszerelni".*

*És igeeeen! Sikerült egy újabb, bravúros vetődéssel elmarnom a frizbit, és győzedelmes mosllyal az arcomon, hosszan elterülni a földön. A földön, ami meglehetősen nyírkosnak számított még de, nevezhetjük hétköznapi módon sárosnak is. Viszont a vetődésem még így is felért egy 10 pontos ugrással. Igaz, azokat az ugrásokat rendszerint medencéknél alkalmazzák.
Végül, kissé morcos képpel feltápászkodtam a földről.
Erre mit ad isten? Hát az a bosszantó kis vakarcs, akit egyesek nem átallanak öcsikének nevezni... Nos, az öcsikém meg majd kipukkadt a nevetéstől. Még a térdeit is csapkodta a kis piszok.*

- Josh Ramos! Te kis disznó! Ne merészelj rajtam mulatni!

*Egy kis időre el is hallgatott a fiú. Azonban sosem bírta magát sokáig fékentartani. Élő példája volnék ennek, hiszen a következő alkalommal, amint visszadobtam neki a frizbit, ő rám villantotta azt a bizonyos ravaszdi vigyorát, amiről rögtön tudtam, hogy most újra kiakar majd velem babrálni. Úgy döntöttem ebből most nem eszik a kis disznaja!*

- Lássuk, mit tudsz... mami kicsi kerti törpéje!

*És én ezt mindig olyan élvezettel szoktam mondogatni neki, mert tudom, hogy egy szempillantás allatt kiakasztom a kis oktondit.
Most is így volt. Szinte látni lehetett, ahogy felszívja magát az öcsém, és egy istenes lendítéssel megküldte felém a frizbit. Persze olyan ívben, hogy véletlen se érhesse el egy ember.
Erről viszont csak azt tudom gondolni, hogy minő szerencse, hogy én bizony nem vagyok egyszerű ember. Legalábbis nem egy hétköznapi ember képességeivel bírok.*

- Ezt kapd ki Nel! *Kiáltotta Josh nagy boldogan, s közben megindultam a frizbi irányába.*
- Nem jársz túl az eszemen!*motyogtam magamnak*

*Mondogattam tovább is magamban az előzőhöz hasonlókat.
Villámgyors helyzetfelmérés, és megállapítás következett részemről. Örömmel konstatáltam, hogy a fene sem foglalkozik itt most az én ugrabugrálásaimmal. Így aztán egy laza, és annál inkább látványosan rugalmas mozzanattal elrugaszkodtam a földtől, és elkaptam a repülő frizbit. Mielőtt újra földön lettem volna már passzoltam is vissza a feladónak. Csak úgy zúgott a frizbi Josh felé.*

- A helyedben nem várnám meg, hogy elérjen!

*Széles vigyorral kiabáltam ezeket. Egészen addig tartott a vigyor az arcomon, míg azt nem láttam, hogy Josh érdektelenséget mutatva zsebre dugja kezeit, és úgy áll ott, mint egy szál fa.*

~Bolond ez a kölyök? Vagy csak szimplán fejetlenségben akar élni... szó szerint?~

*Nem volt időm gondolkodni, mert már kezdett kerülgetni a szívbaj, ahogy egyre inkább az rajzolódott ki lelki szemeim előtt, hogy a frizbi egy komplett fejjel megrövidíti a tesómat. Még, ha csak féltesó is, akkor is csak testvér. Így aztán futásnak eredtem minden erőmmel azért, hogy azt a bolond gyerkőcöt legalább megpróbáljam megmenteni. Pedig lehetetlen volt még vérmacska képességekkel is egy ekkora táv lefutása, ilyen rövidke idő alatt.*

- Josh!

*A szívem már majd kiugrott a helyéről, s erre mit tesz ez a megátalkodott gyerek? Hát egy laza, és annál gúnyosabb vigyorral a képén lehajol, s így kitér a frizbi útjából. Persze épp az utolsó pillanatban.*

- Fene! Mindig kikötődik ez a vacak cipő! *csak ennyit fűzött a fiú a történtekhez*
- Josh Ramos... *és olyan fenyegető tekintettel lassítottam le lépteimet, hogy bárkiben meghűlne a vér, akire így néznek de, Joshra sosem tudtam ilyen formában hatni* - Most annyid lesz! Kitekerem a kis komisz nyakadat!

*Szinte vicsorogva mondtam ezeket, és Josh vihogva kezdte meg menekülését. Én pedig amolyan tettetett halálos nézéssel üldözőbe vettem. Cikáztunk egy pár méternyit, majd hirtelen valami roppanó hang ütötte meg a fülem. Pedig már épp elkaptam a kis csibészt és már-már azon voltam, hogy halálos csikoló teknikámnak alávetve kínozzam az utolsó lehelletéig. De az a hülye reccsenés, vagy inkákk roppanás gyanúsan rossz előérzettel keringett hallójárataimban. Naná, hogy az első gondolatom a frizbi volt.*

- Mi van? Tán meghízott a hátsód, hogy nem bírod az iramot? Hihihi.
*Ez természetesen Josh szájából hangzott el, s én viccesen meg is csavartam az egyik fülcimpáját.*
- Várj! Azt hiszem, valaki kicsinálta a frizbinket...

*Tekintetemet követte öcsém is, és szinte ösztönösen indultunk meg a frizbi tartózkodási helyének vélt irányába. Josh még vicsorgást is produkált, na meg közben a kezeit is hatékonyan moncsolgatta, mitnha díjbírkózásra készülne.*

- A krapeknak annyi! *sziszegte egy csöppet sem félelmetes hanghordozással öcsikém*

- Elnézést! Nem volt szándékos! Csupán felálltam és itt volt a lábam előtt. Nem vettem észre, így ráléptem és megtörtént a baj. Rosszkor voltam rossz helyen... *mentegetőzött a srác, aki sikeresen aprólékot csinált a játékunkból.*
- Hagy tépjem ki a szívét! Légysziiiii! *könyörgött Josh miközben erősen fogvatartottam pólója szegélyénél markolva, hagy nézhessen ki úgy, mint egy felbőszült pszichopata*
- Josh! Tedd magad tartalékra!

*Ez viszont határozott utasításként csenghetett nekik, mert mindketten úgy bámultak rám, mint akik dugót nyeltek.
Végül sikerült egy kis elnéző mosolyt csalnom ajkaimra.*

- Ó, semmi probléma... Nem gond... Ha túléled az öcsém halálos támadásait!

*Én viccesnek találtam a helyzetet, és még Josh is igyekezett úgy tenni, mint a kitörni készülő, megvadult bika, ám a fickó nem igazán nézett ki nagyon jó humorérzékkel megáldottnak. De lehet, hogy csak rossz passzban volt.
Bár... Ahogy a másodpercek teltek, múltak úgy kezdtem egyre inkább érezni nála valami furcsaságot. Valami olyasmit, ami miatt nem igazán szerettem volna vele összefutni a sötét sikátorok egyikében. De igazából gőzöm sem volt, mi is lehet ennek az érzetnek a kiváltója, hiszen én eleddig csak emberekkel és vérmacskákkal találkoztam. Na jó... Leszámítva azt az egy fazont, aki vérfarkasnak képzelte magát. Csak épp ő egy osztálynak a zárt részén helyezkedett el. S hogy, hogyan jutottam el egy ilyen fazonhoz? Nos, az igen csak kacifántos történet volna, és unalmas is.
De ez a fickó, itt az orrom előtt, nagyon is nem stimmelt vele valami. Legalábbis a szagával nem. Viszont nem tudtam rájönni, milyen szaga is van, így igyekeztem jó képet vágni a történtek ellenére.*
- Csak vicceltem ám. *hatásszünetet tartva kezet is nyújtottam neki, s közben megszólaltam* - Neloria Kinkaid... a néhai frizbi tulajdonosa...
*Vetettem egy futó pillantást az öcsémre.*
- Ő pedig Josh, az öcsém. Aki nem is pszichopata... Annak ellenére sem, hogy épp úgy néz ki, mint akinek elmentek otthonról.
*Széles vigyor, és már ugrottam is félre az öcskös kezei elől, aki megkísérelt elkapni.*
- Na na na! Csak ne olyan hevesen. Még a végén az első idegennek oda foglak ajándékozni. *rákacsintottam, és gyors mozdulattal magamhoz rántottam a kis csibészt, és ott tartottam magam előtt, s kezeim lazán pihentek a kedvenc kerti törpém vállain* - Visszatérve néhai frizbink esetére... Azt hiszem, jössz nekünk egy új frizbivel.
*Josh pedig egyetértően bólogatott de, úgy, hogy majd leesett a feje.*

*Meg kell hagyni, igen csak különös jelenet volt kibontakozóban itt az orra előtt. És ő pont a kellős közepébe csöppent az egésznek. Nem volt elég a "bukás", még itthon is bénázik egyfolytában. A kisebbik, a fiú már éppen nekiment volna. Teljesen pszichopata tekintettel nézett rá, s valószínű, hoyg szétszedi Johnny-t, ha az idősebbik, a nő nem fogja vissza. Csak nézett maga elé, s hallgatta, amit a nő mondott. Még be is mutatkozott. Már a nő. Johnny el is szégyellte magát a frizbi miatt. Tényleg nem volt szándékos az egész. Csupán nagyon rossz passzban volt. Csak bólintott egyet, majd így szólt.*
-Igen, valóban. Amint tudok, beszerzek egyet. De nem is akármilyet! Jobbat, mint volt!
*Aztán eszébe jutott, hogy elfelejtett valamit. Már épp nyújtotta a kezét, mikor hirtelen megderedt. Fura szagot kzdett el éreni. Ahhoz hasonlót, amilyen Daphne szaga volt New York-ban. De mégsem ugyanolyat. Nem tudta, mivel áll szemben, de igyekezett mindezt nem kimutatni. Bár ezzel kicsit elkésett. Végül is úgy tett, mintha valamit elfelejtette volna és hirtelen most jutott eszébe. (Ami részben igaz is volt.)*
-Oh, elnézést! Otthon hagytam a pénztárcámat! Bár talán lesz nálam egy kis pénz valahol az egyik zsebemben.
*Kis matatás után boldogan nézett fel a vele szemben állókra.*
-Jó hír! Van nálam egy kis pénz... Öhm...Johnny Silverblade! Elnézést! Majdnem elfelejtettem bemutatkozni.
*Azzal újra kinyújtotta a kezét a nő felé, kezet ráztak, majd a kisfiú felé is odanyújtotta karját.*
-Téged hogy hívnak, öcskös? Igyekszem mihamarabb pótolni a frizbitek hiányát! A legjobb, ha most rögtön meg is indulunk és szátnézünk a közeli üzletekben!