Ha elmondom....

Teljes név: Edward Gage O’Neal

Becenév: Eddie

Faj: Ember

Nem: Férfi

Kor: 23

Születés helye/ideje: 1987-05-23 (Quantico,Virginia)


Képesség: –

Foglalkozás: Azthiszem a város ahol születtem, sokmindent elárúl arról, mi is leszek majd. Egyenlőre még csak várom hogy kiválasszanak. (FBI)

Hobbi/kedvenc dolgai: Sportolok, amikor csak tehetem. Futok, úszom, s amikor csak tehetem a lőtéren gyakorlok. Persze azért normális dolgokat is teszek

Külső

Szem: Kék

Haj: Rövidre vágott, szőke, és barna között váltakozik.

Magasság, alkat: 187 cm magas vagyok, szálkásan izmos testalkattal, viszonylag széles válakkal

Viselet: Kedvelem a laza cuccokat, amik a mindennapokban a fiatalok körében megszokottak, de ha minden jól megy, akkor nemsokára az öltönyt is meg kell szoknom.

Különleges ismertetőjegy: Testemen több tetoválás is díszeleg, s legtöbb a karomon

Család:

Édesapa: Robert O’Neal (él) FBI ügynök, kiváló munkaerő, s hírneve ellenére fedhetetlen

Édesanya: Veronica Celoway (él), de inkább apám nevét használja. Nagyon aggódik értem. Nem akarja hogy azt a melót űzzem mint a faterom, Kedves asszony.

Testvére(i): Shara O’Neal (él) mindössze 6 éves húgom. Aranyos kislány, de mindig tudja hogy idegesítsen fel

Egyéb hozzátartozók: Társam, Victor Daniels ügynök. Házas ember, van két szép kislánya, Emilie és Dorina

Jellem: Nem mondanám magam kedvesnek, vagy éppen udvariasnak. De mivel nem egy hétköznapi helyen tanulok, így megköveteltetik a rendes viselkedés, s kell hoznom a formámat. Olyat, amilyen talán nem is vagyok igazán. Nem szeretek jó pofizni. Szeretem ha egyenesen a szemembe mondják a dolgokat, és nem pedig a hátam mögött pusmognak. Egy csöppet talán egoista is vagyok, de ez az egyik örökségem, mit apámtól örököltem, a makacsságom, és az önfejűségem után.

Felszerelés/ fegyverek: Egy Browning GPDA9, 9-es kaliberű, automata, és egy Colt Combat Commander 9mm automata, szintén szolgálati fegyver +egy pillangókés, de ez saját védelemre kell.


Kezdhetem úgy is, mintha egy mese lenne. Úgy, hogy hol volt hol nem volt, de akkor senki sem hinné el nekem, hogy ez az egész az én életem, hogy valójában egy ilyen családba tartozom. Hogy nem csak kitaláltam az egészet, hanem valóságos. Így ott kezdem el, ahol az egész életem értelmet nyert. Nem fogom elmondani mikor születtem, hiszen teljesen felesleges. Majd ha a környezetemben valakit érdekel, azt úgy is megfogja tőlem kérdezni. De nem húzom tovább az időt. Elmesélem azt, ami történt, azt, ami arra sarkalt, hogy olyan életet éljek, amilyet élek.
Körülbelül 10 éves lehettem, mikor egy este feketeruhás emberek törtek be hozzánk. Én odafent voltam anyámmal az emeleten, s éppen a leckémet néztük át. Már akkor tudta, hogy okos vagyok, hiába mondtam neki az ellenkezőjét, nem hitt nekem. Váltig állította az ellenkezőjét, és talán igaza is volt. Talán így kellett lennie.
Hangos csattanásra lettünk figyelmesek, majd valami csörömpölt. Azt hittük apa jött meg a melóból, így egyszerre rohantunk le a nappaliba, de ez volt a legnagyobb hiba amit tehettünk. Anyámat ketten elkapták, lefogták, s engem egyetlen ütéssel a falhoz vágtak. Kicsi voltam még, így védekezni nem tudtam. Fájt, mégsem sírtam. Kemény gyerek voltam. Odamentem anyámhoz, mit sem törődve a két maszkos feketeruhás fickóval. Ütöttem őket ahol csak értem, s ők csak röhögtek, majd egy puskatussal lecsaptak, s eltört az orrom. Na az már tényleg fájt, s a vér a számba folyt. Azt hitték nem vagyok magamnál. Azt hitték elájultam mert nem mozdultam meg. Anyámat a szemem láttára erőszakolták meg, s szinte félholtra verték. Engem később egy székre ültettek, felpofoztak, majd odakötöztek. Nem tudom mi lett volna velünk, ha a riasztó berendezésünk nem működött volna.
Apa valami fura módon hozzá csatlakoztatta a csipogójához így mindig tudta mi a helyzet a házzal. Mikor érünk haza, vagy éppen mikor megyünk el. De ebből az egészből most csak az a lényeg, hogy épp villant egy penge, s már készülték volna anyut még jobban bántani, ki hiába sírt, s könyörgött hogy hagyják békén, engedjék el, csak még jobban verték, s bántották. Kezdtem kicsit félni, hogy talán majd engem is ennyire elvernek.
Aztán egyszer csak autók parkoltak le a ház elé, éles csikorgással. Ekkor már tudtam hogy apa jött haza. Akkor még nem tudtam mi a munkája, hogy mit dolgozik. Nem mondta el nekem. De mikor bevágtattak fegyverekkel, sötétkék egyenruhában az FBI felirattal a hátukon, elgondolkodóba estem, de csak az volt a fontos, hogy apa végre ott van, és megvéd minket.
Mivel anya és én ott voltunk, ezért nem lövöldöztek. Apa fegyvere csak egyszer sült el. Lábszáron lőtte a késes férfit, aki ettől elesett, s így nem bántotta anyát. A többire már nem emlékszem olyan tisztán, mert az egyik egyenruhás férfi kiszabadított és kivitt onnan. Kérdezgetett mindenfélét, de én nem szóltam egyetlen szót sem. Anyát mentők vitték el, s engem is kórházba vittek. Ahogy tudták helyre tették az orromat. Akkor sírtam utoljára. Eldöntöttem, ha nagyobb leszek, nem fogom hagyni hogy anyámnak baja essen. Úgy határoztam megfogom őt védeni, s így kifaggattam apámat, mégis milyen munka az amit ő végez.
Neki elmondtam mindent ami történt, hogy anyával azt hittük ő jött meg.
Akkor mesélte el hogy egy ügynök, és nem mondhatom el senkinek sem. Hogy ez a mi titkunk. Akkor költöztünk el onnan, egy másik környékre.
Életem másik igazán fontos eseménye az volt, mikor beválogattak hosszú hónapok után a Quantico-i ügynök „iskolába”. Egy csomó fura tesztet végeztek el. Elküldtek mindenféle kivizsgálásra. Az ember azt hinné, hogyha az örege olyan helyen dolgozik, akkor hamar bekerül, nem világítják át, de mégis megtették. Mindent megvizsgáltak, s mikor megkaptam az értesítést hogy felvettek, szinte majd kiugrottam a bőrömből.
Apámtól akkor kaptam meg életem első üveg sörét. Tudom hihetetlen, főleg egy olyan kölyökről elképzelni ezt az egészet mint én, de kellett a jó viselkedés, hogy egy olyan munkát végezhessek el, mint amilyen az öregemnek van. Felnéztem rá, s abban a hitben éltem, egyszer majd ő lesz a társam, s együtt dolgozhatunk, de hiú ábránd volt.
A kiképzés nem volt könnyű, s az a 10 hét, életem legkeményebb hete volt. Persze előtte még jártam egy-két helyre, de ez volt az, amit mindig is akartam. Hiszen kicsi voltam még, mikor eldöntöttem, s mindent megtudtam róla, hála annak hogy apám olyan jó felvilágosítást adott, s mesélt néhány ügyéről, amit már lezártak, s megkért ne mondjam el senkinek sem.
Most áthelyeztek Quantico-ból hogy végeztem. New York-ba.
Nem rajongtam érte, hiszen a családom nem jöhetett velem, s apám sem lett a társam, de mint kezdőnek, ez így egy tökéletes lehetőség volt, így nem kellett sokáig győzködni hogy elvállaljam. Összeszedtem a cuccaimat, s egy kis szolgálati lakásba költöztem be. Egy olyan helyre, ahova rendes körülmények között be sem tettem volna a lábamat, de el kellett fogadnom. Itt nem lehet válogatni.
New York pezsgő életében, meg tudtam, úgy sem fogok unatkozni. Új élet, új környezet, s az élet teljes megfordulása. Na ez volt az, mi engem várt a Nagy Almában.