Elhagyott Színház épület

Magas épület, robosztus szépség. Lépcsőin megkopott egykor vérvörös szőnyeg díszeleg. Csodaszép, minden oly kellemes volt egykoron. Messze innen, távol mindentől, most egy hang sem szól ki az épületből.
Híres műveket adtak elő egykor. Csodás volt minden, messzemenőn kellemes. Operettek, Operák, s minden ami egy ilyen helyen csak lehet. Beszédek, s különböző színdarabok. Kár hogy mindez csak emlék. Kár hogy mára már semmivé vált.
Még a furcsa események előtt zárták le az épületet, az egyik páholy miatt. Leszakadt, s több ember életét vesztette azon a napon.
Hogy felfelé haladunk a lépcsőkön, egy régi kétszárnyas faragott ajtó fogad minket. Festék már rég lepattogzott róla, de a fa szépségét, a lakk, még mindig megőrizte.
Odabent hatalmas por, felborogatott székek, betört ajtók, sötétség.
Ahogy áthaladunk az előcsarnokon, lépteink felvezetnek egyenest egy lépcsősoron, mely az emeletre, s balra-jobbra a páholyokba nem vezet. Odafentről jól látható az előadó csarnok közepén tátongó hatalmas nagy mély lyuk. A színpadon mindkét oldalon, leszakadt vérvörös kort bársony függöny hever. Már megrágta a moly, koszos volt, fakó színű, s néha, hátulról, a díszletek mögül, furcsa zaj törte meg a csendet.
Egy helyütt, ha eltalálunk odáig leesés nélkűl a mélybe, egy fém lépcsősoron találjuk magunkat, mely a pincébe vezet minket.
Zárt ajtók, megvetemedett ajtókeretek, rozsdás ajzatok, lepotyogott csillagok, s a régi díszletek, melyek közül nem tudni mikor mi bújhat elő...
Hát csak vigyázz merre mész...hová teszed lábad!