La Fayette temető

*Későre járt már az idő mikor a temető kapuja felé közeledett valaki. Egy hosszabb fekete bőr kabátban, alatta egy térdéig érő szoknyában és fekete topban lehet őt látni. Elrőse talán azt hinnék hogy gyászolni jött ide valakit, de valójában teljesen más okból kifolyólag. Azért jött hogy ő is nyugalmat leljen itt a holtak közt. Hogy senki ne zavarhassa őt egy darabig legalább. A kapun átlépve a sírokra vet egy pillantást, hátán egy gitártok van, benne egyetlen kedvenc hangszerével. Hosszú félhosszú fekete hajának pár tincse az arcába lóg, miközben a talajt kezdi el bámulni és indul meg a kripták felé. Lassú nyugodt léptekkel halad. Bár a hely ilyenkor ijesztő tud lenni, őt ez a legkevésbé zavarja. Sőt ellenkezőleg, tudja hogy ilyenkor még a leg idiótább emberek sem mernek bejönni. Bár kérdéses, hogy akkor ő vajon milyen, ha bemerte ide tenni a lábát? Ezt inkább mindenki döntse el maga.
Ahogyan lassan a kriptákhoz ér, keres egy olyat, amin a futónövények az építmény oldalát sűrűn benőtték, oly annyira, hogy testének súlyát könnyedén elbírják. Odalép ahhoz, majd belekapaszkodva az indaszerű növénybe, felküzdi magát azon hogy a teteére másszon fel. Alig pár perces művelet folyamán ezt sikerül is véghezvinni, és így stafliban megáll a kripta teteén. A vele szemben lévő oldal széléhez sétál ami a kripta ajtaja felett van. A hátáról leveszi a tokot, kicipzárazza, és a hangszert kiveszi belőle, majd leül, lábait lelógatva, és az ölébe véve a hangszert és a pengetőt is, egy rövidke hangolás után pedig szépen elkezd játszani a hangszeren, ami a csendes tetetőben mi nagyon jól hallható.*
Zene amit játszik

*A zene ő magát is meg nyugtatta. Amikor a farkasüvöltést meghallotta lelke egy pillanatra megrezdült, hiszen nem hitte volna hogy a temető környékén vannak farkasok. Ezek szerint mégis. Hamar megnyugszik, hiszen általában ha játszik szinte lehetetlen kizökkenteni. Valahogy izgalmasnak is találja hogy van egy ilyen állat errefelé. Érzi magán az állat tekintetét amin halvány mosoly húzódik a szája sarkában, majd hallja ahogyan elszalad az állat. Így minden gond nélkül játszik még mindig ugyan úgy tovább. Bár nem mint ha sok vizet zavart volna az ordas.
Ujjaiba szinte már belerögzültek a mozdulatok, hogy melyik húrt mikor pengesse meg, vagy hogy mikor melyiket fogja le, vakon is eltudná így játszani ezt a darabot. Később újabb halk lépteket hall, és szemei sarkából lát egy feketeruhás férfit, aki fog valamit a kezében és egy félfánál állva meg letérdel. Kicsit meglepi hogy ilyen késői órákon ide jön valaki, bár ha azt nézi hogy ő is ott van, talán mégsem olyan meglepő. A játék végig folytatódik, teljesen átélve magában a ritmust. Végül a szám is véget ér, így a játék abbamarad. Egy mélyet sóhajt majd leteszi maga mellé a hangszert a tokjára.*
~Kell egy cigi.~
*Szalad át a fejében a dolog, majd a zsebébe nyúl, és kivesz belőle egy doboz mentolos cigarettás dobozt. Kinyitva kivesz belőle egy szálat amit a szájába vesz, majd a dobozból a belerakott öngyújtója is kikerül mivel aztán meg gyújtja. Mélyet szív a cigarettából, és jólesően fújja ki azt. Az öngyújtó visszakerül a dobozba, az pedig a zsebébe. Már hiányzott ez neki. Egyik karjával magát kitámasztva kezdte el lesni a csillagos eget, s a holdat bámulta belefeledkezve a gondolataiba, szinte egy percre el is felejtve hogy nemrég egy farkas szaladt el szinte előtte. Lábait lóbálni kezdte e közben, miközben belemerült a hold misztikus látványába.*

*A hold annyi féle hatással van az emberekre, van akinek nyugtalan alvást okoz, van aki ilyenkor olyan aktív hogy képtelen éjjel álomra hajtani a fejét, de van akit teljesen elálmosít. Ahány ember annyi féle dolgot hoz ki belőle. És hogy miért? Ezt nem tudni, sokan nem tudják ami életük végéig rejtély marad. Talán van egyfajta varázslatos aurája ami a földön élőket is eléri, és e miatt, de számtalan más oka is lehet. Bár most még ha nincs is teljesen telihold, most ez a látvány mégis teljesen magával ragadja a lányt. Észre sem véve hogy a férfi eltűnt a sír mellől, és hogy az odalép a kripta mögé. Arra azonban már figyelmes lesz hogy egy szempár tekintete a hátába fúródik, így oldalra tekint, hallgatva, hátha meghall valamit. Nem is kell olyan sokáig hallgatóznia, közvetlenül a háta mögül meghallja az idegen, bársonyos férfi hangot. Így testével oldalra fordulva fejét felé tudja fordítani, így szemtőm, szembe nézni az ismeretlennel. A szavaira egyenlőre nem mond semmit, visszafordul, szív egyet a cigarettából, majd kifújja azt.*
- Nem érzem hogy volna okom a félelemre. Néha a holtaknak is van szüksége egy kis társaságra. Hiszen ki merné őket ilyen kései órákban meglátogatni? A legtöbb embernek szinte a csontjáig hatol a félelem érzet ha idejön mikor a nap lemegy. De akit már a halál sem rémiszt meg, annak nem okoz gondot átlépni a temető kapuját.
*Szólal meg enyhén karcos hangján, mint ha csak a holdhoz beszélne. Pedig valójában a mögötte lévő férfihoz szólnak a szavai. Így azonban felötlik benne is egy kérdés, amit nem is habozik feltenni, felé fordulva ugyan úgy ahogyan az imént is tette megszólal ismét.*
- És te melyik közé tartozol inkább? Botor vagy, vagy bátor?
*A cigarettája mikor leégett a parazsat elnyomta, majd a csikkel hogy ne a temetőt szennyezze, inkább a gitártokjának az egyik zsebébe tette bele.*

- Hogy miből? Itt minden olyan csendes, nem hiszem hogy túl gyakran hallgathatnak zenét. Lehet hiányzik nekik. Nekem legalábbis biztosan hiányozna hogy ha egy földön ragadt lélek volnék.
*Válaszolja meg neki a kérdést. Ilyenkor nem tesz mást, mint hogy mások helyébe képzeli magát, és megkérdi magától, hogy mire is vágyna az ő helyükben? Így sok mindenre megkapja a választ, s olykor előfordulhat hogy olyat kap, amire nem számított volna.
A válasz hallatán halványan elmosolyodik. Na igen, ez is egy lehető válasz. Hiszen a mai nagy nyüzsgő világban sokan elég elfoglaltak, és így gyakran csak este van szabad idejük arra hogy megoldják a dolgaikat. Ő maga azonban szerencsére nem tartozik közéjük, még legalábbis. Néha egy forgalmas utcán elkezd gitározni, amiből szép kis összeget össze gyűjt, ami olykor elég arra hogy kivegyen magának egy szobrát egy olcsó hotelban, hogy ne kelljen otthon aludnia. Mostanában ez elég jól is megy neki, hiszen már így is, vagy egy hónapra elég pénzt gitározott össze magának, hogy ne kelljen hazamennie szerencsére.*
- Köszönöm, valóban, már évek óta játszom.
*Válaszolta neki s mikor elkéri a férfi a gitárt oda adja neki hogy játsszon rajta nyugodtan. Csendesen figyeli annak kézügyességét és hallgatja a számot amit eljátszik. Mikor befejezi és vissza adja neki, visszateszi a tokra. A kérdés hallatán hírtelen számára két félre érthető dolog is az eszébe jutott, amin alig észrevehető mosoly húzódott az ajkaira.*
- Nocsak, csak nem leakarsz teperni a sírok közt? Vagy netán ki akarsz véreztetni?
*Kérdi tőle ráemelve a tekintetét, amiből a rémület vagy a gyanakvás legapróbb jele sem volt kiolvasható. Felkelt és a gitárt visszatette a tokjába, és a hátára kapta azt, így ezzel is jelezve neki, hogy mehetnek sétálni. Nyugodtan lépett a kripta széléhez oda ahol felmászott, majd ugyan ott szépen lefelé is megtette ezt az utat. az utolsó fél méternél már elrugaszkodott a faltól, és úgy ért földet, s megvárta amíg az idegen is leér.*

- Mindenki szereti a zenét.
*Válaszolja egyszerűen a férfinak a kérdésére. Ő legalábbis úgy érezte hogy nincs olyat aki ne szeretné. Minden ismerőse szeretett zenét hallgatni, akkor ő miért ne zenélhetne? Persze igaz barátai soha nem voltak, inkább csak ellenségei, de az sok. Két kezén sem tudná megszámolni hogy mennyi ember látná őt szívesebben egy késsel a hátában. Na de nem szeretheti őt mindenki.*
- Az igazat megvallva, ahol tudom ezt ki is használom. Ott zenélem ahol csak tudok. Itt New Yorkban pedig sokan szépen szóják a pénzt is az utcai zenészeknek.
*Na igen ezt már tapasztalatból mondja. Hiszen elég szépen összegyűlt egy havi lakbér fizetése, pár nap alatt, amire otthon hónapokig spórolgatott. Hiába nem mindenhol olyan nagylelkűek az emberek mint itt. Talán csak azért mert New York legtöbb lakója anyagilag is megtehetik azt hogy másokat támogassanak.*
- Te sem vagy egy éjszakai ragadozó akkor.
*Mondja egy halvány mosollyal az arcán pillantva a férfira miután lemászott a kriptáról, és így elindulhatnak mind a ketten hogy sétáljanak egyet a sírok között. A kérdése mikor elhangzik, láthatóan elkezd magában számolni, hogy megtudja mondani hogy mióta is van már itt pontosan.*
- Úgy másfél hete költöztem ide. Szóval még eléggé friss vagyok errefelé. Nem nagyon tudom hogy mi merre van. A parkba a sarki közértbe meg ide már igaz könnyen eltalálok.
*Feleli neki, eddig nem is nagyon volt rá sajnos alkalma hogy körülnézzen jobban, hiszen muszáj pénzt is keresnie, nem csak a lakása miatt hanem a suli miatt is kel. Hiszen nem ülhet várva a sült galambra, vagy arra hogy az tanári bizottság megszánja, és nem kérnek tőle fizetést azért hogy ott tanulhasson náluk. Ennyire azért senki nem jószívű azért sajnos.*

*Szélesen elmosolyodik, azon amit a csövesekkel kapcsolatban mondott a férfi. Ijedtében talán akkor kapna visszakézből egyet bármelyik hajléktalan aki őt csak úgy ijesztgetni kezdené.*
- E miatt nem félek. Eddig még soha nem hallottam hogy egy csöves bárkinek is ártott volna.
*Válaszolja neki nemes egyszerűséggel. Különben is, kettejük közül biztos ő lenne a gyorsabb, már ha elszaladna. Nem igazán volt rá példa évek óta hogy bármi elől is megfutamodna, így aztán erre most sem igen lesz.
A kérdést meghallva, kicsit furcsa az neki, eddig ezt senki nem vette rajta észre, rákérdezni meg aztán végkép nem kérdezett rá soha senki. Talán mert eddig nem érdekelte senkit sem az hogy mi van vele vagy hogy miért olyan amilyen. Most azonban ez másképp van. Ez a vad idegen férfi csak úgy rákérdez a dologra, pedig azt sem tudja hogy kicsoda.*
- A legtöbben nem érzik úgy hogy a halál megváltás is élet az élet nyomorúságától. Sokan nem tudják milyen érzés az, amikor a szüleid isznak és mindig mindenért téged okolnak, és ha csak kedvük szottyan megvernek. Nem tudják hogy milyen úgy felnőni hogy soha senkire nem támaszkodhatsz, mert senki nem áll veled szóba, vagy ha mégis akkor is csak bántanak, hiába próbálkozol barátokat szerezni, nem tudsz, mert azok akik körülvesznek, rosszabbak még az ördögnél is, és inkább hátba támadnak, mondván a szórakozás kedvéért. Ezeknél mind-ind jobb a halál is,rosszabb dolgot már nem is lehetne találni.
*Válaszolja meg hosszasan a férfinak. Ebből megértheti, hogy miért nem fél a haláltól, hogy miért mer vele szembenézni, nem úgy mint mások, akik inkább elkerülnék azt. Lassan azonban valami hírtelen eszébe jut. A farkas amit látott valamerre errefelé ment. Így elgondolkodott egy pillanatra azután ismét megszólalt.*
- Nem rég errefelé láttam jönni egy farkast. Nem keressük meg?
*Érdeklődik kíváncsian a férfitól, hiszen azt nem tudja hogy vajon ő hogyan is viszonyulna a dologhoz. Talán ő még félti azért az életét, nem úgy mint ő. Ekkor azonban valami más is az eszébe jut, eddig még nem mutatkozott be neki a férfi.*
- Amúgy engem Kiki-nek hívnak. És téged?

*Nyugodtan hallgatja a férfi magyarázatát a hajléktalanokkal kapcsolatban és elmosolyodik rajta halványan.*
- Igazad van, itt tényleg sok minden megeshet. Hiszen itt van a legnagyobb élet. Még Washington sem ilyen eseménydús hely.
*Osztja meg vele nézeteit erről. igaz ott is eddig még csak egyszer volt, még régebben. A fehérházat megnézték osztálykirándulás cím alatt. Nem volt olyan rossz, de lehetett volna jobb is, mondjuk azzal ha rajta kívül mindenki otthon marad. Szívesen elbujt volna valahol, de sajnos a tanárok mindig megtalálták, vagy épp valamelyik osztálytársa ment árulkodni. Na igen még az ilyen kirándulásokon sem hagyták őt soha békén, de már egyáltalán nem érdekli. Azóta szörnyen közömbös tud lenni ha akar, és gyakran ok nélkül is undokoskodik másokkal. A férfinak most csak szerencséje volt, hogy aránylag jó hangulatában találta meg.*
- Hát örülök hogy megismerhetlek Rafael.
*Válaszolja neki miután ő is megtudta a másik nevét. Azt azonban már sajnálattal hallja hogy a farkas valószínűleg már elment. Pedig szívesen látta volna viszont. Fel is sóhajt ezen a dolgon.
- Kár, akkor itt is csak az állatkertben láthatok Farkasokat. Pedig szívesen megnéztem volna még egyszer. Nem szeretem ha ketrecekbe vannak bezárva az állatok.
*Fűzi hozzá a saját mondandóját. Talán majd ha egyszer kedve szottyan egy kis erdei sétához elmegy és hátha találkozik eggyel. Az újabb kérdést meghallva válaszol is neki rögtön.*
- Igen, itt maradok. Nem áll szándékomba hazamenni. Tudod otthon nem igazán vár engem senki. A szüleim alkoholisták, és hát nem kellemes velük az élet.
*Egy apró halk sóhajt hallat, majd feltekint az égre, és egy mosoly ismét kiül az arcára ezúttal egy kellemesebb témára átváltva.*
- Mikor kicsi voltam, és ilyen helyekre keveredtem, mindig azon gondolkodtam, és arra vártam, hogy milyen lenne ha csak úgy egy vámpír elém ugrana és engem is azzá tenne. Tudom butaságnak hangzik, de az ilyen helyek, még a mai napig eszembe juttatják ezt, és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy szívesen lennék egy ilyen vérszívó áldozata. Elég gyerekesen hangzik, igaz?
*Kérdi tőle kíváncsian, tisztában van azzal hogy néha mekkora hülyeségeket tud össze hozni, de néha nem tudja megállni hogy az ilyesmit ne hozza szóba.*

*Kellemes hideg délután, itt az idő megdolgoznia a pénzéért. Nem könnyű munka, de szereti ezt csinálni, a munka nehéz része az, hogy a megfelelő helyet és időt megtalálja. Most végre sikerült az időt is és a helyet is megtalálnia. La Fayette temető remek lesz, és a célszemély is lassan jön, ideje lesz neki készülődni. A megfelelő búvóhely elengedhetetlen, és a felszerelés is. A fegyver már megvan, a kabátom alatt rejtőzik, készen arra, hogy használjam. http://www.magnumresearch.com/images/tach_ult_hunt.gif . A célszemély is lassan megkel hogy érkezzen, nem tudok róla sok mindent csak azt, hogy néz ki. Annyi nekem éppen elég, remélem, nem kell közel mennem hozzá, elég nekem egy távolról elengedet lövés is. A fák takarásában várok hát, hogy jöjjön az áldozat.

*Úgy éreztem, itt kell lennem. A temetőben. Végre volt egy kis időm. Egy pillanatnyi percem, amíg ellehetek ezen a helyen, s tudom miért is vagyok itt. Nem azért, mert a melóm kívánta ezt. Sokkal inkább azért, mert ide kellett jönnöm.
Nem könnyű az olyan nők munkája mint az enyém. Egy helyettes államügyész, aki rengeteg rosszfiú csőrét csípi.
Leparkoltam kocsimat, kiszedtem a hátsó ülésről egy csokor vörös rózsát, s bezártam autómat. Hajam szabadon lebegett körülöttem a fel-felcsapó szélben. Nem féltem, hisz ez csak egy temető volt. Úgy gondoltam, itt senki sem akarna ártani nekem, mégis volt nálam fegyver. Egy 39-es automata. Szerettem ezt a fajtát, de annyira nem rajongtam a fegyverekért. Kabátom alatt egy golyóálló mellény volt. Hiába, ragaszkodom a biztonsághoz. Ezen a téren, olt már tapasztalatom. Nem egyszer akartak már kinyírni, de mindig találtam valamiféle kibúvót magamnak.
Egy régi sírkő felé tartottam. Húgom feküdt ott, kit megöltek három évvel ezelőtt, s én csukattam le a gyilkosát is. Nem egy piti alak volt.
Megálltam sírköve előtt, halványan elmosolyodtam.*
-Szia Izzy.*letettem neki a rózsákat, majd letérdeltem, s könnyek szöktek szemeimbe.*

-Na, végre itt vagy.
*Suttogtam, megjött a célszemély, egy nő. A nőket sokan a szakmában nem szeretik megölni. De én nem így voltam ezzel, ez is csak egy újabb munka, mint minden más. Megvártam még a sírhoz térdel, eljött az én időm, lassan nyúltam a kabátom alá, és a kezem lassan kulcsolódót a fegyverem markolatára. Egy Desert Egale, kicsit módosítva, egy kis távcsővel felszerelve, hogy pontosabb lehessek. Elővetem hát, hangtompítót csavartam a csővére, és a szememhez emeltem, hogy célozni tudjak, remek a cél az tiszta, kifújtam minden levegőt. Fojtott pillanat, célzás, mivel csak a hátát látom ezért oda, elég jól ismerem az emberi testet, hátúról a szívébe, és meg húztam a ravaszt. Vártam a becsapódást, készen állva arra, hogy a siker után alá signozam a művemet, és leellenőrizem, hogy sikeres volt.*

*Valami nekicsapódott a hátamnak. Nagyon fájt, s én felkiáltottam. Elterültem a földön. Egy pillanatig úgy feküdtem. Nehezen kaptam levegőt, de még fekve maradtam. Oldalamhoz nyúltam s elővettem az automatámat. Kibiztosítottam, majd felkeltem, s egy sírkő mögé gurultam.*
-Te rohadék! Szemből nem mersz lelőni?!*kiáltottam fel, majd oda lőttem, ahonnan a golyót véltem érkezni. Nem vártam meg amíg célba talál. Inkább felkeltem, s futásnak eredtem. Szívem a torkomban dobogott. Ki akartam jutni innen, bemenni a kocsimba, s elhajtani. Áldottam az eszem hogy mellényt vettem magamra. Igaz levegőt még alig kaptam, de azért futottam, majd megálltam egy nagyobb márványszobornak vetve hátam, s levegő után kapkodtam, majd tárcsáztam a 911-et. Reménykedtem felveszik, s még azelőtt ide érnek, hogy az az alak végezne velem. *
-Segítsenek!! Megakarnak ölni!!! A nevem Rebecca Lockhart!! A La Fayette temetőben vagyok!! Kérem siessenek! *persze a nő akart feltenni nekem mindenféle hülye kérdéseket, de nem válaszoltam neki. Hagytam had följön a levében, had aggodalmaskodjon, hogy végre küldjön ki egy nyamvadt járört ide.*
~Megszívod te szemétláda!!~-nem mondtam semmit sem pedig kíváncsi voltam ki akar megöletni engem. Ki az új onnani alak, aki a föld alatt akar látni.*

-A rohadt.
*Ugrottam el a nekem szánt golyók elől. Ez a baj ezzel a rohadt országgal a sok fegyver, amint megláttam, hogy elkezd rohanni, hát én sem voltam rest. Futni kezdtem utána és közben lőttem rá. Most meg fedezékbe húzódót, én is hasonló kép cselekedtem. Néha kilestem, hogy mi is a helyzet, beszél valakivel, de kivel? A francba a rendőrség, hamar kel végeznem vele ez van.*
~Mért is nem mentem péknek? *Áldom néha magamat az eszemért, hogy ezt a hivatást választottam. Igaz a világ semmi kincséért nem cseréltem volna senkivel. Főleg most, a vadászat izgalma. Felálltam a fedezékem mögül és megcéloztam a szobrot, had ijedjen be a hölgy, közben megszaporázva a lépteim mentem a szobor felé. Figyelve, ha kel fedezékbe bújak.*
-Jobb lenne feladni. Úgy hamarébb végeznénk.
*Egyre közeledtem felé, de a tár kifogyott, sír mögé be, tárat ki, új tárat be. Majd folyattam az előző hadműveletet. A távolság csak fogyott, jobb kezemben a fegyver, a balba pedig a kabátujjamból kicsúsztatót kés. Ha a hölgy elkezdene rohanni, nos, a kés majd megfelelő lesz, egyenest a lábába próbálom dobni. A katonai múltamnak köszönhetően sikerülnie is kéne. Ha meg nem sikerülne, egy töltényt hagyok a tárban, hogy azzal fejezem be a mókát, egyenest a fejbe futás közben.*

-Azt lesheted te rohadék!! Ki bérelt fel?! Ki akar eltenni az útból?*kérdeztem, s közben egyre távolabb lopakodtam. Cipőm szerencsére nem kopogott, így szinte észrevétlenül kerültem a háta mögé, persze szigorúan csak az után moccantam el, hogy rálőttem ismét, s megkérdeztem tőle a dolgokat.
Kicsit féltem. Talán életemben először. Olyan kellemetlen volt. Nem szerettem félni. Ám éreztem, ez a pasas nem adja fel. Egyre jobban vágytam a zsarukra. Azt akartam hogy ott legyenek, hogy biztonságba kerüljek, de volt egyfajta érzésem, hogy ez nem fog megtörténni. Futottam ahogy csak tudtam, s reméltem hogy nem lő rám. Nem akartam meghalni.
Pihegve álltam meg az egyik nagyobb méretű fa tövében, s elkezdtem felmászni oda. Ha sikerrel jártam elbújtam, lehalkítottam mobilamat, majd felmásztam a közeli kripta tetejére, s elbújtam.
Majdnem megfagytam, de reménykedtem benne, hogy nem kezdek el vacogni, vagy tüsszögni, s a zsaruk megérkeznek. Messziről szirénák hangját hallottam, s magamban hálát adtam az istennek, hogy talán még mindig szeret engem.
Benedvesítettem alsó ajkam, majd egy pillanatra felpillantottam, majd kicsit biztonságosabb helyre másztam, hisz őt sehol sem láttam.*

-Kitudja? Én csak a dolgomat végzem, nem személyes.
*Merre lehet ez a szuka, olyan nem lehet, hogy nem tudom befejezni a melót. Még mindig van tölténye, hát a mai nők egyre vadabbak. Megvártam még a lövések abba maradnak és kitekintetem a fedezékem mögül, és az övéhez mentem, de ott nem volt. Sehol sem látom, az arcomat még nem látta, de a hangomról talán be tudna azonosítani. Már a szakmai hírnevem forog kockán, azt pedig nem hagyom. Nézzük gyorsan végig a dolgokat, innen eltűnt, a környéken sok a fa, amik az ágai elég nagyok, hogy át érjenek a kripták tetejére. Az hogy a távolban már halottam a szirénákat csak aggodalomra adót, okot. Valamit megpillantottam, csak egy kis ideig, egy fejhez hasonlító dolgot, lehet, hogy csak képzelődtem, de jobb lesz ha megvizsgálom. Véletlenül sem szemből mentem, takarásból takarásba közlekedtem, de úgy hogy távolodjak a kriptától, messziről ugyanis rá láthatok. Amikor elég távol voltam kiszúrtam, ott volt fent a kripta tetején, most biztosra megyek. A fegyveremre szerelt távcsőbe néztem, becéloztam a fejét, egyenest a halántékát, és meghúztam a ravaszt, gonosz kis félmosoly. Ha minden jól megy sikerült és vége a mai melónak. Arra már nincs idő, hogy a testére tegyem a nyalókát, ha a lövésem talált, akkor visszaindulok a kocsimhoz, elég sietősen. De annál a sírnál ahova letérdelt egy nyalókát teszek le, majd irány a kocsi, amikor oda érek, szinte feltépem az ajtót és már bent is vagyok, gázt adok és elhagyom a helyszint.*