Amelie Evenc

Próbálok nem vissza nézni a múltba... de, olykor rám törnek az emlékek és ez talán így van rendjén. Vagy nem? Most elmesélem neked is a történetem...

1989 május 8.-án születtem, Kanada fővárosában. A szüleim és a nővérem nagyon örültek érkezésemnek. Kiskoromban rengeteget foglalkoztak velem... egy ideig, ugyanis a szüleim híres, befolyásos emberek voltak, cégük volt és sok fele utaztak, így nem törődve gyerekeikkel. Persze mindig hoztak nekünk valami ajándékot különféle országokból, vagy beiktattak valami közös nyaralást. Kis idő elteltével az is ritkább lett. Magántanároktól tanultunk, és szinte a nevelőnőnk, Emily vigyázott ránk , úgy is mondhatjuk:" Anyánk helyett Anyánk volt." Néha, mikor szüleink hazajöttek 3-6 hónapos vagy akár éves távollétükből, bált szerveztek hatalmas házunkba és nekünk is, mint jól nevelt kislányok szépen, meghúzva társolognunk kellett. Egyszer mikor anya és apa újra elutazott...lezuhant a repülőgépük, mellyel Izlandra mentek volna. Tizenöt éves voltam, Sara pedig tizennyolc. Igaz, hogy keveset láttuk a szüleinket, de én nagyon szerettem őket és teljesen összeomoltam. A nővérem is, de Ő erősebb volt és kitartott. Tudta, hogy egész életünkbe nem sírhatunk értük, hisz vissza már úgy sem jönnek. Én nem akartam tanulni, de Sara volt az aki ösztönzött, aki fenntartotta a lelkemet és mindent újra kezdtem. Tehetséges voltam a rajzoláshoz és festészethez így beíratott egy ilyen iskolába, külön rajz tanárt fogadott nekem, és egy ilyen egyetemet is elvégeztem. Sara közben férjhez ment egy jóképű gazdag pasashoz és Emily is megházasodott, persze nevelőnőnk férje is odaköltözött hozzánk. Nagyon szerettem Kanadát, de szerettem volna mást is látni.Kezdetben Sara és Emily nem akartak beleegyezni, de megbeszéltük, ha bármi gond van hazajövök; és tartjuk a kapcsolatot. Így fogtam egy kis pénzt, ( na jó nem volt olyan kicsi ) repülőre száltam és irány New York!